Álom marad

{2}

Reggel, mikor felébredtem, a szobám tele volt dobozokkal. Lerúgtam magamról a takarómat, és rögtön a dobozokhoz siettem. Kinyitottam az egyik, majd a másikat. Ezeket követte a harmadik és a negyedik doboz. Mindben az én holmim volt. Még csak most költöztünk ide és máris pakolunk? Felkaptam magamra egy zöld garbót, és egy egyszerű fekete harisnyát egy zöld vastagabb szoknyával.

Összeráncolt homlokkal szaladtam le a lépcsőn. A konyhától egészen a nappaliig mindenhol dobozok, zsákok voltak. Ezek szerint valóban elmegyünk innen.
-Szia kicsim! Gyere, segíts a kocsiba rakni ezeket a dobozokat!- zörgette a kezében tartott dobozokat anya.
-Oké!- mondtam.
Kérdezősködés nélkül hordtam egymás után a dobozokat.

Beültünk az autóba, és elindultunk.
-Most biztos azon gondolkodsz, hogy hova megyünk! Igaz?- nézett rám a visszapillantó tükörből apa.
-Eltaláltad!- mosolyogtam, és tovább bámultam ki az esőcseppektől homályos ablakon.
-Költözünk! Új iskolába fogsz járni!- mondta anya.
-És hova?- vontam fel a szemöldököm. Annyira nem hozott lázba a hír. Igazából már megszoktam, de ilyen hamar még soha nem váltottunk lakást.
-Los Angeles!- mondták szinte egyszerre.
Apa a vezetésre figyelt, anya csak nézegette a telefonján az időt, én pedig a zenébe merültem.

***

-Ébresztő!- rázogatott anya.
Útközben elaludtam. Kiszálltam a kocsiból, és rögtön a házra vetettem a pillantásomat. Maga a ház felépítése gyönyörű volt.
Majd beléptem a házba, és tátva maradt a szám. A nappali fehér színű, bézs kanapéval, TV-vel, dísznövényekkel. A konyha szintén fehér.
Nem bírtam ki! Segítenem kellett volna kipakolni, de elragadott a hév. Azonnal felrohantam a lépcsőn. Egyesével lépkedtem a fokokon. Az első szobát rögtön kiválasztottam. Lila és szürke fal, földig érő függönyök, puha szőnyeg, kényelmes szék, az ágyam, led fények és végül a sminkasztal. Gyönyörű elképzelés nemde?

Tovább nyitogattam egyesével a szobák ajtaját. Az egyik igen sötét szobában Fruzsi (a nővérem) ült egy ágyon.
-Csövi!- mosolygott.
Nem köszöntem vissza. Eddig mindig bunkó volt velem. Miért pont ezen a napon ne tenné ezt? Az oké, hogy anyuék MÉG ma nem piáltak. De ez csak természetes.
Inkább kihagytam a tesók közti mély, érzelmekkel teli beszélgetést.

Lementem a konyhába. Apa vörösbort kortyolgatott a kanapén, anya pedig egy cigarettacsikket nyomott el a hamutálján.
-Még van egy doboznyi cuccod, pakold ki azokat is!- mondta apa.
Aprót biccentettem, de nem mentem ki az autóhoz.
Visszasétáltam gyorsan a szobámba, leültem az ablakommal szemben lévő székre, és csak bámultam ki a párás ablakon. Nem tudtam min gondolkodom. Csak néztem a szomszédot, aki éppen fát vágott egy kicsit kopott baltával.

Annyira elmerültem a nézelődésben, hogy már csak arra eszméltem föl, fázok. Felvettem egy vastagabb pulóvert.
Azt gondoltam, mivel új helyre költöztünk, ezért majd másik suliba fogok járni, de tévedtem. Az iskola ugyanaz. Anyuék fognak ide-oda fuvarozni kocsival.
-Gyere le ebéd-reggelizni!- nyitotta ki a szobám ajtaját anya.
-Ebéd-reggelizni?- vontam fel a szemöldököm. Olyan szó nem létezik.
-Igen!- lépett beljebb, de nem tudtam a magyarázatára koncentrálni, a recsegő padló hangja elvonta a figyelmem.

Anyuval együtt léptünk le az utolsó lépcsőfokról, majd leültünk az asztal körül egymagában álló székekre. Apa mögöttünk cammogott az ebédlőbe. Ő is elfoglalt egy széket, de a nagyon ingatag járása miatt ez elég nehezen ment neki.
-Fruzsi hol van?- fojtotta vissza apa a nevetést.
-Nem tudom, de nem is érdekel!- mondtam.
-Mi bajod van. Nem tetszik ez a hangnem kisasszony!- kapta fel a vizet rögtön.
Könyökömet az asztalon pihentettem. A tenyerembe raktam  az államat, és nagyokat sóhajtottam.
Anyuék ettek és ettek körülöttem. Én csak turkáltam a villámmal a rizsnek látszó valamit.
Apa szigorú tekintetét rám szegezte, de egy cseppet sem izgatott.
-Köszi, finom volt!- műmosolyt teremtettem az arcomra.
Kitoltam a székem, felálltam és felmentem a szobámba. Elővettem a laptopom, felnéztem a közösségi oldalamra. Semmi sem változott. Mindenkinek ugyanúgy hű de "boldog" élete van.