Álom marad

{4}

Reggel a kinti kalapácsolásra keltem.  Szombat van, ami azt jelenti, hogy nem kell korán kelnem. Próbáltam visszafeküdni, de egyszerűen nem ment. A házban már mindenki felkelt, csak én lustultam el nagyon. Csörgés, csattogás borzasztó hangja hallatszott. Ásítás közben nyújtózkodtam, és felvettem a mamuszomat. Lementem anyáékhoz.
-Jó reggelt!- mosolygott anya.
-Szia!- erőltettem magamra egy nagy mosolyt.
-Mindjárt kész a reggeli, addig nyugodtan felöltözhetsz!- mosolyodott el.
-Miért ennyire sietős?- kérdeztem kicsit idegesen.
-Az most nem fontos!- mondta, és rögtön a lépcső irányába nézett.
Nem szóltam semmit. Csendben lépkedtem fel a szobámig.
Kinyitottam az ajtót, a gardrób elé álltam és kerestem magamnak valami itthoni göncöt.
Egy egyszerű fekete nadrág, és egy kapucnis fehér pulóver. Tökéletes választás itthonra.
Felnéztem az iskola honlapjára. A nevem még mindig ott virított a névsorban, viszont a nevem mellett sárgán villogva egy felirat volt:
"Kérdéses"
Mi az, hogy kérdéses? És miért pont hozzám írták? Lehet, hogy ez van az újoncok mellett?
Kicsit lejjebb görgettem, de még az új diákok nevei mellett sem találtam ilyen vagy ehhez hasonló feliratot. Furcsa.
Kikapcsoltam a gépet, és azonnal apához mentem.
-Bejelentettetek az iskolába engem?- ráncoltam a szemöldököm.
-Persze, hogy be! Miért? Azt gondoltad, hogy csak úgy beviszünk téged az iskolába?- nevetett apa.
-Értem! Kösz!- sóhajtottam.
Egyáltalán nem értem ezt az egészet.
Visszaszaladtam inkább a szobámba, és ismét a zenét hívtam segítségemül.

Egy kis idő múlva anya kopogtatott az ajtómon.
-Igen?- kiabáltam.
-Jöttem a szennyeseidért!- mondta anya, és azzal a lendülettel kinyitotta az ajtót.
A szennyes kosaram felé nyúlt, de hosszas nézelődés után sem vette el. Felvont szemöldökkel csúsztam az ágyam szélére. Először anyára, majd pedig a kosárra pillantottam.
Semmit nem láttam. Anya lassan felém fordult, és mogorva tekintettel bámult rám.
-Mi a baj?- kérdeztem elcsuklott hangon.
-Kitől kaptad ezt a pólót?- húzott ki a kosárból egy sárga darabot.
-Apától. Tegnap. Veled mentünk vásárolni.- mondtam.
Egy aprót bólintott, felvette a kosarat és kiment.

Anya után, én is kimentem, de nem a fürdőszobába. A padlás feljáratát méregettem. Anyuék sosem engedték, hogy felmenjek oda. Azt mondták, túl poros, és sok az egér. Na persze. Minden szülő ezt mondja a padlásról. Nem tudom meddig állhattam ott, de apu kiakadt.
-Mit csinálsz?
-Semmit!- ráztam meg a fejem.
Apa a homlokát ráncolta. Én is próbáltam ugyanilyen furán ránézni, de apa hátat fordított nekem, így inkább én is elmentem. Felvettem mindkét cipőmet, és elindultam. Azt nem tudtam, hova megyek, de mentem.

