A tiszt szeretője

2.rész

A hely, az emberek és minden annyira idegennek tűnt. Körbenéztem a folyosón és akkor megláttam Őt. 

A tekintetem megakadt egy tiszten, aki néhány fogollyal kiabált. Elvileg a foglyok azért panaszkodtak, mert a cellájukban kényelmetlen volt az ágy. Kicsit megsajnáltam őket, mert még nem tudják, hogy azért vannak itt, hogy kivégezzék őket. A tisztnek világosbarna haja és borostája volt. A foglyokkal való vitájából úgy tűnt, mintha unná már ezt az egészet. Volt benne valami, ami megfogott. Jó, bevallom, egy kicsit megtetszett. A barátnőm valószínű észrevette, hogy mennyire nézem, mert odajött és a fülembe súgta: -Miért nézed annyira azt az embert? Csak nem szerelmes az én Daniellám?-mosolygott. -Hogy lennék már az Abigél? Van elég bajom, ugye nem gondolod, hogy még pasikon fogok gondolkodni?-tisztáztam. -Hát jó, ha te mondod, pedig elég jól néz ki.-mondta, majd vigyorogva elment, én pedig megforgattam a szemeimet. Abigél mindig pasizós tippeket ad, pedig ő az, akinek még sosem volt barátja. 20 éves, de társaságban úgy viselkedik, mint egy szégyenlős, 12 éves kislány. A tisztnek szóltak, hogy új foglyok érkeztek. A tiszt ennek valószínűleg nem örült, de unottan odajött elénk. Kihúzta magát és ezt mondta: -Üdvözlök mindenkit! A szállásukon hármasával lesznek, gyerekek, nők és férfiak külön lesznek elosztva. Előre felhívom a figyelmüket, hogy lopásért, szökési kísérletért, besúgásért, beszólásokért és testi bántalmazásért komoly bűnnel fogjuk önöket büntetni. Úgyhogy jobban teszik, ha csendben végzik a munkájukat. A munka holnap kezdődik. Az alábbi házirenden, minden le van írva ezzel kapcsolatban. Remélem érthető voltam.-miután kiosztotta a papírokat, elment. Szerencsére Abigéllel kerültünk egy cellába, de valami más lány is hozzánk került. A cellában bemutatkozott és kiderült, hogy 22 éves és Rozáliának hívják. Elég furcsa lány. Fekete haja, fehér bőre és kék szeme van. És sokszor csinál olyat, hogy magába fordulva dülöngél és motyog valamit, mintha imádkozna. Szerintem ha a középkorban lennénk, már elítélték volna boszorkányságért. 

Az első éjszakánk a táborban nagyjából jól telt. Másnap engem udvar takarításra osztottak be, ami abból áll, hogy söpörjem fel az udvart, a növényeket öntözzem meg, az állatokat etessem meg és az éjszakai viharból letört faágakat hordjam el. Nagyjából minden ment, de volt néhány nehéz, kidőlt fatörzs, amit sehogy sem bírtam el. Úgyhogy végül leültem rá és elkezdtem játszani az udvaron lévő kutyával és cicával. Úgy gondoltam, hogyha így is-úgyis megölnek minket, akkor tök mindegy, hogy hogyan töltöm az előző napjaimat itt, ha meg nem ölnek meg, akkor meg nem azért nem fognak, mert jól végzem a munkámat. Egyszer csak arra jött az a tiszt, akit tegnap sokáig néztem. -Maga miért nem dolgozik? Nincs dolga?-kérdezte. -Már mindent megcsináltam, csak a fákat nem hordtam el.-mondtam neki, de fel sem néztem rá, nem érdekelt annyira. -És azt miért nem csinálta meg?-kérdezte. -Mert nem bírom el.-feleltem. -Akkor kérjen a többi munkástól segítséget, azért vannak itt, hogy dolgozzanak.-mondta ingerülten, mire én felnevettem. Egyáltalán nem azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk, hanem, hogy kivégezzenek minket. Megpróbáltam megint felemelni a fát, de nem bírtam el. -Én ezt nem tudom és kész.-vontam meg a vállam. -Pedig nem olyan nehéz az, hogy ne bírná el. Ha már itt feladja, akkor magának nehéz feladat lesz a táborban élés.-mondta lenézően. -Ha nem olyan nehéz, akkor hordja el maga a fát (ránéztem és megláttam a nevét felírva az egyenruhájára) Fürstenberg. -mondtam. -Fürstenberg hadnagy-javított ki szigorúan. -Hadnagy.-mondtam hangsúlyozva. A kezembe nyomta a papírját és elhordott néhány fát, miközben én mosolyogva néztem. Mikor végzett vele, elvette tőlem a papírját. -Maga kimondottan szemtelen, kisasszony. Az ilyeneket itt nem nézik el szívesen.-súgta oda nekem, mielőtt elment. Én meg vigyorogva utánanéztem. Végülis jól indult ez az időszak itt.