Ébredő elme - BTS ff.

Prológus

Az ajtócsapódás után Yoongi kimerülten, még mindig csorgó könnyekkel rogyott le a szobája padlójára. Ahogy arcát a kezébe temette, kitört belőle a keserves zokogás, úgy, ahogy az utóbbi időben minden este.

Nem bírta. A folytonos veszekedést, a stresszt, azt, hogy mindenki csak szidni tudja, ócsárolni őt, egy kedves szót se intézve hozzá, semmibe véve a vért izzadva készült munkáját és erőfeszítését.

- Miért? MIÉRT? - üvöltötte még mindig a földön kuporogva a rapper, ahogy visszagondolt a pár órával ezelőtti veszekedésükre a többi bandataggal. A milliomodik erőteljes szóváltásra...

Az utóbbi hónapokban minden próbán elhangoztak olyan szavak és mondatok, amiket ha nem lettek volna felpaprikázott hangulatban, senki nem gondolt volna komolyan, de Yoongi szívébe ezek bevésődtek. Mélyen, hogy soha ne tudja őket kitörölni és úgy, hogy a lehető legtöbb fájdalmat okozzon neki. Ha a szíve ordítani tudott volna...

Majompofa. Silány. Szerencsétlen. Tehetségtelen.

- Tényleg az vagy Yoongi! Ez szerencsétlen, utolsó kis senkiházi, aki semmihez sem ért, még ahhoz sem, ami a munkája! - A könnyei megállíthatatlanul törtek elő, ahogy visszagondolt a kezdetere.

A büszkeség miatt kezdődött minden.

Namjoon, (másfél évvel ezelőtt) egyik reggel összeveszett Yoongival, ami alapesetben nem lett volna baj, ha utána bocsánatot kér, de nem tette. Az idősebb pedig összetört. Magában hordozta ezt a sebet, ami egyáltalán nem akart begyógyulni, csak nőtt és nőtt, és a rapper onnantól kezdve mindig csak a rossz dolgokat hallotta meg a jók helyett. Mindent magára vett, ha viccből mondták, ha nem.

Yoongi mogorva lett és antiszociális, mindenkivel undok volt, amit egy idő után a többiek is viszonoztak, ezzel tovább mérgezve kapcsolatukat.

A büszkeség.

A leader túl büszke volt ahhoz, hogy elnézést kérjen és kibéküljenek csapattársával, ezzel egy lavinát indítva el életükben. Ha vissza lehetne pörgetni az időt másfél évvel ezelőttre, Namjoon annyi mindent máshogy csinált volna, ami most már lehetetlen volt, mivel az idősebb teljesen magába zárkózott.

Senkivel nem beszélt, csak ha muszáj volt, és akkor is csúnyán, azokat a sértéseket használva, amiket ő kapott, így szintén mindenki lelkét a porba tiporva.

Yoongi lassan feltápászkodott a földről és úgy, ahogy volt bedőlt az ágyába, magára húzva paplanját, így sírásának hangja elnyomta a kintről beszűrődő kiabálásokat és ordításokat.

- JUNGKOOK ELTŰNT!