Oh, mibe keveredtem. Életem első házibulijába vagyok hivatalos és azt sem tudom, merre kapjam a fejem. Mit vegyek fel? Vinnem kéne valami ajándékot? Sütit vagy valami ilyesmit?
Azt hiszem, segítséget kell kérnem.
-
- Te mégis mit gondolsz? Valami gáz szülinapi zsúrba vagy hivatalos vagy mi?- teremt le Lucas telefonon keresztül.
- Dehát, tényleg valakinek a szülinapja lesz, nem?
- Itt nem az alkalom a lényeg, hanem hogy buli.
- De én ezt honnan tudhattam volna? Sosem voltam még házibuliban. Főleg nem egy focista bulijában.
- Mindegy, csak ne fogadj senkitől italt és cigit.
- Rendben, Anya.- nevetek fel halványan, miközben hallgatom a vonal másik végén lévő fiú morgását. Úgy tűnik, nem tetszik neki ez a becenév.
- És... miben menjek?- kérdem kissé megilletődve, miután alábbhagyott a jókedvem.
- Nem tök mindegy?
- Dehogy tök mindegy!- vágom rá azonnal- A múltkor te is azt mondtad, hogy úgy öltözködöm, mint egy...
- Jaj, még mindig ezen lovagolsz? Tedd már túl magad egy beszóláson. Rosszabbakat is mondtam már.
- Megnyugtató.- felelem és szememet forgatom, bár ő ezt nem láthatja, kivéve, ha valahonnan figyel engem.
- Csak egy póló és egy farmer. Ha jófej akarsz lenni, hozol egy üveg piát.
- Köszönöm.- hatalmas kő esett le a szívemről. Legalább mostmár nincs teljes sötétség a fejemben a bulikkal kapcsolatban, bár ezekre a jelentéktelen dolgokra egy kis gondolkodás után, valószínűleg rájöttem volna.
- És vegyél nekem is piát.
- Mégis minek? Ott lesz bőven.
- Nem úgy, amit viszek a buliba.
- Vegyél magadnak!
- Segítettem, ez az ára.- feleli, mire én egyszerűen leteszem a telefont. Nem fogok helyette bevásárolni.
De talán... nem mehetek egyedül a buliba! És ha megveszem helyette az alkoholt, foghatom arra, hogy azért megyek vele, hogy oda tudjam adni az italt.
A telefonomért nyúlok, ismét megcsörgetem és pár másodperc múlva meghallom a hangját a telefonomban:
- Ugye tudod, hogy most nagyon meg vagyok rád sértődve? Kérek egy egyszerű baráti szívességet és te így rámcsapod a telefont!
- Megveszem neked és buli előtt nálatok odaadom.- hagyom figyelmen kívül- az amúgy kicsit cuki- kiakadását.
- Nálunk? Miért nem a buliban? Odaadhatod te is a nevemben.
- Hát, igen, csak hát... nem igazán akarok egyedül menni.- motyogom halkan.
- Mi?- vakkant bele a telefonba- Nem hallottam. Mit mondtál?
- Nem akarok egyedül menni, na! Süket vagy?- emelem fel a hangom és ismét leteszem. Rosszabb vagyok, mint egy hisztis barátnő.
-
- Izgulsz?- nevet fel jóízűen Lucas.
- Ne nevess! Fogadni mernék rá, hogy senkit nem fogom ismerni és unatkozni fogok.
- Még jó, hogy nem fogsz senkit sem ismerni. Mindig azzal a vörös nyomival lógsz a suliban ahelyett, hogy olyan király arcokkal haverkodnál, mint én.
- Az olyan király arcok, mint te, megvernének ha a közelükbe merészkednék.- felelem, mire ő ismét csak felnevet és belerúg egy kavicsba. Azt hiszem már nem kell olyan sokat sétálni, már hallani a zenét az utcában, viszont villódzó fényeket sehol nem látok.
- Melyik ház az?- kérdem és tovább nézelődöm.
- Még 2 utca.- feleli lazán és nekem felszökik a szemöldököm valahova a felhők közé. Még 2 utca? Mégis milyen emberek tudják így bömbölteni a zenét? És mégis minek?
- Azt hiszem, inkább hazamegyek.- lassítok le, mire Lucas a kezem után nyúl és megfogja.
- Nem mész haza.- közli egyszerű tényként és húzni kezd a zene irányába.
-
Bárcsak hazamehettem volna.