Útközben beültem egy kávézóba. Éppen ettem a sütimet, a hatalmas ablakon valaki beintegetett. Nem hittem, hogy nekem integet ezért elfordultam.
-Már meg sem ismersz!- ült le velem szembe Hanna.
-Jaj bocsi!- nevettem.
Egy szemüveges, barna hajú srác foglalt helyet Hanna mellett. Kérdőn néztem Hannára, aki azonnal elmosolyodott.
-Ő itt Ottó! Egy osztálytársam!- mondta.
-Szia! Tina vagyok!- mutatkoztam be neki.
-Szia! Örülök, hogy találkoztunk!- mutatkozott be ő is. - Most már elmehetek?- fordult Hannához.
-Jaj! Ne legyél már ennyire bunkó! Kávézni jöttünk ide! Nem pedig azért, hogy te köcsög legyél az emberekkel!- bökte erősen oldalba Ottót.
Ottó durcásan összefonta karjait, a székben egy kicsit lejjebb csúszott, és csak nézte a vele szemben lévő üres asztalt.

***

A vacsorámat most kivételesen a szobámban ettem meg. Anyuék folyamatosan az Ottóval való találkozásról faggattak. Kár volt nekik elmondanom ezt az egészet. Most azt hiszik, hogy pasim lesz. Nem nézett ki rosszul, de ki tudja, hogy van-e barátnője. Majd pont egy magamfajta lány fog neki tetszeni.
A gondolataimat gyorsan elhessegettem, és inkább a szekrényemhez mentem. Kivettem belőle a pizsamámat, de ahelyett, hogy a fürdőszobába mentem volna zuhanyozni, inkább visszaültem az ágyamra és csak ültem. A telefonom egyet rezgett, majd még egyet. Nem néztem meg az üzenetet. Tudtam, hogy Hanna az. Minden este szokott írni egy beszámolót. De amikor már hatodjára is rezgett a telefonom, képtelen voltam megnézni. Feloldottam a képernyőt, és a kis körben megjelenő Hanna profilképére böktem, ami a telefonom jobb alsó sarkában volt.
Az üzenet: 
Hanna: Hali! Ottó sokat kérdezősködött rólad. Nem baj, ha megadnám neki a telefonszámodat?  
Én: Mi van??? Persze, hogy baj....
Hanna: Oh... Akkor jó. Szia!
Én: Szia?!

Az üzenet fura volt, ugyanis Ottóval csak egyszer találkoztunk, és akkor is csak bunkó volt. Erről ennyit. Elnyúltam az ágyon, és nem sokkal később, már csukódott is a szemhéjam.

***

Megdörzsöltem a szemem, és próbáltam koncentrálni a tanárra, de egyszerűen nem ment. Tegnap este nagyon későn aludtam el, és nagyon keveset aludtam. A szemeim vörösek és puffadtak voltak az álmosságtól. Könyökömet a padon pihentettem, a tenyeremmel támasztottam a fejem.
-....... tévedés.- mondta a tanár. Egyet csöngetett, de a tanárunk nyugodtan ült tovább.- Tehát, mit tanultunk a mai órán? Mindenki mond egy mondatot.- csapta össze a tenyerét, és rögtön Mátéra szegezte a tekintetét.
-A Föld a világegyetem egyetlen olyan bolygója....öhm...., amiről tudjuk, hogy életet hordoz.- nézegette a gondosan az ölébe rejtett telefonját.
-Nem így fogalmaztam, de oké.- a tekintete Ádámra irányult.
-A föld nem gömbölyű!- jelentette ki határozottan.
-Hanem?- vonta fel a szemöldökét a tanár.
-Geoid!- kiabált közbe az előttem ülő Zita.
-Zita! Nem téged kérdeztelek!- mordult fel hirtelen a tanár.
Csapott egyet az asztalára, majd amikor köszönt volna el, az ajtón belépett a drágalátos igazgató úr.
Suttogtak egymás fülébe, majd egyet köhintettek, és megszólaltak.
-Tina, Máté, Zita, Kami és Csongi jöjjön ide!
-Szóval....- kezdte a tanár.- Látjuk az igyekezeteket, viszont csupa rossz jegyből áll a földrajz anyagotok. Ha valami segítség kellene, nyugodtan szóljatok!- erőltetett magára egy mosolyt, majd az igazgatóra nézett.
-Tudjuk nagyon jól, hogy ti nem vagytok rossz tanulók, de kérlek, a földrajzra is figyeljetek oda!- szinte könyörgött a szemeivel.
Szinte egyszerre bólintottunk. Felvettem a földről a táskám, és kimentem az ajtón. 

