Kalóz álom (Bakugou X reader) / befejezett

Kaizoku-wan

Az utcán egy eléggé leharcolt lány fut, mint, akit üldöznek. Üldözik is, még hozzá az egyik katona, aki éppen a piacon járőrözött. Nem sok vásárlót üldöznek ok nélkül, de [Név]-et nem is indok nélkül akarják elkapni. Egy igen ékes nyakbavalót fújt meg a törvényes birtokosától, emiatt olyan sietős mindenki dolga. Persze nem kell félteni a lányt sem, úgy bujkál az emberek között, mint ha egy kígyó siklana végig az oszlopok között. Nehéz is a katonának, hogy ne veszítse szem elől, de balszerencséjére a lánykának még mindig követi őt.

- Fenébe! - hagyja el egy szitok szó a száját, miután meglátja a szemből jövő, még több egyenruhást. Szemével gyorsan szétnéz, merre is tudná menekülőre fogni és lerázni magáról a sok követőjét. Hirtelen megakadt tekintete egy hatalmas kupac ládán, aminek tetejéről könnyedén áttud, majd ugrani a tetőre.

Egy gyors irányváltással jobbra fut tovább, embereket meglökve kicsit, hogy elférjen. Mögötte a katonák szintén ezt teszik, de ők fel is lökik azokat, akik útjukban állnak, mert hatalmas termetükkel nem tudnak, úgy szlalomozni a tömegben, mint [Név] tette.

- Most meg vagy! - kiáltja el magát a legdíszesebben öltözött katona, míg elő rántja kardját. - Nem tudsz elmenekülni, kis patkány! - terült el egy önelégült vigyor az arcán, mikor meglátta a nagy falat a lány előtt. Csak éppen azt nem gondolta, hogy [Név]-nek ez nem fal, hanem a szökés lehetősége.

- Azt majd meglátjuk! - kiált hátra az őrnek, majd egy egyszerű ugrással felugrik a legelső láda tetejére és egyik után a másikra.

[Név] lehet nem látszik rajta, de nincs hiánya erőlétben és ez az, amitől oly könnyen megtudja a legütősebb akrobata mutatványokat is csinálni.

A katonák csak tátott szájjal néznek a lány után, aki pár ugrás után, már a magasból nézett le a nagy férfiakra, kik üldözték őt.

- Azt nem hagyom! Nem fogsz meglógni te kis mocsok! - ordít teli torokból az egyik, majd kardját visszahelyezve hüvelyébe, megindul, hogy megmássza a nagy tornyot, ezzel folytatva [Teljes Név] üldözését.

- Én sem hagyom magam ilyen könnyen! - mondja vissza nekik, bár lehet meg se hallották őt olyan magasról. [Név] neki nyomta a legtetején lévő ládának a lábait, magát pedig kitámasztotta a falon és úgy taszította a mélybe a nagy súlyt. Az hatalmas robajjal kezdett zuhanni, míg az emberek erre mind felfigyeltek és eszeveszett rohanásba kezdtek, hogy minél messzebb kerüljenek a becsapódás lehetséges helyétől. A katonák is mind szétszéledtek, míg az, aki mászott behúzta a fejét, annak reményében, hogy nem találja el.

Nem hitték volna, így mindenki azt gondolja, hogy szerencse, ami most történt, hogy mellette robogott le a láda, de ezzel is megállítva az embert. Pedig nem [Név] tudta, hogy így nem esik rá, nem akart senkit megölni, csak elmenekülni, Ami viszont sikerült, mert mire a por leült és újra felnézett a katona, akkor már csak a lány hűlt helyét találta. A semmit, pedig nincs tovább értelme üldözniük.

[Teljes Név] háztetőről háztetőre ugrál és arcán egy széles vigyor húzódott, amiért sikerült meglógnia üldözői elől. Nyakában ott csillogott a fényes, ékkövekkel tarkított nyakék, amit ellopott. Mint minden ez is okkal történt, még pedig, hogy elutazhasson az egyik hajóval, ami hamarosan indul a kikötőből.

Egy hosszú hajókürt hangja szelte át a levegőt, ezzel tudtára adva mindenkinek, hogy hamarosan indul, szóval, aki még nem szállt fel, az jobb ha megteszi még most, mert többé nem lesz rá lehetősége.

[Név] az utolsó háztetejéről is leugrott, ami pont a kikötőházé volt. Gyorsan felkapta az egyik hatalmas nagy, barna rongyot, ami száradni tehettek ki, és maga köré csavarta.