Piton lánya | szünetel |

Pansy, Pansy, Pansy...

*Tetszik a cím?😁❤*

A következő napokban nem történt semmi érdekes. Kijöhettem a gyengélkedőről és minden ment tovább a megszokott kerékvágásban. Aztán két hét múlva újra minden felfordult. Komolyan mondom, miért nem lehet nyugodt az életem? Csak egy kicsit! Á hagyjuk.

Csütörtökön az első óránk sötét varázslatok kivédése volt. Azután mágiatörténet következett, ami rettenetesen unalmas volt. Binns professzor csak mesélt és mesélt. Senki sem figyelt rá. Egyik oldalamon Betty ült, akivel egy pergamenre firkálgattunk; a másik oldalamon Helen, aki megpróbált figyelni, de nem sok sikerrel, mert folyamatosan csukódott le a szeme.
Kb. az óra közepén valaki megkocogtatta a vállam. Hátra fordultam; Pansy volt az. Kérdőn néztem rá, mire a kezembe nyomott egy papír darabot.
-Ez mi?
-Csak olvasd el!
Visszafordultam a padomhoz és kinyitottam a pergament. Ez volt rajta:

Sandra! Beszélnünk kell! Ma este nyolckor találkozzunk az Északi-toronyban. Ne szólj senkinek!

Visszafordultam Pansy-hoz, de nagyon írt valamit és nem nézett rám, szóval újra előre fordultam.
-Betty!-böktem oldalba a barátnőmet.-Ezt nézd!-suttogtam.
-Mi ez?-kérdőn elolvasta, majd ő is ránézett Pansy-ra.
-Ne! Azt mondja ne szóljak senkinek! Szóval te elvileg nem tudsz róla!
-Sandra, az a csaj annyira gonosz! Komolyan elmész?
-Csak beszélni akar velem. Nem lesz semmi.
-Ja, pont úgy ismerjük. Hogy nem lesz semmi.
-Piton kisasszony és Johnson kisasszony! Ne beszélgessenek!-szólt ránk Binns professzor.
-Elnézést!-ezután csöndben gondolkoztam.
Óra után a nagyterembe mentünk ebédelni.
-Betty, gondolkoztam.
-És?
-Elmegyek. Ez csak egy beszélgetés!
-Ja, Pansy-val!
-Miről maradtam le?-ráncolta a homlokát Helen.
-Majd elmondom-mondta Betty.
-Figyelj, ha...
-Inkább ne mondj semmit! A te döntésed. De én szóltam!-zárta le a témát Betty, és aztán nem beszéltünk róla többet.

