The one who loves you

Köztünk marad

/Lydia/

Anyám szabadon engedése nem tartott tovább  2 percnél. Amint behozták a tárgyaló terembe a négy vádlottat,  anyámat azonnal kiengedték abból a tároló bigyóból amiben addig állt.
Az ember ki nem találná ki vezette a tárgyalást.  A nagybátyám Cornelius.

-David Morgan, Thomas Holmes , Jeremy és Hannah Greenblatt! - emelte fel a hangját hírtelen a nagybátyám. - Edward Scrimgeour megöléséért és a főbenjáró bűnnek számító varázslatok használatáért életfogytiglani börtönbüntetést kapnak. Az Azkaban-ban. Vigyék el őket.

Cornelius olyan önelégülten mosolygott rá anyámra, hogy majdnem elhánytam magam.
Aztán meghallottam a női elitélt sikolyát amikor az aurorok megfogták a karját. Kapálozott, sikítozott majd odafordult felénk.

-Tudnotok kell az igazat. Nem mi voltunk. -kiabálta - Ez csak kirakatper. Sajnálom gyerekek de tudnotok kell ki tette. Látom rajtatok, hogy tudjátok! Ő tette, akit ti is a gyilkosnak hisztek...Ő tette!

A nő zokogva kiabálta felénk az utolsó mondtatot. Majd kivezették , én ijedtemben megszorítottam a bátyám kezét.

-Ruf? Igaza van ugye? Ő tette. Anya volt. Ugye?- kérdeztem remegő hangon.

-Tökmag...-sóhajtott egy nagyot, majd közelebb hajolt hozzám és suttogni kezdett, hogy senki meg ne hallja amit mondani akar.

-Mindketten tudjuk, hogy ki tette. De ezt nyomd el magadban. Ne engedd, hogy bárki megtudja te valójában mit gondolsz. Különben te is az Azkaban-ba jutsz. Légy kedves anyával meg Cornelius-szal. Ez most egy színjáték és nekünk most életünk alakítását kell nyújtanunk. Ez a mi titkunk. -majd megölelt, olyan szorosan mint talán még soha.

Abba az ölelésbe minden benne volt. A bocsánatkérése amiért olyan hülye volt velem mikor elsős voltam, aztán a gyász és a "igazság" súllya. Majd meghallottunk egy női hangot, amit már nagyon régen nem hallottunk. Anya volt az. Rémesen nézett ki, pedig csak pár hetet töltött az Azkaban-ban. A bátyám magaelé tolt, megszorította a kezem és már tudtam.

-Kezdődjék a színjáték, életünk legnagyobb színjátéka. -mormoltam magamban

Úgy csináltunk mintha semmi nem történt volna. Anyánk kérdezkedett minket, mi pedig válaszoltunk. Aztán Rufus mondta, hogy mennünk kell. Nekem vissza a suliba, neki pedig dolgozni. Anya bolíntott és utunkra bocsátott. Majd utánunk kiabált.
 
-Lydia! Rufus! Apátok rátok hagyta a házainkat, kislányom tiéd a Grimmauld téri ház. Fiam tiéd a másik, én elköltözöm. Jó messzire innen. Elég nagyok vagytok már, hogy egyedül lakjatok.

Ez a kijelentés eléggé fájó volt mindkettőnknek. Hirtelen eszembe jutott Sirius családja , az ő szülei is hasonló természetüek. Közönyösek és ridegek.

Rufus-szal egymásra néztünk és csak annyit mondott:

- Színjáték Lydia, színjáték. Az a legjobb ha távol van tőlünk. Minnél távolabb.