Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek. Ez a szó változtat meg mindent és mindenkit. Kifejezetten utálom.
Ismét elérkezett a hétfő és én álmosan lépek be az iskola kapujin. Megfáztam a hétvégén. Fogalmam sincs, hogy sikerült. Miután hazaértem Meiéktől elkezdtem tüsszögni és taknyom nyálam összefolyt, úgy köhögtem néhány alkalommal. Pontosabban minden órában.
- Jól vagy?- fürkészi az arcom Timothy miközben piros orromat törölgetem a századik papírzsepimmel.
Tényleg úgy nézek ki mint aki jól van?
- Nem vagyok jól.- motyogom és elindulok, magas, szeplős barátommal a tanterem felé. Talán kinézetét Ron Weasley-éhez tudnám hasonlítani.
- Szóval, ki tudja a helyes választ?- lépked a padok között Mrs. Silverman én pedig bárgyú vigyorral figyelem. Ma is nagyon kifinomult és kedves. A sötétkék farmerjéhez tökéletesen passzol a méregzöld fölsője. Hibátlan.
Lépked a padok között és világosbarna, műbőr cipőjére leszek figyelmes. Ez új darab, legalábbis eddig még sosem láttam rajta és ahhoz túl szép hogy egy régi, újra előkerült darab legyen. Talán ajándékba kapta? Egyszer említette, hogy nem szeret magának vásárolni és az eddigi cipői nem voltak rossz állapotban, hogy vennie kellett volna egy új párat. Ki ajándékozhat egy fiatal nőnek cipőt?
Az a borzalmas csengő zavarta meg elmélkedéseimet, és elkezdtem összeszedni a holmijaimat. Lassan a zsepijeim is elfogynak és van egy olyan érzésem hogy a nap folyamán lesz még szerencsém tüsszögés sorozatokhoz.
- Jungwoo, tudnánk beszélni?- lép mellém a tanárnő, mire egy kis pír ül ki az arcomra.
- Persze!- válaszolom, talán a kelleténél nagyobb lelkesedéssel és hátamra kapom az iskolatáskámat.
Mrs. Silverman finom léptekkel indul el a tanári asztal felé és én naívan követem. A terem már üres, csak mi ketten álldogálunk egymással szemben.
- A jegyeidről szeretnék beszélni.
- A jegyeimről? De hisz' kitűnő vagyok!
- Pontosan, viszont rengeteg társad van, akiknek nehezen megy az irodalom...- mondja és az asztalának dől. Ne, kérem, ne kelljen korrepetálnom. Éppen elég bajom van.
- Korrepetálásról lenne szó?- kérdem halkan.
- De csak heti 1 alkalmat kéne elvállalnod. Édesanyádtól tudom, hogy pedagógiai pályára készülsz tovább, arra gondoltam, nem bánnád. Tekintheted ezt gyakorlásnak is.- érvel az előttem álló szépséges nő, mire akaratlanul megenyhülök. Már az sem érdekel, hogy anya nélkülem döntötte el, hogy tanár leszek.
Aprót bólintok, mire Judei Silverman elmosolyodik. Azt a gyönyörű görbületet ajándékozta nekem, amit sosem fogok elfelejteni.
Miután elköszöntünk, én szó szerint kiestem az ajtón és kivételesen nem azért, mert ügyetlen vagyok. Valaki durván nekem jött és mire feleszméltem az arcom a hideg kőnek volt nyomódva.
- Ne haragudj, jól vagy?- visszhangzik fejemben Wong Yukhei hangja és én csak szipogva térdelek fel és a táskámat magam elé húzva kezdek egy zsepi után kutatni.
- Nem vagyok jól.- mondom ki fájdalmasan, ma már másodszorra, miközben tovább kutakodok a táskámban.
- Jungwoo...
- Mi van, talán a ma is úgy nézek ki mint egy óvodás?- nézek fel rá és zsepi hiányában pulcsim ujjába törlöm meg az orrom. Bárcsak ne tettem volna. A vér nehezen jön ki a ruhákból.
- Gyere, segítek.- nyújtja kezeit Yukhei, mire én csak hátrálni kezdek. Annyira szerencsétlen vagyok.
- Hagyj békén!- takarom arcom a pulcsim ujjával és lassan feltápászkodom a hideg padlóról. Ez annyira megalázó.
