5. Fejezet

1.2K 82 10
                                    

Sasuke hangos csörömpölésre ébredt. Mint azt hamar felfogta, Sakura épresztőórája volt az, aminek a hangja arra hasonlított, mikor valaki egy fakanállal ütöget egy lábast, ez pedig nem tetszett a füleinek, amik sokkal érzékenyebbek lettek mint emberként. Sakura lenyomta az órát egy ásítás keretében. Ez volt az a pillanat, mikor Sasuke rájött, hogy már nem a kanapén van, hanem Sakura ágyában. Sötét volt, meleg és állott volt a levegő, de mégis kellemes illat terjengett. Hirtelen csapata meg a friss levegő és a fény, mikor Sakura felemelte a takarót, ami alatt feküdt.

- Gyere cicus! - intett a rózsaszín hajú. Sasuke úgy tett, ahogy mondta. Követte Sakurát, ahogy kávét ivott, ahogy evett, majd ahogy visszament a szobájába. Sasuke igazából olyan rutinosan követte, hogy rá se eszmélt, mire készül a lány, csak akkor amikor levette a pizsamafelsőjét. Sasuke azonnal el akarta kapni a tekintetét, az anyja jól nevelte soha se kukkolt, de egyszerűen képtelen volt. Hiába az Uchiha vér, Sasuke is férfi volt és kíváncsi volt Sakurára ilyen helyzetben előről is. Persze amint befészkelte a fejébe magát ez a gondolat ki is verte azt onnan. " Ez Sakura! " - átkozta magát. " Amúgy is szükségem van a segítségére! Mit fog szólni, ha megtudja, hogy leskelődtem, miközben öltözködött. " Gyorsan el is fordult és a nappaliba sietett. Sakura hamarosan megjelent. Ugyanazt a ruhát viselte, mint tegnap. - Nézd cicus! Vettem neked valamit! - mosolygott, majd elővett egy konzervet és kipréselte belőle annak a tartalmát egy tálba, amit Sasuke elé tett. Sasuke nem tudott mást tenni csak meredten bámulta az előtte található "ételt. "- Jó étvágyat! - mosolygott Sakura. Sasuke ránézett.

- Te komolyan gondolod, hogy én ezt egyem meg? - tette fel a kérdést, de csak nyávogás jött ki a torkán.

- Nyami nyami. - tolta közelebb a lány a tálat.

- Ez már átment egy másik macskán. - morogta Sasuke, amiből Sakura persze nem értett semmit. Ezek után a lány levett egy tálat az asztalról, homokot öntött bele aztán megszólalt.

- Ide piszkíthatsz. - ez volt az a pillanat, mikor Sasuke úgy érezte, hogy a büszkesége teljesen megsemmisül. Újra. Sakura ezek után a vállára vett egy táskát és elhagyta a lakást. Sasuke a macskaétel közelébe se ment. Körbe nézett a konyhában, de az egyetlen ehető dolog, amit látott az egy üveg szaké volt. Az alkoholra pillantott, majd a konzervnek álcázott macskahányásra, aztán újra a szakéra.  Végül az italt választotta. Szerencsére Sakura a pulton hagyta a tányért amiből reggelizett, így Sasuke gyorsan az üveg elé tolta. Ezek után feldöntötte az üveget, aminek a nyaka a tányér szélén volt, pont ahogy tervezte. A kiöntés már bonyolultabb volt. Megnyomta az üveg nyakát, de ez nem volt elég így a farkát az üveg alá csúsztatta és így emelte azt meg. Mikor már a tányér tele volt szakéval, akkor elengedte az üveget majd a elkezdte lefetyelni az alkoholos italt. Nemsokára már alig lötyögött valami a tányér alján. Amint Sasuke felemelte a fejét leszédült a pultról.

- Aucs. - nyöszörögte, majd feltápászkodott és ferde léptekkel kivánszorgott a konyhából. " Én most egy macska testében vagyok vagy macskává változtam? Lehet, hogy be kéne szereznem egy olyan szexkönyvet, amilyen Kakashinak van? " - gondolkodott, miközben Sakura szobája felé vette az irányt. - Te jó ég egy macska! - esett hátra, mikor meglátta a tükörképét, aztán  beverte a fejét az ágy aljába és kiterült. Legközelebb arra kelt, hogy valaki a kezében tartja. - Másnapos vagyok. - nyávogta.

- Óó azt tudom. - erre a mondatra azonnal kijózanodott. Sakura randipartnerének a karjaiban volt, aki mellesleg felelős volt a macskaságáért. - Ide figyelj! - szólalt meg a férfi suttogva. - Azért változtattalak macskává, mert azt hittem így nem kerülsz majd az utamba, tehát ha közém és Sakura közé mersz állni lenyúzom rólad a bundádat és szőnyegnek fogom használni. - Sasuke érezte, hogy a férfi egyre jobban szorítja így hirtelen belé vájta a karmait az illetőbe, aki elejtette. Sasuke azonnal elrohant. Szerencsére Sakura a konyhában volt. - Bocsáss meg Sakura! Nem akartam a szobádban....- kezdte volna a férfi a magyarázkodást, aki utána sietett.

- Semmi baj. - mosolygott Sakura és felemelte a kisállatot. Sasuke izzó tekintettel fújt a férfire. - Biztos csak nem kedvel téged. Van ilyen.

- Igen. A macskák szeszélyesek. - mosolygott vissza Kodama.

- Köszönöm a segítséget. És hogy haza kísértél. - mondta a rózsaszín hajú, majd a férfi elhagyta a lakást. Sasuke csak tovább bámult utána szúrós tekintettel. " Ez egy elmebeteg! Dögöljek meg, ha hagyom, hogy megszerezze magának Sakurát. "

SasuCat [Befejezett]حيث تعيش القصص. اكتشف الآن