Kényszer [Jungkook ff.] - Befejezett

5. rész

  A pokol üres, mert minden ördög a felszínen van.  

Reggel lánc csörgésére keltem. Tudat alatt szabadulni akartam, de ahhoz rövid, hogy szabadon meghassak. Felültem, és ránéztem az órára, ami gondolom, azért van olyan helyen, hogy jó rálátásom nyíljon, hogy ezzel is még jobban bedilizzek. Hiszen ha nincs semmi más elfoglaltságod, minthogy az órát nézed, egy idő után már az is megáll a tudatodban. 

Lenyomódott a kilincs, Jin jött be ugyan abban a ruhában, amiben tegnap is volt. Maga előtt tolt egy nagy tálcás kocsit, amin étel volt felsorakoztatva. Farmerzsebéből elővett egy apró kulcsot, majd kiszabadította kezeimet. Megdörzsölgettem fájó csuklóimat, és végig őt néztem, mit akarhat. Elég érdekesnek véltem, hogy tárva nyitva hagyta az ajtót, engem pedig elengedett. Ha bátor lennék, simán ki tudnék innen futni, csak az a baj, hogy nem tudom az előttem álló férfi fizikai képességeit, ahogy azt se, hogy fent kik várnak rám. Ezért inkább nyugton maradok, és várok.

- Ne félj, én csak egy szakács vagyok. - mosolyodott el, majd kimerített egy tányérra pár krumpli szemet és egy húst, de amint leesett neki, hogy meg se mozdulok a tálcán levő falatokból bekapott egyet, és jól láthatóan lenyelte. - Nem tettem bele semmit.

- Te tudod, mi folyik itt, mégse segítesz a lent szenvedő lányoknak? - támadtam le azonnal, ami nem vallott rám. Semmit de tudok róla, de feltételeztem, hogy ha itt ,,dolgozik" akkor igenis képben van, mi folyik ebben a házban, hiszen a lányok valamiért cserélődnek egy idő után. - Vidd innen ezt, nem akarok hozzáérni. - fordultam el, hogy ne is lássam, nehogy kísértésbe essek.

A tányért, amibe a reggelit tette a mellettem levő rozoga kis asztalra helyezte el, amit tegnap még észre se vettem, hogy a szobába lenne, majd az ajtóhoz tolta a kiskocsit, de vállai felett még visszanézett rám.

- Ha az ember fenyegetve van, sok mindenre képes. - felelte, és egyedül hagyott, miután a lépcsőn felszenvedte magát. Ezzel az egy mondatával lyukat ütött a szívemen, így az ajtó sebes csapódása, amit a keze lendülete váltott ki, visszhangozott az elmémben. Hogy lehetek ilyen vak? Ebben a hátban Mr. Jeon-on kívül senki sincs itt önszántából, max az a másik férfi, aki tegnap mellettem állt.

-------------

Az óra hármat mutatott, de már magam sem tudom, hogy este, vagy délután van. Lábaimat felhúzva magamhoz ültem a matracon, és próbáltam valami dalt dúdolni, miközben ringatom magam, mint egy őrült. Azonban ez legalább elvonta a figyelmemet, és így nem sirattam magam, amiért ebbe a helyzetbe kerültem.

Eldöntöttem, hogy este, mikor Jin jönni fog.. Már ha ezek után egyáltalán szóba áll velem, bocsánatot kérek tőle. Valószínűleg, ha ő is itt dolgozik, akkor ez volt a feladata, hogy megtévesszen, és miatta nagyobb legyen a bűntudat, hogy egy ,,ártatlan" emberel is hárpiáskodok, de ha tényleg ez áll a háttérben, akkor tessék, bedőltem neki. Nyilván az is benne van a pakliban, hogy igazat mondott, mégpedig azért, mert én is ugyan olyan helyzetben vagyok, mint ő. Úgy látszik a józan eszem már most cserbenhagyott. Mióta is vagyok távol az otthonomtól? Már majdnem négy vagy öt hét? Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ennyi idő eltelt már azóta.. lehet, hogy mindenki hazudott, és csak két napja vagyok itt, mint ahogyan azt érzem.

Pár perccel később, kinyílt az ajtó, én pedig bizakodva néztem fel, de a konyhás férfi helyett Mr. Jeon-t, és a másik fiatalabb férfit láttam meg, ahogy jönnek lefelé. Mind a kettőnek zsebre volt dugva a keze, és egy pillanatig se szakadt meg közöttünk a szemkontaktus. Kihúzott testük miatt csak még kisebbnek éreztem magam, hiszen az öltöny, amibe voltak kiemeli a férfias vonásokat rajtuk, így már most nyugtáztam magamban, hogy menekülni ezek elől, nincs esélyem.