Hohohooo!

264 18 6
                                    

Az újságok dicsőítették a nagybátyám. De miért ne tették volna?
Hatalmas eladási számot generált apám ügye.

 Az újságok immár azt a négy embert szedték darabokra akiket az Azkaban-ba zártak. Rufus és én már nem voltunk érdekesek. Illetve az sem érdekelt senkit, hogy Cornelius honnan szedte elő azt a négyet vagy hova tűntek az állítólagos bizonyítékok anyám ellen. Szinte elhittem, hogy ártatlan.
 "Csak egy félreértés volt Lyd. Ne foglalkozz vele." Cornelius mindig ezt mondta. Néha hányingerem volt ettől a mondattól, de az igazság az, hogy jobb volt anyámat ártatlannak hinni.

Minden kezdett visszarázódni a normális életbe. Ha valaki megkérdezett ki tette, miért tette már gondolkodás nélkül azt a négy embert mondtam akit elítéltek,az okokra nem tudtam válaszolni, úgyhogy ilyenkor azt mondtam olvassanak utána.
 Visszazökkentem az én tökéletesen tökély életembe.
Az iskolatársaim ezt látták:

•Prefektus lettem.

•Ismét iskola első voltam.

•Ismét Quidditch bajnokok voltunk és ez sokban függött tőlem(elvileg..bár nem hiszem)

•Volt egy komoly kapcsolatom, azaz Sirius Black és én még mindig együtt voltunk.

• Aztán volt egy kis klikkem az iskola gyakorlatilag legjobb varázslótanoncaival azaz (Lily, James, Remus, Sirius) + Peter aki nem volt egy zseni de megvoltunk így együtt.

Tényleg szuper. Nemde? Hát nem.

Az igazat, hogy ki volt a gyilkos, mi az igazság, én mit gondolok, mit érzek , egyáltalán élek-e még stb.
 Nos...az igazi Lydia-t csak Lily, James , Sirius és Remus ismerte. Senki más.
Na jó talán még Dumbledore. Aki ígéretet tett, hogy mindenben segíteni fog engem. Bármit is jelentsen az a 'minden'.

A karácsony szerencsére már nyugottan telt. Az ünnepeket a legnagyobb meghittségben töltöttem el a Roxfort-ban. Mivel sem anyám, sem Cornelius "nem ért rá" velem karácsonyozni. Így inkább a suliban maradtam,  mivel nem akartam kettőjük hazug sztorijait hallgatni.

Sirius is ott volt velem a suliban. A két magányos szerencsétlen. Na jó nem voltunk magányosak de azért valahogy még is. Őt kitagadta a családja én pedig félárva voltam.
De még erre a borzasztó háttérsztorira is szörnyen féltékenyek voltak a többiek. Leginkább a lányok. Akik Sirius vagyonára sokkal kiváncsibbak voltak mint az életére.

- Fura dolog úgy vacsorázni a nagyteremben, hogy alig van valaki az iskolában. Velünk együtt vagyunk vagy 30-an. Tanárokkal együtt.-mondtam miközben valami felismerhetetlen sütit tuszkoltam magamba.

 -Tudom, hogy nem kértél semmit karácsonyra de mi vettünk neked ajándékot. Ezt tőlünk kapod.

Azzal Sirius átnyújtott nekem egy nagy csomagot.

-Köszönöm.- és az asztalon áthajolva megcsókoltam - Borzasztó rondán csomagolsz.-mondtam nevetve.

-Mi? Nem én csomagoltam , hanem Remus. Illetve James elkezdte, de nem ment neki. Úgyhogy Remus átvette és.. ez lett belőle.-pöckölte meg az egyik lenyúló csomagolópapír darabot.

-Jaj. Nem kellett volna. De..Úristen de gyönyörű! -kiáltottam fel amikor kicsomagoltam a kisdobozt. Egy ezüst gyűrű volt benne ès egy hozzá illő nyaklánc. -Ez nagyon szép. De én nem vettem neked se a többieknek  ilyen komoly ajándékot.

-Igazából...A többiek rám bízták, hogy mit kapsz. Mikor mondtad, hogy nem mész haza , akkor gondoltuk az a legegyszerűbb ha közösen veszünk egy ajándékot.  Gyakorlatilag mindenki rám bízta, hogy mit kapsz. De végül inkább Lily vette meg ezeket , én csak pénzforrás voltam ahogy Ágas mondta. Aztán a szünet előtti napokban amikor még mindenki  itt volt ... hát rendesen elfelejtettük az ajándékodat. Bocsi.

Felnevettem. Majd átnyújtottam az én ajándékomat.

A csomagban egy nagyon vastag fotóalbum volt. Aminek legalább a fele már teli volt rakva különböző fotókkal az elmúlt 5 és fél évünkből.

 -Ez az én személyes ajándékom. Na így  csomagolni! Kár,hogy James nem látja.

Sziasztok! Remélem tetszett a rész. Így utólag (dec.28.-án) is KELLEMES ÜNNEPEKET MINDENKINEK!!!! ❤❤

Yayımlanan bölümlerin sonuna geldiniz.

⏰ Son güncelleme: Dec 28, 2018 ⏰

Yeni bölümlerden haberdar olmak için bu hikayeyi Kütüphanenize ekleyin!

The one who loves youHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin