Kényszer [Jungkook ff.] - Befejezett

11. rész

A Pokol legjobb definíciója talán éppen az, hogy nincs hely, nincs idő, ahová el ne menekülnél előle

Mikor reggel felkeltem, fájdalom nyílalt az ölembe már akkor, mikor még csak meg se mozdultam. Időm se volt feldolgozni, az elmúlt éjszaka történéseit, mivel amint nagy nehezen felültem, kinyílott az ajtó, és bejött rajta három férfi. Remélem, azért nem fogok kapni, hogy Jungkook szobájában maradtam éjszakára, mivel ez igazán nem az én hibám volt.

Hoseok volt az egyik, aki letette az ágy mellé a mindig magával cipelt táskáját, majd egy tölcsér formájú valamivel jött felém, ami ha jól látom nyitható. Azonnal bevillant, mi is az, ezért borzongás futott végig a testemen. Belém akarja dugni? De hiszen csak tegnap történt...

- Vegyél le alulról mindent, és feküdj hanyat. - kérte a doki, Jungkook apja pedig türelmetlenül köhintett egyet, oldalra állva. Látszott rajta, hogy nincs kedve ehhez az egészhez, gondolom csak azért van itt, hogy meggyőződjön arról, hogy a fia beváltotta az ígéretét.

Úgy tettem, ahogy kérte. Rettentő megalázó volt a tegnapi után, ma három férfi előtt levetkőzni, mégis ledobtam magam mellé a ruháimat. Amint a hátam leért az ágyra, Hoseok egy fehér törölközőszerű anyagot terített rám, hogy csak ő lásson, így kicsit megnyugodtam, ám mikor a tölcsérhez nyúlt a pulzusom megint az egekbe szökött. Láttam, amint a lábam közé emeli, de nem mertem tovább nézni, így fejjel lefelé Jungkookra néztem, aki csak komoly arccal bámult vissza. Ám mikor apja előrébb lépett tőle és toporogni kezdett türelmetlenségében, a fiú arca megenyhült és kacsintott felém mintha minden rendben lenne.

A doki elkezdte mutató ujját a belső combomon kopogtatni, mintha jelezni akarna, de nem értettem mit, ezért csak aprót ugrottam a hideg ujj érintésére. Nem próbálkozott semmivel, csak úgy tett, mintha éppen vizsgálna.

- A fia igazán visszafoghatta volna magát. Ilyen kegyetlenül elbánni, ezzel a szerencsétlen gyerekkel.. - rázta meg fejér ciccegő hangot kiadva. Nyilván hazudik, hiszen Jungkook tegnap figyelt rám, legalább is próbálkozott. Még említette is, hogy ő a férfi oldalát erősíti, így gondolom személyes kérése volt, hogy hagyjuk ki a matatást a mai menetrendből.

- A nő, csak azt kapta, ami érdemel. - mondta rám nézve, majd Jungkookhoz fordult. - Szép volt fiam, legalább ebben az egyben nem okozol csalódást soha. - ezek szerint már az első nőknél megbeszélték ezt a dolgot, hogy Hoseok így segít Jungkooknak. Az apja ezáltal abban a tudatban lebeg, hogy a fia kegyetlenül megerőszakolta partnerét.

Mikor kiment a férfi fiával együtt, gyorsan magamra kaptam a ruháimat még annak ellenére is, hogy Hoseok direkt miattam fordult el és pakolt össze. Mielőtt én is elhagyhattam volna a szobát, megfogta a karomat, és visszarántott.

- Ne olyan gyorsan. Emlékezz, mi történt, és sántíts egy kicsit, amíg itt van. - utalt az idősebbre, majd elengedett, és kinyitotta az ajtót. Úgy tettem, ahogy kérte, így kissé sok időbe telt, mire leértem a konyhába, ahol Jin már meleg reggelivel várt rám.

- Na? Láttam, hogy mind felmentek az emeletre. Csak nem megint kitalált valamit? - ült le mellém és kezdett suttogni, miközben szétnézett maga körül. Ezek szerint ő nem tud erről az egészről, én pedig még nem szeretném elmondani neki, ha nem muszáj.

- Nincs semmi. Most az egyszer, megúsztam fájdalom nélkül. - tudom, hogy nem Jungkook hibája a tegnapi. Se a fájdalmam, se az, hogy meg kellett tennünk. Azonban hazudnék, ha azt mondanám, hogy 100%-ig ott voltam aznap este. Igen, nagyon ideges voltam, féltem, és éreztem is mindent, de a gondolataim egy része egy olyan puzzle-t raktak össze, ami másnak talán elérhetetlen, de mivel én abből az életből szakadtam ki egy majdnem ugyanolyanba, így számomra világossá vált.

