Amikor a szomszédom lettél

6. Fejezet

Ma, azaz kedden, a szokásos időben keltem, ami azt jelenti, hogy fél hétkor szólalt meg az ébresztőm. Határozottam nehezebben ment ma a kelés, mint tegnap. Egy öt perces nem akarás és forgolódás után, végül sikerült kikelnem. Felkaptam magamra a köntösömet, belebújtam a papucsomba és lementem a konyhába. Egyenesen a kávéfőző felé vettem az irányt. Kivettem egy bögrét a szekrényből és már főtt is le a kávém. Rendszerint zuhany után kávézóm, de mivel este lefürödtem, úgy voltam vele, ma reggel kihagyhatom. Mikor kész lett a kávém, úgy voltam vele kiülök a kertbe és ott iszom meg. Végül is több mint egy órám van az indulásig, szóval ez is belefér. Beültem a teraszon lévő hintaágyba és magamra terítettem a plédet, amit útközben felkaptam. Az idő meglehetősen kellemes volt, bár azért elfért a kis vékony pokróc rajtam. Azalatt a tíz perc alatt, amíg megittam a reggeli energia bombámat, volt időm fejben összerakni, hogy mit veszek fel ma. Mondhatni egész borzalmas napom lesz ma, már ami az órarendemet illeti. Na de elég lesz akkor kiakadni, ha már beértem, addig amíg itthon vagyok kiélvezem a nyugalmat.

-Jó reggelt kincsem! Hogyhogy itt kávézol kint? – jött ki apu a teraszra.

-Jó reggelt apu! Nem tudom úgy igazán, csak úgy jó idő volt és úgy gondoltam így kellemes lesz.

-Jól tetted! Holnap reggel, ha megint itt leszel, kiülök melléd én is!

-Ám legyen! Apu van egy fontos kérdésem, – na igen most vagy soha. Mivel tegnap nem kérdeztem meg ma azért itt az ideje – szóval ebben a pár napban elég jóba lettünk néhány évfolyam társammal. Egész pontosan Cameron barátaival. És az egyikük, Matt, azt mondta elmehetnénk így csapatosan a hétvére hozzájuk. Egyészen pontosan a nyaralójukba, ami itt van nem is olyan messze. Na és a kérdésem, hogy elmehetnék-e?

-Hát nem tudom, Sara. Alig ismered ezeket a srácokat, arról ne is beszéljünk, hogy én egyáltalán nem ismerem őket. Nem szívesen engedlek el idegenekkel.

-Azt mondták, hogy szívesen átjönnek bemutatkozni, és akkor megismerhetitek őket.

-Nos, jó. Jöjjenek. Ma anyáddal úgyis viszonylag hamar itthon leszünk, szóval átjöhetnek. De ezt ne vedd biztosra! Ez nem garancia arra, hogy mehetsz!

-Rendben van! Nagyon, nagyon, nagyon köszönöm!!!

-Még ne köszönd, anyádat is meg kell győzni.

-Miről kell engem meggyőzni? – jött ki anya is a teraszra.

-Mondod te vagy mondjam én? – néz rám apa.

-Hát jó lenne, ha mondanád te, mert mennem kell öltözni – sandítok rá.

-Jól van, menj! Majd intézem.

-Köszönöm, apu!

Felpattantam a hintaágyból, nyomtam egy-egy puszit a szüleim arcára, leraktam a csészémet a konyhába és felszaladtam a szobámba. Megmostam a fogamat, kifésültem a hajamt és beálltam a szekrényem elé. A reggel legnehezebb kérdése. Mit vegyek fel? Úgy voltam vele, hogy felveszek a kék fehér csíkos ingemet és felveszem hozzá a fekete farmeromat. Cipőnek az egyik fekete bokacsizmámra gondoltam. Na ez hamarabb eldőlt, mint vártam. Felöltöztem, majd az íróasztalomhoz mentem. Gyorsan kicseréltem a tegnapi holmimat azokra, amikre ma lesz szükségem, aztán a táskámmal lementem. Mivel még van egy bő negyedórám indulásig, úgy döntöttem visszamegyek a kertbe és élvezem ezt a szép időt, amíg csak tehetem.

-Na kicsim, beszéljünk erről a hétvégi kiruccanásotokról! – ült le mellém anya.

-Oh, igen. Szóval az évnyitó óta, nagyon jóban lettünk pár sráccal az évfolyamunkból és az egyikőjüknek, Mattnek, hogy pontos legyek van egy nyaralója, olyan három órányira innen. Azaz a szüleinek van. De a lényeg, erre a hétvégére a szülei megengedték, hogy elmenjen a barátaival. Mint megtudtam a fiúk egész gyakran szoktak járni és most, hogy mi jóba lettünk, azt mondta mi is mehetnénk.