Ébredő elme - BTS ff.

NamJoon

Warning: Ultra-extra hosszú fejezet, érzelmi hullámvölgyek, cukiság, fangörcs, sírás

- Majd én megcsinálom! Mit nem lehet ezen érteni?

- De Hyung! Segíteni akarok!

- Akarni a vécén kell Jiminie, szóval ha már úgyis arra mész, akkor kérlek vidd oda ezt a szatyrot és tedd a helyükre a dolgokat!

Yoongi álmosan fúrta fejét a párnájába, hogy valamennyire tompítsa a konyhából érkező hangokat - vajmi kevés sikerrel. A rapper morogva fordult a hátára, miközben fejében vagy háromszor elküldte a fenébe csapattársait, hogy hajnalok hajnalán képesek voltak egymással kiabálni és veszekedni. Még aludni akart, vissza akart menekülni az álmai és paplanja közé, hogy ne kelljen a mocskos, nemkívánatos külvilággal foglalkoznia, ám ezt JiMin merően máshogy gondolta.

- Jin Hyung, Jungkook megint nincs az ágyában! Nem láttad őt?

A Yoongi mellett lévő paplankupac megmozdult az énekes elkiabált kérdésére. A rapper elmosolyodott, szinte azonnal elfelejtve, hogy az előbb még szunyókálni akart, és oldalára fordulva ölelte magához az ágyneműbe csavarodottat. Egy apró puszit hintett a fejnek vélt gyűrődésre.

- Nem láttam még, biztos fürdik. Ne ronts rá kérlek, ha lehet...

- Rendben Hyung, nem fogok! De szólj kérlek, ha látod kijönni!

Jungkook aprót nyöszörgött, ahogy közelebb húzódott az idősebbhez.

- Jó reggelt Édes! - köszönt rá a még félig alvóra, direkt az a becenevet használva, amiről tudta, a másik mindig csak szemet forgatva próbálja leplezni piros arcát. - Hogy aludtál?

Válaszul csak egy újabb nyüszítésféle hangzott fel a fiatalabbtól, amire Yoongi újfent felkuncogott.

- Akkor ezt annak veszem, hogy nem jól.

- Inkább vedd borzalmasan szörnyűnek! - bukkant elő Jungkook kócos hajú feje a paplan alól. Karcos hangja apró kis libabőrökkel tarkította a másik egész testét, ezzel megborzongtatva őt. - Ha minimum harmincszor nem jöttek be a többiek a szobámba leellenőrizni, hogy minden rendben van-e, akkor egyszer sem... Ráadásul az ajtóm nyikorog is, emiatt pedig garantált volt, hogy felébredek. Komolyan, miért kell ennyire aggódni értem? - a maknae nyűgösen bújt vissza a meleget és biztonságot nyújtó takaró alá, azt remélve, hogy eltűnik a Föld színéről - örökre.

- Na, Édes, csak féltenek Téged, nem akarják, hogy még egyszer elraboljon valamilyen őrült ember.

- Ne hívj így! Mondtam már! - Jungkook álmos-durcás feje újra felbukkant, mire Yoongi figyelmen kívül hagyva annak kérését húzódott még közelebb hozzá és zárta újfent szorosan a karjaiba. Egy puszit adott az orrára. - És amúgy se fognak újra elrabolni, menedzser Hyung már gondoskodott róla, úgyhogy ne aggódjatok értem! - nézett fel még mindig felfújt arccal az idősebbre, aki erre csak összeráncolta a szemöldökét.

- Menedzser Hyung? Nem a rendőrök dolga lenne erre odafigyelni?

- Khm... - Jungkook beharapta alsó ajkát, feltűnően kerülve a szemkontaktust.

- Jungkook? Miről nem tudok? - könyökölt fel az énekes fölé a rapper, mire a fiatalabb kezei az idősebb mellkasára vándoroltak annak érdekében, hogy meg tudja állítani őt, ha szükség lenne rá. Yoongi még mindig összehúzott szemekkel figyelte az alatta lévőt, aki csak száját rágcsálta, még mindig össze nem fűzve a másik tekintetével. - Kook?

- Én... Csak vedd úgy, hogy nem mondtam semmit, oké? - Jungkook megpróbálta eltolni a félig felette támaszkodót, ám az lefogva a fiatalabb kezeit szorította a matracba őket, testével is ráfordulva. - Yoongi...