Elfüstölt Gondolat/SZÜNETEL

Harmadik

A naplemente és a hajnal. Két külön dolog, mégis mindkettő olyan csodás.
De az, hogy együtt jelenjenek meg az égbolton.... Az lehetetlen.
Pedig milyen fantasztikus lenne, gyönyörű!
Elérhetetlenek lennének és a hold mögött relytéjesen érne össze két ajak, bűnös csókot lopva a másiktól, s nem jönne rá senki....

Jungkook és Yoongi egész hajnalban beszéltek, volt miről. Minden szóba jött, de az idősebb nem gondolta ideálisnak a pillanatot, hogy elmondja neki, azt ami kellemes kellemetlenséggel töltötte el a nap minden másodpercében.
Yoongi lobbanékony személyiség és ezt ő is tudta. Viszont annyira vágyott rá, hogy megcsókolja vagy egy gyengéd érintéssel is beérte volna, de nem. Yoongitól minden ilyen érzelem nyilvánítás távol állt. Amikor kicsit elrugaszkodtak az átlag témáktól azonnal lereagálta egy egyszerű válasszal. Soha senkit nem engedett magához túl közel. Talán félt, hogy megbántják, hogy elárulják és, hogy nem fogadják el. Pedig Jungkook bárhogy elfogadta volna. Ha nem szereti a kedvenc bandáját, ha nem tudja elfogadni a stílusát... Bármi megtett volna, hogy szerethesse. Senkije nem volt rajta kívül. A történtek után Namjoon is elhagyta... Gondolni sem bírt erre még mindig nagyon fájt neki. Cserben hagyta az akit a legjobban szeretett. Na de mindegy, hiszen megtörtént, ezen nem lehet változtatni. De igazából ezen is Yoongi segítette át. Nem akarta elveszíteni, azzal, hogy rossz pillanatban mondja el neki, tehát ez nem az a pillanat, még nincs itt az ideje, hogy elárulja neki titkos vágyát.

Már majdnem hét óra volt, elhatározták, hogy ideje lenne összeszedni picit magukat, hiszen hosszú még a nap és mivel a fiatalabb fél nem tud sokáig a seggén ülni ráadásul még a várost sem ismeri muszáj lesz körbevezetni. Yoongi nagyon örült, hogy egy egész napot tölthetnek el együtt. Persze nem mutatta ki, nem volt az erőssége.

- Kérsz egy kávét? - kérdezte Jungkook.
-Most, hogy mondod, egész jól esne. Mióta itt vagyok nem is ittam kávét.
-Hogy iszod?
-Egy cukor, és egy kis tej, és ezért ne haragudj de le megyek a házelé...
- Ki se mondd! - nevetett az idősebb, majd ajtót nyitott neki.

Yoongi tudta, hogy barátja nem szereti ha el-el szív egy szálat, de direkt miatta csökkentette egy-egy szálra. Le ment a ház elé. Mellette egy meleg pár sétált el. Tudta, hogy egy párt alkotnak, mert titkon ő is erre vágyott. Talán Jungkookra, talán nem. Nem tudta mit is szeretne pontosan, nem is akarta. Egyenlőre nem akart ezzel foglalkozni, pedig piszkálta elméjét a gondolat... De amíg nem muszáj nem fírtatja. Nem is gondolná, hogy hamarosan kicsúszik a száján... Vagy elsiklik az ajkán... Egy másik ajka.

Mire belépett a szobába egy bögre kőzölgő ital fogadta. Jól esett neki ebben a hidegben. Most is esett az eső. Zuhogott. Mégis szerették ezt az időjárást. Mindketten. Mert ilyenkor kettesben lehettek, elkerítve a világtól és az előítéletektől, még jó mert a gőzölgő kávé fölött érdekes témára figyelhettek volna fel az emberek, akiknek nincs életük s ezért más életével kell foglalkozniuk. Valószínűleg egy ilyen ember buktatta le őt és Namjoont egykor. De ez már nem számított, mert már csak Yoongi volt neki.

-Jungkook, már régen elakartam mondani csak...
-Tudom Yoongi, felesleges magyarázkodnod.
És ekkor kettejük szemében fel csillantak a remény sugarai, mint amikor napfelkelte van... És még nem látja senki, de valami készül. Felkel a nap. Lehet, hogy eltakarják a felhők vagy esik az eső, de a nap felkel. Nem lehet megakadályozni. Ahogy azt sem, hogy Jungkook és Yoongi eggyé váljanak. A két száj összeforrt. Innentől visszafordíthatatlanná vált a pillanat.
Az eső alattomosan esett miközben az egyik test alattomosan fedte a másikat.

A nap lement, feljöttek a csillagok s a hold. Ők pedig nem tudták megunni egymás társaságát. Egész este beszélgettek.

A többit csak a hold látta, mert a végtelen számú égitest közül csak a hold tudta elfogadni Jungkookot és Yoongit.
Kettejüket....