Piton lánya | szünetel |

Nyár vége

A Roxfort Expressz indulása előtti napon reggel miután megreggeliztem és felöltöztem, befejeztem a pakolást. Már minden megvolt. Azután kimentem a kertbe kviddicsezni. Van egy seprűm, Nimbusz Kétezeregyes. Draco apjától kapta a csapatunk két éve. Én egyébként őrző vagyok. Imádom a kviddicset! Csak az a baj, hogy ha egyedül vagyok nem tudok gyakorolni. Úgyhogy most csak repültem.
-Anya!-kiabáltam be a házba a kertből.-Elrepülhetek az erdő felé? Arra nem járnak muglik!
-Jó, de vigyázz magadra! És legyen nálad pálca!
-Oké!
Már indultam volna, amikor Jasmine kiszaladt hozzám.
-Sandja, jöhetek veled?
-Kérdezd meg anyát!
-Jó.
Beszaladt, megkérdezte.
-Mehetek!-jelentette ki boldogan. Felült elém és indulhattunk is. Repültünk a felhők fölött, házak fölött, fák fölött; Jessie nevetett, és én is jól éreztem magam.
-Nézd csak! Ott leszállunk!-mutattam egy kis mezőre.
-Oké.
-És Jasmine, ez az utolsó ilyen repülésünk, holnap megyek a Roxfortba.
-Ajj, ne máj!-nézett rám szomorúan, de emiatt hátra fordult hozzám és elengedte a kezével a seprűt. A következő pillanatban pedig zuhanni kezdett lefelé.
-Jasmine!-sikítottam, utána kaptam, de nem értem el.
A felhők fölött voltunk, így csak annyit láttam, hogy a húgom eltűnik a felhők alatt. Teljes gyorsasággal repültem utána, de nem értem utol.
-Jasmine!!!-mostmár zokogva repültem, de a húgom csak zuhant.
Aztán a könnyeimtől csak annyit láttam, hogy egy emberalak egy seprűn repül a húgom felé, elkapja és leszáll vele a földre. A megkönnyebbüléstől elfelejtettem lassítani, így csak a föld fölött két méterrel húztam fel a seprűm orrát, majd... majd leestem a seprűről.
A földön feküdve próbáltam megmozdulni, de pár pillanatig nem sikerült. Aztán mégis. Felülten és körbenéztem. Jessie szaladt oda hozzám sírva.
-Sandja!
-Jasmine! Ne haragudj rám!
Sírva öleltem magamhoz.
Miután elengedtem, feltápászkodtam a földről, és az emberre néztem, aki elkapta Jessie-t.
-Draco?
-Pont erre jártam-mosolyodott el a fiú, mire nem szóltam semmit, csak megöleltem. Meglepődött, de visszaölelt.
-Köszönöm!
-Ugyanmár, semmiség!-legyintett.
Picit pihentünk, aztán úgy gondoltam menjünk haza.
-Hol a seprűm?-néztem körbe csodálkozva.
-Ott-mutatta Draco. Odanéztem. A seprűm megvolt tépázta, és egy kicsit megroncsolódott.
-Jajj ne!-odarohantam.
-Szerintem meg lehet javítani.
-Remélem. Csak én nem értek hozzá-szomorodtam el.
-Sajnos én sem, de apukád biztos meg tudja csinálni.
-Az egy dolog. De hogy jutunk haza?
-Elviszlek, jó?
-Köszönöm!
Draco felült a seprűjére, mögé ült Jessie, a húgom mögé pedig én.
Otthon elmeséltük anyáéknak mi történt.
-Jézusom! És jól vagytok?
-Igen, anya! Nem lett semmi bajunk!
-Draco neked sem?
-Nem, nekem sem.
Draco ebéd előtt ment el.
-Bocs, anyám miatt. Egyébként nem annyira aggódós, nem tom, mi baja van.
-Semmi, ha az én anyám lenne ilyen!-nevetett fel keserűen Draco.
-Miért?
-Nem annyira törődik velem. El van foglalva a halálfaló apámmal!
-Hát, mondjuk, akinek az apja a Kviddics Világkupa döntőn sátrakat gyújtogatott, akkor...-húztam el a számat.
-Tudom...
-De én meg sem szólalok! Én meg Perselus Piton lánya vagyok-nevettem el magam kínomban
-Hagyjuk is!
-Igazad van, hagyjuk!
Csendben álltunk pár másodpercig.
-Köszönöm, mégegyszer!
-Ugyanmár! Akárki megtette volna a helyemben!
-Ebben nem vagyok biztos, de te tudod-hagytam rá.
-Akkor, holnap a vonaton!
-A vonaton.
-Szia!
-Szia!
A nap további része eseménytelenül telt. Apa megjavította a seprűmet, szóval holnap vihetem magammal a a Roxfortba.
Este, mikor leültem naplót írni, Jasmine bejött hozzám.
-Holnap mész a Joxfortba?
-Igen.
-Akkoj aludhatok ma még nálad?
-Persze gyere!
Be is fejezem az írást, holnap folytatom! Jó éjt mindenkinek!🌛

Sziasztok! Tudom, ez egy rövid rész lett, de a kövit hosszabbra tervezem, ezt viszont meg akartam írni. Vote és komment, ha tetszett! Köszi!💙 Szóval hamarosan jövök a kövivel! Puszi!😘