A nap folyamán nem történt már semmi érdekes. Feszülten vártam az estét. Ami eljött.
Este nyolc előtt 10 perccel kilopóztam a klubhelyiségből és fölmentem az Északi-toronyba.
Ahogy sejtettem, Pansy ott volt.
-Sandra! Örülök, hogy eljöttél!-mosolygott rám, de ez a mosoly nem volt őszinte.
-Mond, hogy mit akarsz, aztán megyek aludni.
-Ohó, nyugi! Csak beszélgetni akarok! Gyere!
-Hová?
-Ja, csak sétálgatunk egyet.
-De már takarodó van! Nem is szabadna itt lennünk!
-Jajj már! Majd azt mondjuk, hogy apádhoz megyünk.
-És ha vele találkozunk?
-Akkor is.
-Na jó, felőlem. De te magyarázkodsz, ha elkapnak.
Elindultunk a sötét folyosókon. Miközben a pince felé vettük az irányt, Pansy folyamatosan dumált.
-Szóval arra gondoltam, hogy lehetnénk jóban! Tökre bírlak meg minden!
-Öhm...
-Lehetnénk legjobb barátnők!-mi van? Ez hülye!-És tökre adom ezt a Draco-s dolgot!
-Mármint?
-Nagyon cukik vagytok!
-Ja...
-És hát amúgy nem haragszom...
És így tovább, és így tovább... Be nem állt a szája! Nagyon fárasztó volt. És nem lehetett a szavába vágni, mert nem hagyta.
Mint már mondtam a pince felé vettük az irányt, ami nekem nem volt gyanús, mivel azt gondoltam, hogy a klubhelyiségbe megyünk vissza. Egészen addig éltem ebben s tévhitben, amíg el nem kanyarodtunk az ellenkező irányba, mint amerre a klubhelyiség van.
-Pansy, hova megyünk?
-Jajj, mondtam, csak sétálunk!-legyintett, de olyan erőszakosan húzott maga után (!), hogy onnantól már kezdett nagyon gyanús lenni ez az egész.
-Ne, várj! Már késő van. Menjünk vissza!
-Jajj ne már! Gyere!
Pansy megragadta a karomat és húzni kezdett maga után.
-Pansy!
-Mi az?
-Ne csináld már! És menjünk aludni!
-Jajj már! Gyere!
Leértünk egy nagyon sötét folyosóra, és Pansy megállt egy ajtó előtt, majd benyitott rajta.
Odabent félhomály uralkodott, így kellett pár perc, míg a szemem megszokta a sötétet.
-Mégis miért vagyunk itt? És egyébként is: mi ez a hely?
Pansy becsukta mögöttem az ajtót, majd elindult a sötét teremben. Én pedig -mivel nem volt más választásom- követtem.
-Ki van itt?-kérdezte egy hang, mire összerezzentem.
-Csak én-válaszolta Pansy.
A sötétből egyszercsak előbukkant egy férfi körvonala, majd Pansy elé lépett.
-Na? Sikerült?-kérdezte rekedtes hangon.
-Igen, mind a négyen bevették és várnak rám.
-Mi? Ki az a négy? És mi az, hogy bevette?-döbbentem le, és rájöttem, hogy Pansy csúnyán átvágott, ráadásul ezek szerint nem csak engem.
-Majd meglátod. Egyikükkel mindjárt találkozunk.
-Pansy mégis mi folyik itt?
-Ó semmi! Ez csak egy baráti megbeszélés! És nyugi, nem lesz semmi bajod!
Mostmár kíváncsi voltam, hogy mire megy ki ez az egész és bár tudtam, hogy nem lenne jó Pansy-val menni, mégis követtem, pedig azt sem tudtam, hol vagyunk. Már azt is csak reméltem, hogy még a Roxfortban.
Elindultunk a sötét teremben, ami aztán átváltott egy folyosóra, ami valószínűleg föld alatti volt, mert elég hideg volt benne.
Végül egy hűvös szellőt éreztem, aztán pedig megláttam az égen a holdat. Mi kijöttünk a kastélyból?
-Ott van a következő alany-mutatott Pansy a kastély ajtaja felé.-Elmegyek érte. Addig vidd el Sandrát a helyre, Dolohov.
Dolohov? De ő egy halálfaló! Na, ekkor rémültem meg először igazán.
-Rendben, Parkinson kisasszony. Gyerünk!-mordult rám, én pedig halál félelemmel követtem.
A Tiltott Rengeteg felé vettük az irányt és be is mentünk az erdőbe. Közben végig az járt a fejtemben, hogy ,,ne felejtsd kinek a lánya vagy!", mert apa nem említette, hogy lebukott volna. Vagyis még mindig halálfalónak hiszik.
Jó sokáig mentünk és végül egy tisztáson álltunk meg.
-Maradj itt. És figyelnek, nem tudsz megszökni.
Azzal megfordult és elment.
-Hé! Ne! Kérem...
De elment.
Körülnéztem. A sötét fákon keresztül alig szűrődött be a hold fénye, félhomály volt.
Egyszercsak valami megmozdult mögöttem. Odakaptam a fejem és előrántottam a pálcámat. A bokrok mögül motozás hallatszott.
-Ki az?-kiáltottam oda, és a bokorra szegeztem a pálcám.
-Mégis hogy a...?
-Ki van ott?
A bokor hangosan megzörrent, mire megfordultam, hogy elfussak, de valaki elkapta a karom. Futni akartam, de nem engedett. Erre én úgy, hogy véletlenül se nézzek rá, dühösen felkiáltottam.
-Hagyj békén!
-Sandra, nyugi! Csak én vagyok.
Lassan felnéztem az illetőre, és majdnem felkiáltottam a döbbenettől.

Nos, sziasztok! Remélem tetszett ez a rész is...

Csak vicceltem, még nincs vége! :D

-Joe?
-Hogy kerülsz ide?
-Te hogy kerülsz ide?
-Pansy átvert.
-Engem is.
-Ki hitte volna?-jegyezte meg ironikusan Joe.
-De most komolyan. Mi ez az egész?
-Fogalmam sincs. Nekem annyit mondott, hogy várjak itt.
-Ja, nekem is.
Aztán csendben vártunk. És vártunk. És vártunk. Közben azon gondolkoztunk, hogy miért ,,hívott" ide minket Pansy. A hívott erős túlzás.
Kb. 20 perc elteltével megjelent Pansy, Dolohov és még vagy másik 15 halálfaló. Körbe álltak minket. Pansy mellett még két fiú állt, de nem tudtam kivenni, hogy kik ők.
-Drága halálfaló csapat! Készen álltok a tervre?-kérdezte Pansy álszenten.
-Igen-hangzott az egyértelmű válasz.
-Akkor csináljuk-nézett ránk Pansy gonoszul, a következő pillanatban pedig elkábítottak.

