This is everything I didn't say

4

Már másnap felhívott Liftes Cole, és lefixáltuk Shawn koncertjének időpontját a Love Fesztivál jövő évi eseménynaptárjában. Érdekes volt olyasvalakivel egyeztetni, akit évek óta ismerek. Jó érzéssel töltött el, még akkor is, ha a szörnyen fájdalmas múltamra emlékeztetett. Épp mielőtt elbúcsúztunk volna, eszembe jutott valami.
– Hé, Cole – köszörültem meg a torkomat. – Mit gondolsz, mikorra tűnnek el azok a posztok, amikben egy párnak állítanak be minket?
– Soha – nevette el magát Cole. Megnyugtató.
– Kösz – sziszegtem.
– Rebecca, az internet nem felejt, te is tudod. A rajongók pedig még az internetnél is rosszabbak, higgy nekem – sóhajtotta.
– Van valami teendőm? – dörzsöltem meg a homlokomat fáradtan.
– Hagyd, hogy Shawn csináljon valami újabb hülyeséget, és akkor arra kapnak rá – felelte.
– Hát Shawn nem a hülye húzásairól ismert – csóváltam a fejemet. Cole felnevetett.
– Na ja, kivéve, ha rólad van szó.
– Tessék? – értetlenkedtem.
– Semmi – hárított azonnal.
– Cole! – rivalltam rá. Ha már egyszer elkezd egy ilyen mondatot, nehogy félbehagyja már...
– Rebecca, ismered őt. Tudod, milyen hatással vagy rá – válaszolta lemondó hangsúllyal.
– Hét éve semmi közünk egymáshoz – ráncoltam a homlokomat. – A világon semmilyen hatással nem vagyok rá. Nem mellékesen pedig, legközelebb talán a nyáron találkozunk, a fellépése előtt. De még az sem biztos... – magyaráztam, azt hiszem, sokkal inkább magamnak, mint Liftes Cole-nak.
– Miért, talán a Maldív-szigeteken leszel a szexi orvos pasiddal? – kérdezte.
– Megeshet – vontam vállat, megfeledkezve arról az aprócska részletről, hogy ő vajon honnan tud Eric-ről?
– Aha, hát váratlan fordulatok is megeshetnek, Rebecca – mielőtt ráripakodhattam volna, hogy ezt fejtse ki bővebben, már meg is szakította a hívást.
Sóhajtva raktam le a telefont az asztalomra, pontosan abban a másodpercben, amikor akkorát kordult a gyomrom, hogy konkrétan megemelkedett a plafon. Az órát ellenőrizve rájöttem, hogy már fél négy is elmúlt, én pedig reggel nyolc óta egyfolytában az irodában rostokolok, ezért úgy döntöttem, hogy harapok valamit. Felkaptam a táskámat meg a blézeremet, és miközben a lift felé igyekeztem, szóltam Missy-nek, hogy most veszem ki az ebédszünetemet, ha bármi halaszthatatlan történne addig, nyugodtan hívjon. Missy valamiért furán vigyorogva bólogatott, de mivel Missy akkor is furán vigyorogva bólogat, ha lát egy kiskutyát, nem törődtem vele túlságosan. Amíg vártam a liftre, elolvastam néhány e-mailt, és egyre még sikerült is válaszolnom, mielőtt meghallottam a kis csilingelő hangot. Egy fekete pulcsis, kapucnis, napszemüveges alak állt a liftben, ahogy beléptem, de nem foglalkoztam vele. Ebben az épületben egy modellügynökség és egy alternatív színház is működik, úgyhogy nem kirívó ilyen emberekkel találkozni itt. Épp ráböktem a következő e-mail-re, amikor az alak megszólalt mellettem.
– Lefelé? – azonnal felismertem a hangját, szinte még a telefon is kiesett a kezemből. Amikor Shawn a napszemcsije mögül rám nézett, és megbizonyosodott róla, hogy tudom, ki ő, lehúzta a kapucniját, a szemüveget is feltolta a feje tetejére, és elmosolyodott.
– Te mi a fenét keresel itt? – böktem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott. Legszívesebben visszaszívtam volna, de hát már mindegy volt.
– Hát, gondoltam, ha már a világ azt hiszi, együtt vagyunk, adjunk nekik rá okot – vont vállat. Amikor tök értetlenül meredtem rá, elnevette magát, és folytatta. – Meghívnálak ebédelni.
