- Mindjárt hozom. Foglalj helyet! - mondta és a nappaliban lévő kanapéra mutatott.
Leültem. Pár perccel később megjelent a lány. Hozott egy üveg vodkát és két poharat. Az egyik poharat a kezembe adta és öntött bele a vodkából, majd a saját poharába is.
- Csirió - mondta és koccintottunk, majd ittunk a vodkából.
- Miért nem akarsz ott lenni a kiállításodon? - kérdeztem.
- Nem tudom, hogy miért mondom ezt el neked, hiszen körülbelül 20 perce ismerjük egymást, de úgy érzem, hogy megbízhatok benned.
- Természetesen.
- Már kiskorom óta rajzolgatok és sokan mondták, hogy nagyon jók a rajzaim és sokra vihetném ezzel. Van egy kiskönyvem, amibe rajzolgatni szoktam. Ha szeretnéd, akkor megmutatom.
- Persze, szivesen megnézem.
- Mindjárt visszajövök - mondta és a műtermébe ment.
Körülnéztem egy kicsit a házban. A falakon gyönyörű festmények voltak és az egész ház nagyon ízlésesen volt berendezve. A színek is tökéletesen passzoltak egymáshoz.
- Megtaláltam - közölte.
Leült mellém. A kezében egy kiskönyv volt, aminek a borítója fehér volt és fekete minták díszítették. Kinyitotta és megmutatta a rajzait.
- Igazából a legtöbb rajzomnak nincs jelentősége, története vagy érzelmi háttere. A rajzaim nagy részét az unalmas pillanataimban rajzoltam. Ezt például kémia órán alkottam.
Felnevettem.
- És ezt? - kérdeztem, majd rámutattam a másik oldalon lévő rajzra.
- Képzeld, hogy ezt a rajzomat felraktam az internetre és rámírt egy tetováló művész, hogy nagyon érdekesnek találja ezt a rajzomat és felszeretné tetoválni valakire.
- Komolyan? - kérdeztem meglepetten.
- Igen. Ez sokat jelent számomra, mert durva belegondolni, hogy ez a rajzom fent van valakinek a testén és fent is marad örökre.
- Ez tényleg nem semmi. És hogyan kezdtél el festeni?
- Sokáig nem volt bátorságom hozzá, de valahogy mindig vonzott a festészet és körülbelül egy éve úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok vele. A festményeimet is felraktam az internetre és felkeresett egy Róbert nevű férfi, hogy nagyon tetszenek neki a festményeim és szeretné őket élőben is megnézni. Én ennek nem láttam akadályát és azt mondtam neki, hogy egyeztessünk időpontot és megnézheti őket. Miután eljött hozzám és megnézte őket azt mondta, hogy szeretné őket kiállítani. Nagyon boldog voltam, hogy az embereknek ennyire tetszenek a rajzaim és a festményeim. Ez sokat jelent nekem. Azonban a kiállítás nem úgy alakult, ahogy elképzeltem.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem.
- Én szerettem volna kiválasztani, hogy melyik képeim legyenek kiállítva, de Róbert nem engedte. Ő szervezte meg az egészet. Az én alkotásaimat állította ki, de nekem mégsem volt semmi beleszólásom az egészbe.
- Tehát ezért voltál annyira letörve a saját kiállításodon - állapítottam meg.
- Így van. Semmi nem valósult meg az én elképzeléseimből - mondta szomorúan.
- Sajnálom. Tehetek érted valamit?
- Már ez is nagy segítség volt, hogy meghallgattál pedig nem is ismersz. Köszönöm és sajnálom, hogy feltartottalak.
- Én köszönöm, hogy megbíztál bennem és elmesélted. Máskor is szívesen beszélgetnék veled. Én nem szoktam alkotni, de szeretem a művészetet és örömmel beszélgetnék valakivel, aki megérti a művészet iránti rajongásom.
- Örömmel. Beírom a számod a telefonomba. Hogy hívnak?
- Anna.
- Szép neved van. Írd be a számod!
Bepötyögtem a telefonjába a számomat, majd visszaadtam neki a telefont.
- Megcsörgetlek és mentsd el a számom!
Megcsörgette a telefonom és elmentettem a számát.
- Hogy hívnak? - kérdeztem.
- Evelin - felelte.
- Oké, elmentettem.
- Messze laksz innen? - kérdezte.
- Nem, nincs messze - válaszoltam és megöleltem Evelint.
- Akkor majd még találkozunk - mondta mosolyogva.
- Az biztos.
Miután kimentem Evelin házából ugráltam örömömben.
- Ez az! Ez az! - kiabáltam az utcán és boldogan szökdécseltem vissza a kollégiumba.
- Lányok! Nem fogjátok elhinni mi történt! - ordítottam Briginek és Grétának miután kinyitottam a szobánk ajtaját.
- Volt valami a csajjal? - kérdezte Gréta.
- Igen - feleltem boldogan.
- Mesélj már!
Leültem az ágyamra és elmeséltem nekik a történteket.
- Brigi! Jössz nekem egy XXL-es pizzával! - kiabálta Gréta.
- Mi?- kérdezte Brigi értetlenül.
- Nem emlékszel? Fogadtunk egy XXL-es pizzában, hogy vajon a sors újra teremt-e nekik lehetőséget a találkozásra. Én azt mondtam, hogy találkozni fognak, te pedig azt, hogy nem. Találkoztak. Én nyertem. Kérem a pizzámat!
- Igen, már emlékszem. Holnap megkapod.
- Juhuuu!
Nevettünk.
- Remélem, hogy jól alakulnak a dolgok - mondta Brigi.
- Én is - szólalt meg Gréta.
- Aranyosak vagytok, hogy ennyire szurkoltok nekem.
Másnap a nagyszünetben felhívott Evelin.
- Szia! - szólt bele a telefonba.
- Szia! Mi újság? - kérdeztem.
- Lenne kedved ma is átjönni hozzám?
- Sajnos kollégista vagyok és nem akkor megyek el innen amikor akarok. Megpróbálok kimenőt kérni.
- Rendben. Én itthon vagyok ma délután. Már tudod, hogy hol lakom.
- Oké. Szia!
A nap folyamán felkerestem Irén nénit. Ő a kollégium vezetője.
- Jó napot Irén néni! Magát kerestem egész nap.
- Mi a baj?
- Nincs baj. Kimenőt szeretnék kérni ma délutánra.
- Mennyi időre?
- Mondjuk délután háromtól ötig?
- Rendben.
- Köszönöm Irén néni!
Felhívtam Evelint és elmondtam neki, hogy elengedtek ma délutánra. Az utolsó órám után elmentem ebédelni, majd igyekeztem Evelin házához. Becsengettem és Evelin ajtót nyitott.
- Szia! - köszöntem.
- Szia! - üdvözölt és átkarolta a nyakamat, majd megcsókolt.
Beljebb mentünk. Becsuktam magam mögött az ajtót. Evelin a műtermébe vezetett úgy, hogy közben nem szakítottuk meg a csókot. Az íróasztalnak nyomott és vetkőztetni kezdett, közben magáról is vette le a ruhákat. Mindketten meztelenek voltunk és hirtelen magával rántott a padlóra. Ott folytattuk tovább a szeretkezést. Evelin nagyon gyengéd volt. A csókjai a felhők fölé repítettek. Sok lánnyal szeretkeztem már, de még egyik sem váltott ki belőlem ilyen érzéseket, mint Evelin. Éreztem, hogy ő az igazi. Ő az, aki mostantól örökre mellettem marad.