Jungkook olyan, mint az öcsém. Nem akarja, amit ráerőltetnek, de muszáj neki. Nem lehet szabad, nem csinálhatja azt, amit igazán szeretne, mivel akkor megbünteti a felette álló, aki most mind a két esetben, az apa személye. Teljes mértékben azonosítani tudom a férfit az öcsémmel, és biztos vagyok benne, hogy titokban ő is intézi a saját kis ügyeit, amiről én nem tudhatok, hiszen nem ismerem a mindennapjait. Éppen ezért, haragudni se tudok rá. Nem önszántából cselekszik, ezért ugyan úgy szenved, mint én. Eddig ezt nem is vettem észre, de ahogy egyre több időt töltök itt, úgy világosodik ki az elmém is.

- Jin.. mióta dolgozol itt? - kérdeztem rá, hiszen ha már úgy jött ide, hogy ez az egész tartott, akkor be tudom lőni, hány évesen kezdett neki az apja nyüstölni fiát.

- Ha jól emlékszem, három éve jöttem ide, de Jungkookkal már régebben is ismertük egymást. Miért? - kérdezett vissza, én viszont csak elmosolyodtam, és megráztam a fejem.

- Csak beszélgetni akartam.

- Látom jobban vagy. Hosszú ideje nem láttam itt senkit mosolyogni. - vigyorodott el ő is, majd gyengéden becsípte arcom két ujja közé, mint ahogy a nagymamák szokták csinálni.

Őszintén szólva, nem tudom mi vitt rá, hogy mosolyra húzzam a számat. Nem vagyok boldog, hiszen majdnem minden percem rettegéssel van teli, mikor tudom, hogy Mr. Jeon a házban tartózkodik, most mégis nyugodt vagyok.

Azt gondoltam, egy olyan éjszaka után fel fogom emészteni magam, és mély depresszióba fogok zuhanni, de olyan, mintha az egészet elengedtem volna.  

- Talán nem kellene elmondanom, mert elrontom a hangulatot, de jogod van tudni róla.. - sóhajtott fel, majd kezeit összehúzta, és ujjait kezdte birizgálni. - Tegnap hozattak két lányt.

- Mi? Akkor.. - ez azt jelenti, hogy hamarosan meg fognak ölni? Hát persze! Hiszen mondta is az apja, hogy most kell megtörniük a lelkemet is. Semmivel se vagyok különb, mint a többi lány, miért is gondoltam, hogy tovább maradok életben.. Hiszen már majdnem eltelt két és fél hónap!

- Ez persze nem jelent semmit! - fogott vállamra, de én ösztönösen elhúzódtam. Felemelte kezeit, és letette ismét az asztalra, jelezve, hogy nem csinál többet ilyet. -  Volt már rá példa, hogy hozattak újakat, de a fentiek még éltek. Sokáig.

- Akkor ez azt jelenti, hogy lent haldokolnak! - vajon a legidősebb, aki a legtöbbet beszélt velem még él? Legalább a nevét megkérdezhettem volna..  - Még csak rendes ételt se kapnak..

- Hé! - emelte fel fejét, ajkait pedig lebiggyesztette. - Azt az ételt én főzöm ám! - húzta ki magát, majd mellkasára ütött. - Arról nem tehetek, hogy a szolgáló nők mindig összekeverik, hogy undorítónak nézzen ki. - puffogott mintha csak egy gyerek lenne - Miért? Annyira ehetetlen volt?

- Nem tudom, nem sokszor ettem bele. Talán egyszer..

- Ahhoz képest, most elég jóízűen eszel. - bökött rá az üres tányéromra, majd elvette előlem, és felállt, hogy elmosogassa.  Igazából, mivel otthon sose ültem le úgy enni, hogy boldog lettem volna, nem tudom milyen az, mikor egy anya csak a gyerekének akar kedveskedni egy finom ebéddel, így Jin nekem kicsit olyan, mint egy báty, aki neveli a húgát az anyja helyett. Ez a hely nem is lenne rossz, ha a pincében nem haldokolnának a nők, és Mr. Jeon nem létezne. Kíváncsi lennék, akkor mihez kezdene Jungkook. Azt se tudom, mit dolgozik, Jint pedig szerintem hiába kérdezném, nem válaszolhatna.

Ahogy gondolkodtam, magam elé bambulva észre se vettem, hogy kinyitódott az ajtó, majd az említett férfi lépett be rajta, egy üres bögrével, amit lerakott a pultra. Jin azonnal oldalra nyúlt, hogy azt is elmoshassa, a férfi viszont rám nézett.

Meghajoltam, de most nem álltam fel, mivel az apja nem jött utána. Nem arról van szó, hogy nem tisztelném, csak túlzásnak tartom az állva meghajlást, még úgy is, hogy tudom, jóval fölöttem állnak.

- Azt ott.. - mutatott mellém, én pedig oda fordultam. Mikor bejött és elhaladt mellettem, letett a szék háttámlájára, egy kék színű ruhát.  - Vedd fel.