"Múlnak a napok az évek de én még mindig élek.
Csodálkozva nézek.
Hogy lehet ez?
Hogy birhattam ki ezt a pár évet?
Honnan volt nekem erre erőm és időm?
Gondolkodva megrázom a fejem.
Ezt soha nem értettem.
Mindig,minden évbe birom a félelmet,a szomoruságot,a nyomoruságot.
Nem tudom hogyan birom ezt.
Talán az élet akarja ezt vagy én?
Lenézek a földre.
Minden havas és tiszta.
Becsukom a szemem.
Nem akarom én látni ezt.
Megakarok halni hogy fennt lehessek mert akkor már nem kéne néznem.
Az ajkamat egy vonallá préselem és mégjobban szoritom a szemem.
Menj innen fény,levegő,élet!
Nem akarlak látni benneteket!
Sirva térdre esem.
Nem és nem!
Előveszem a késem és megvágom jéghideg kezem.
Sugárba folyik a vérem le a földre.
Kinyitom fátyolos szemem és a havas hóra nézzek.
Vörös vérem szinezi haloványá.
Reszketve ölelem át magam.
Nagyon félek.
Érzem hogy vérem pulzálva végig folyik a kezemen majd lecsöppen a fűre.
Mostmár minden tiszta vér.
A fehér szint át vette a vörös,mérgező szin.
Leülök a vörössé vált vérre.
Mostmár tényleg nagyon félek."