– Honnan tudtad, hogy most megyek ebédelni? Fél négy van – kopogtattam meg a karórám számlapját. Istenem, miért áll ennyire jól neki egy tök sima fekete pulcsi? És miért gondolok én erre, miközben stabil párkapcsolatban élek egy szexi orvossal?
– Megérzés – vigyorodott el elégedetten. Hitetlenül pislogtam, ami egyfelől szólt Shawn magyarázatának, másfelől pedig a saját gondolataimnak. – Fél tizenkettő óta liftezgetek fel-le – vallotta be végül. Erre kibuggyant belőlem a nevetés.
– Négy órája? – röhögtem megállás nélkül. Shawn szégyenlősen vállat vont.
– A jó dolgokra várni kell.
– És mondd, nem lett hányingered? – utaltam a folyamatos fel-le történő mozgásra. Shawn elhúzta a száját.
– De, szóval én csak távolról figyelem, ahogy ebédelsz, és, mondjuk csetelhetünk közben – vette elő a telefonját a zsebéből.
– Tulajdonképpen nem is vagyok éhes – mondtam, teljesen, totálisan, abszolút meggondolatlanul. Eric a hitéből is kitérne, ha ezt megtudná. Neki már az is megcsalás, ha valaki rám néz az utcán. Valamiért mégsem éreztem bűntudatot, ahogy Shawn megnyomta a földszint gombot, és a szomszédos épületben lévő étterembe sétáltunk.
Senki sem volt körülöttünk, ráadásul egy elég eldugott asztalhoz ültünk, távol az összes ablaktól és ajtótól, ennek ellenére Shawn kapucniban ült velem szemben, és mosolyogva figyelte, ahogy mohón tömöm magamba a salátámat. Úgy terveztem, hogy csak egy kávét iszom, de útközben meggondoltam magam, aminek viszonylag sok köze volt a meg-megkorduló gyomromhoz, és Shawn noszogatásához. Egyikünk sem szólt egy szót sem, csak ültünk, én ettem, ő engem figyelt. Nem tudtam, hogyan kéne kezdenem. Fogalmam sem volt, mit kéne mondanom. Mégis hogyan kezdesz el egy beszélgetést az exeddel, akivel hét éve nem találkoztál, idő közben pedig világhírű popénekessé és sok millió lány férfiideáljává nőtte ki magát? Na ugye. De valószínűleg ő is gondban volt, holott négy teljes órája volt kitalálni valamit.
– Miért jöttél ma ide? – törtem meg végül én a lassacskán kínossá váló csendet. Shawn piszkálgatni kezdte az asztallapon lévő apró repedést.
– Az igazat mondjam?
– Úgy emlékszem, hogy vacakul hazudsz – válaszoltam, mire ő elhúzta a száját, és kelletlenül bólintott.
– Nem tudtalak kiverni a fejemből tegnap óta – nézett mélyen a szemembe. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e ennek, és hagyjak szabad teret a gyomromban tobzódó pillangóknak, vagy sikoltva meneküljek el innen, amíg nem késő.
– Hét évvel ezelőtt sikerült? – kérdeztem, nagyot nyelve. Shawn lehunyt szemmel hátrahajtotta a fejét, úgy felelt.
– Ó, egek, dehogy – még a saláta is megakadt a torkomon. Olyannyira, hogy fuldokolni kezdtem, és a köztünk álló palack víz felét egy huzamra kiittam. – Soha nem sikerült – tett rá még egy lapáttal.
– És most mit vársz tőlem? – tártam szét a karjaimat ültömben. Igen, a második opciót választottam. Menekülni, amíg nem késő. Szeretem Eric-et, ő a megfelelő férfi a számomra, nem holmi popsztár, aki se szó, se beszéd, lelép, amikor úgy tartja kedve.
– Itthon leszek néhány hónapot. Gondoltam, jó lenne újra együtt tölteni egy kis időt – ráncolta a homlokát Shawn. Nyilván nem szokott hozzá, hogy megkérdőjelezik a közeledését. Kitoltam magam alól a széket, és igyekeztem a lehető leghatározottabb hangszínt megütni.
– Nekem vőlegényem van, Shawn. És munkám. És egy olyan életem, amibe nem férsz bele – rátámaszkodtam az asztalra, hogy az arcaink közelebb kerüljenek egymáshoz, úgy folytattam. – Ugye ismerős szöveg? – és már ott sem voltam.