Múlandó boldogság

Valami új, valami régi

Kerülöm a nevedet, mert fáj minden egyes betű, mit kiejtek
Az a két magánhangzó mindenem, amiben hihetek
Fáj, ahogy ajkaim találkoznak, mikor rólad beszélek
És arról, hogy mit meg nem tettem, te érted

Te vagy minden nagyrabecsült kapzsiságom, 
Elrebbensz előlem, mint múló álom
Hideg vagy, kőkemény, de hagyom, hagy fájjon
És egyszer az életben, minden valóra váljon

A soha el nem csattant csókok, a kitapogatott mosolyok
A suttogások, halk szavak, amiért örökké másokat okolok
A hajnali napfelkelték, az esti naplementék
Az elrejtett tárgyak, amik az életemet jelentették