Amikor magamhoz tértem, a földön feküdtem. A hideg földön. Feltápászkodtam és körülnéztem. Még mindig az erdőben voltunk, csak nem ott ahol az előbb.
Nem láttam senkit, így eléggé megijedtem és elindultam az egyik ösvényen. Ám ekkor valaki megszólított:
-Sandra Piton! Nem mész te sehova!
Ijedten fordultam hátra és megláttam Lucius Malfoyt.
A csodálkozástól meg sem bírtam szólalni; sejtelmem sem volt, mit keres a Roxfortban. Hacsak... és ekkor szörnyű gondolatom támadt. Hacsak nem engem!
-M... Mr. Malfoy! J...jó estét!-dadogtam ijedten.
-Most nagyon meglakolsz azért, amit tettél!-mondta és rám szegezte a pálcáját. Én is rá szegeztem az enyémet.-Hogy mersz pálcát emelni rám! Capitulatus!
Nem számítottam erre, így a pálcám a bokrokban landolt.
-Most meghalsz!-azt hittem elsírom magam, de még ez sem sikerült. A rám szegezett pálcájával már mondta volna az Avada Kedavrát, de ekkor:
-Lucius! Nem ölünk diákokat a Roxfortban!-az egyik halálfaló lépett ki a fák közül.
-Dehogynem! Most kivételesen ölünk!-nézett rám őrülten.-Avada...!
-Capitulatus!
Lucius pálcája is a bokrok között landolt.
-Draco!-Mr. Malfoy dühösen nézett a fiára, aki ekkor lépett ki a fák közül. Én pedig azt hittem elájulok a megkönnyebbüléstől. Lerogytam a földre és a kezembe temettem az arcom.
-Te most komolyan meg akartad ölni?-hallottam meg a dühvel teli hangját. És már önmagában az, hogy ott volt, iszonyúan megnyugtatott.
-Csak téged védelek!
-Tőle?
-Igen! Hát a barátnőd!-ezt olyan gúnnyal és megvetéssel mondta, hogy ha nem féltem volna annyira, mint még azelőtt soha életemben, biztos, hogy zokon veszem. De azon az éjszakán ez már nem érte el a felháborodási szintemet.
-És akkor meg kell ölni?-Draco még mindig nagyon dühös volt, de a következő pillanatban hozzám lépett és leguggolt.
-Sandra, jól vagy?
Megráztam a fejem, mire felhúzott a földről és szorosan átölelt. Végre, egy pár másodpercig biztonságban éreztem magam és valamennyire megnyugodtam.
-Én a helyedben, Draco, nem lennék ennyire boldog!-szólalt meg az apja, mire Draco elengedett és elém állt.
-Ne nyúlj Sandrához!-mondta dühösen.
-Na, már védi is!-Lucius csak nevetett, miközben felvette a pálcáját a földről.-Te, Draco, ekkora bajban még nem voltál! Megmondtam, hogy az egyetlen lány, akihez nyúlhatsz, az csak és kizárólag Pansy Parkinson lehet!
-Szólított valaki?-,,libbent" elő a fák közül az említett személy.
-Nem-morogta Draco, de ezt csak én hallottam.
-Nos, mi a helyzet?-villantott egy ördögi mosolyt ránk.
-Semmi-felelte Draco.
-Pansy!-ekkor egy másik férfi lépett ki a fák közül.-Nem is értelek lányom!
Ez az apja? Képedtem el, de persze csak magamban.
-Miért apa? Hiszen Draco most mondta, hogy utálja Sandrát, és engem szeret.
-Nem mondtam ilyet!-háborodott fel Draco.
-De! Az előbb mondtad!-bizonygatta Pansy.
-Akkor halljuk mégegyszer!-nézett ránk az apja.
De Draco csak állt előttem némán és mozdulatlanul.
-Draco, ezért még megfizetsz otthon!-dühöngött Lucius, mint egy őrült. Mert az is volt. Őrült.
-Na jó, fejezzétek már be!-csattant fel Draco, aki megunta ezt az egészet.-Apa! Sandráék szépen visszamennek a kastélyba. Velem azt csináltok, amit akartok, de őket hagyjátok békén!
A két felnőtt döbbenten nézett Draco-ra, és Mr. Malfoy már emelte a pálcáját ránk, amikor...
-Stupor! Stupor!
Lucius és Pansy apja ájultan rogytak a földre, mi pedig a fák felé néztünk, mert onnan jött a kábító átok.
-Apa?
-Sandra, Draco, menjetek vissza a kastélyba! Gyorsan!-tényleg apa volt az.
Futva indultunk ki a fák között, de ekkor ismét egy stupor kiáltást hallottam, majd ájultan estem össze.