Egy kinti padra leültem, és a táskámból kivettem a fizika könyvem. Kinyitottam a 89. oldalon, és rögtön az anyagot olvastam át. Három lány leült mellém, de nem az osztályból. Ezeket a lányokat még nem láttam itt ezelőtt. Biztos újak. Felém fordult az egyik. Szőke haját a szél az arcába fújta. Szeplői szinte tökéletessé tették az arcát. Telt ajka mosolyra húzódott, majd visszafordult, és tovább beszélgetett a másik két lánnyal.
Egy csengetés, és mindenki a folyosón kötött ki. Én is bementem, az osztályban leültem, és készültem a felelésre. Mindenki próbált csendben lenni, de az osztály képtelen erre. Itt a csend is kiabálásnak hallatszik. Az ajtó nyikorgott és mindenki egy ember ként fordult az ajtó irányába. Nem a fizikatanár, hanem a tesitanár jött be. A tanáriasztal mögé állt, és a terem közepére nézett. Egyetlen egy diák sem állt ott. 
-Általánosban nem volt hetes nálatok?!- kérdezte ingerülten.
-De! Csak ez már nem általános!- kiabálta be Tomi.
-Jó! Akkor üljetek le!- ráncolta a homlokát, és leült.

***

Szinte minden órán feleltünk, egy hármassal, és két ötössel gazdagodtam. Elköszöntem mindenkitől, és kimentem a kapun. De ahelyett, hogy a hazavezető úton mentem volna, az ellenkező irányba sétáltam, Beni és Zsófi után. 
-Sziasztok!- furakodtam be közéjük.
-Csövi!- köszönt Zsófi.
-Mi van? Útbaigazítás kell az otthonod felé?- nevetett Beni.
-Nem, csak nincs kedvem hazamenni!- sóhajtottam.
-Én nál..- kezdte Áron, de Zsófi félbeszakította.
-Áron!- kiáltott, majd az említett fiú nyakába ugrott. Egész nap egymás mellett voltak, úgyhogy nem igazán értettem Zsófi őrjöngését.
-Tehát!- köszörülte a torkát Beni.- Nálam nem lakhatsz!- váltott komolyra.
-Jaj de hülye vagy!- löktem meg játékosan.- Nem akarok elköltözni, csak MOST, ebben a pillanatban nincs kedvem hazamenni!- nevettem.
Beni megvakarta a tarkóját, és zavartan nevetett.

***

A kanapén pihentem, amikor Fruzsi hazajött. Fáradtan ledobta a földre a táskáját, és lehuppant mellém. Szó nélkül kikapta a kezemből a távirányítót és tekergetett a csatornák között.
-Milyen volt a napod?- próbáltam kezdeményezni a beszélgetést.
-Unalmas!- mondta, közben komolyan rám nézett.
-Mi van? Van valami baj?- halkítottam le gyorsan a TV-t.
-Semmi!- rázta meg a fejét és az ellenkező irányba fordult.
A pulóver, amit viselt, rózsaszín volt. Az ujja egy kicsit feljebb volt csúszva. Alóla egy lila folt látszódott ki.
-Ez itt mi?- húztam fel teljesen a pulcsija ujját. A lila folt szinte az egész kezén végig húzódott.
-Figyelj! Apa hajnalban megverte anyát. Felébredtem anya kétségbeesett sikításaira. Berohantam a szobájukba, közéjük próbáltam állni, de apa a falnak lökött. Megragadta a karom, és többször megütött engem is. El tudtam szaladni, de anyát brutálisan megverte!- szegezte le a tekintetét.
Megsimítottam a hátát, pedig tudtam, ettől nem fog megnyugodni.