- Mondom, hogy segítek.- nyújtja oda nekem a táskámat, amit bizonytalanul átveszek és szabad kezemmel szorítok. Talán ezért szeretik őt olyan sokan? A nap nagy részében egy főgonosz, de mikor elszúr valamit, hirtelen ő lesz a megmentőd. Saját magától ment meg.
- Miért löktél fel?- nézek fel rá és tovább takargatom vérző orrom.
- Nem löktelek fel.- indul el a folyosón és egyik karját átrakja vállam fölött, így kísérve. Ez aranyos, mint valami elcseszett romantikus film.
- De igen, éreztem hogy valaki nekem jött.- mondom és nagyokat szipogok. Hogy meri tagadni egyáltalán? A minimum az, hogy elismeri, hogy fellökött.
- Elég sápadt vagy.- fürkészi az arcomat a kelleténél közelebbről. Ha eddig fehér volt az arcom, most tuti olyan vörös, mint az orromból szivárgó vér.
Mármint félreértés ne essék, nem Yukhei közelsége miatt vagyok vörös, hisz' mindketten fiúk vagyunk. Csupán az hoz zavarba, hogy mindenki minket figyel. A szekrénynél álldogáló pompomlányok, az ivókutat körbevevő fiúk, még a tanárok is.
- Fáj a hasam.- motyogom és közelebb húzódom Yukhei-hez, egyik kezemmel még mindig orromat takargatva.
Talán nem is ismer fel senki. Csak egy diák vagyok akit a suli focicsapat kapitánya kísér a gyengélkedőre.
- Hányingered van?- kérdi halkan és hatalmas tenyerével tartja összezuhanni készülő testemet. Fogalmam sincs, miért vagyok ilyen gyenge, de baromi rossz érzés.
Ahogy egyre nehezebb nyitva tartani szemeim, érzem, hogy valaki felemel és erősen tart. Úgy, mintha soha nem akarna elengedni.
Nem kapok levegőt.
-
- Biztosan nem vagy rosszul?- anya már vagy századszorra ismétli el a kérdést és már kezd idegesíteni. Miután eljött értem, egyfolytában aggodalmaskodik és minden tizedik percben bejön a szobámba ellenőrizni.
- Jól vagyok, nyugodtan pihenj.- mondom és lapozok egyet a könyvemben. Irodalom tankönyv.
Az olvasólámpám fényével világítva a könyv lapját hagyok sorokat a sorok után. Ma olyan szépen mosolygott rám. Kíváncsi vagyok kinek szokott még ilyen szép mosolyokat ajándékozni.
Elmélkedésemeit az ajtó jól ismert nyikorgása zavarta meg. Már megint csak anya.
- Hogy vagy Jungwoo?- kérdi széles mosollyal az arcán. Mi ez a vidámság? Nem értem.
- Nincs semmi bajom.- vonok vállat és leteszem magam mellé a könyvemet.
- Nézd mit kaptál.- emeli fel az eddig háta mögött rejtegetett csomagot.
- Kitől?- lepődöm meg és kezemet nyújtom a csomagért, amit anya a kezembe nyom.
- Fogalmam sincs, de tele van írva a csomagolás jókívánságokkal. Biztos valamelyik barátod volt.
Valamelyik? Egyetlen fiú tudja a nevem az egész iskolából. Na jó, mostmár kettő.
- Biztosan.- motyogom az orrom alatt és jobban szemügyre veszem a kis csomagot. Nincs rajta név, hogy ki küldhette.
- Na, kibontod?- kérdi anya csillogó szemekkel az ajándékot vizslatva.
- Menj ki.- olvasgatom a csomagolása írt szövegeket.
- Ne már. Én is kíváncsi vagyok rá.
- Én kaptam, egyedül szeretném kinyitni.
- Olyan vagy mint...- kezdene bele, de elharapja a mondat végét. Mint apám? Az meglehet.
Végül megadva magát kimegy az ajtómon és én a telefonom után nyúlok. Timothy küldhette, mondjuk a rajta lévő kézírás kicsit sem hasonlít az övére, viszont mástól nem kaphattam csomagot. Kivéve persze ha Yukhei hirtelen szimpatizálni akar velem ezért jóvá akarja tenni, hogy majdnem úgy letarolt mint egy bika az ügyetlen matadort.
Hirtelen szórakozott, halk vihogásban török ki és szám elé helyezem kezeim. Majd pont Yukhei.
Jungwoo üzenete:
Te küldted a csomagot?
Timothy üzenete:
Csomag?
