Mert azt mondják jó.
Mert minden így szép és így jó.
Az évek akár egy madár.
Elmegy,s visszaszáll.
Talán neked egy pillanat az egész,
Míg nekem fájdalom,s esés.
Feküdtem már fulladva porban,
Míg te csak nevettél rajtam.
De te mègis azt mondtad;
a sírunkig tart.
És nem te voltál az egyetlen,
Ki oly kegyetlen,
Mondtad szemembe...
De èn csak remegtem.
A szavaid pedig még mindig ott ragadtak fejemben
Tovàbbra is válaszokat keresve.
A körön kívűl négyzetként csak cikázva állok,
De te mosolyogsz,làtom.
És tudom,hogy ez most neked így szèp,és így jó.
De engem nem érdekel.
Csak azt kérdezem:Miért engem?
Ereimbe a pokolt küldted,
És én csak a falnál ülve vártam,
Míg az összes vér el nem árad.
Tudom,hogy most bűntudattal bolyongva sivatag szíveddel,
Elfeledkezve hírneveddel,
Az utcákat járod,
Míg egy nap végül te is el nem ázol.
De miért?
Mondd meg,hogy miért.
Ez az első versem. Minden egyes sora az akkori érzéseimet tükrözi.
