Kényszer [Jungkook ff.] - Befejezett

12. rész

Minden elmúlik, még a szenvedés is, ez az élet legnagyobb titka

- Vedd fel.  - jelentette ki. - Jin majd segít elrendezni téged. - biccent a férfi felé, aki engedelmesen bólintott.

- De.. Miért? - kérdeztem vissza halkan, mert nem voltam róla meggyőződve, hogy megszólalhatok.

- Mert mennem kell egy tárgyalásra, ahova nő nélkül nem engednek be. - adta tudtomra a számára egyszerű választ, én viszont még jobban összehúztam magam az asztal szélénél ülve.

- Nem akarom, hogy kikapjak érte. - vallottam be lehorgasztva fejem, mire ellökte magát a pulttól, és elindult felém. A hirtelensége miatt rettenetesen megijedtem, így fellökve a széket felálltam, és hátrálni kezdtem. Elérve a falat az, és a férfi mellkasa közé szorultam, de szemébe nézve nem láttam semmi arra utaló jelet, hogy mérges lenne.

- Apám elment, és oda csak nővel mehetek. - mondta ismét, hogy felfogjam - Kérlek. - tette hozzá egy fél mosollyal, amit nem tudtam jelen pillanatban hova tenni. Miért alázkodik meg előttem ilyen alantas szavakat használva?

A tudatom itt két felé hasadt. Az egyik még mindig a poros pincében volt, megtörve, éhesen és rabságban ezáltal olyan gondolatok ugrottak be, amiknek nem lett volna szabad.  Így akarna betörni? Én vagyok az idióta nő, akit rá lehet venni mindenre szép szavak használatával?

A másik viszont ismerte az előttem álló férfit, és tudta, hogy ez nem így van. Pontosan ezért engedtem neki, és felmentem Jint követve egy szobába, ahol megannyi ruha fel volt sorakoztatva. Mivel Jungkook már választott nekem, Jin letette azt az ágyra, majd mintha ez tök természetes lenne, felmérte a testemet és elővett egy melltartót, aminek a színe passzolt a szoknyához. Csípőre vágva kezét nézett felém, én pedig szerintem már egy paradicsomhoz hasonlíthattam, mivel arcomra nézve elnevette magát.

- Előttem aztán tényleg nem kell zavarban lenned. Nem vagyok olyan kegyetlen, hogy rád vessem magam. - rántott vállat, majd elfordult egy olyan szögbe, ahol sehogy se tud látni.

Felvettem a melltartóval együtt a ruhát is, majd saját magamtól a tükörhöz mentem megnézni, hogy áll. A testem olyannyira lefogyott, hogy a szűk fazonú anyag is itt-ott lógott rajtam, és ez gusztustalan volt.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet..

- Miért? - jött a hátam mögül egy második hang. Megfordultam, és végig néztem Jungkookon, aki már öltönyben lépkedett felém, és állt meg mellettem. - Szerintem jól áll.

- De a.. - nem mondtam ki, inkább a karomon, és a ruha alatt kilátszódó combomon levő kék zöld foltokra mutattam. Jungkook egyetértően bólintott, majd Jin felé nézett, aki mintha értette volna a gondolatait, kiment a szobából, hogy pár perc múlva egy kisebb táskával térjen vissza.

- Ülj le. - mutatott az ágyra, pontosabban maga elé. Helyet foglaltam, ő pedig elkezdte alapozóval elfedni a színes foltokat.

Precíz és eredményes munkájának hála, nem látszódott semmi a testemen, ami arra adna indokot, hogy valaki kérdezősködni kezdjen, honnan is szereztem.

- Indulhatunk? - kérdezte Jungkook, de meg se várva válaszomat, az ajtó felé vette az irányt. Szorosan mögötte ballagtam, és minden percben azt lestem, hol is lehet az apja, holott elmondta, hogy ma nincs itt. Beültünk egy nagy fekete limuzinba, majd miután a férfi kopogott az ablakon, a kocsi elindult.

Egy ideig csendben ültünk egymás mellett, de én nem tudtam megmaradni egy helyben. Hol a kényelmetlen tűsarkúmat igazgattam, hol pedig a ruhám miatt feszengtem, ami nem volt valami sokat takaró, és rettenetesen kínos hatást kölcsönzött. Ránéztem az előttem ülő férfire, aki mintha csak unatkozna, kezét álla alá helyezte, hogy bele könyököljön az ablak hajlatába, majd nagyot ásítva üveges tekintettel pörgette tekintetét a fasorok között.