Amikor a szomszédom lettél

5. Fejezet

Hétfő reggel. Az őszi szünetig tartó szenvedésünk kezdete. Nem elég, hogy előre látom mennyi dolgunk lesz az elkövetkezendő pár hónapban, de még kialudni se tudtam magam. Hajnali négy óta fél óránként folyamatosan felkeltem. Ahhoz képest, hogy fél hétkor akartam kelni ebből a véget nem érő szenvedésem miatt fél hat lett. Öt negyvenötkor nem bírtam tovább és inkább felkeltem. Mivel most ennyire sok időm volt, úgy döntöttem egy zuhany után, felteszek egy arcmaszkot is. Végül is időnk, mint a tenger. Zuhanyzás közben azt is elhatároztam, hogy besütöm a hajamat. Amíg letelt az arcmaszknak előírt idő kiválasztottam azt is mit veszek majd fel ezen a szép őszi napon. Múlthéten még nagyon nyárias idő volt, és ugyan most se volt hideg, azért látható kezdett lenni, hogy jön az új évszak. A levelek kezdtek sárgulni, egyre gyakrabban fújt a szél, kezdett hamarabb sötétedni. Mivel azért ma még olyan húsz-huszonöt fok körül lesz a hőmérséklet úgy gondoltam ruhát veszek. Az új hosszúujjú bordó ruha mellett döntöttem, amit tegnap vettünk. Miután lemostam az arcomról a maszkot, ideje volt lemenni és készíteni egy kávét magamnak. Gyorsan lefőtt a mennyi mannám, szóval gyorsan vissza is caflattam a szobámba. kiültem az erkélyemre és ott kezdtem iszogatni. Na igen ezt legközelebb kétszer is meggondolom. Mindig elfelejtem, hogy az ablakszomszédom az mostantól Cameron és nem az idős Luisa néni. Cameron pedig egész gyorsan észrevette a mozgolódást, ami felőlem érkezett. Na és igen, rögtön intett és még írni is írt. Hogy is lehetne szebb a reggel.

Cameron Davis:

Jó reggelt Hercegnő! Hogyhogy ilyen korán fent vagy? Mindig azt hittem, hogy te ilyen sokáig alvós típus vagy.

Én:

Jó reggelt neked is! Nem tudtam aludni az izgatottságtól, hogy láthatlak

Cameron Davis:

Mindig tudtam, hogy oda vagy értem

Én:

Ne éld bele magad, csak vicceltem

Cameron Davis:

Kétlem én azt. A viccek kilencven százalékának van igazság alapja

Én:

Na ez a maradék tízbe tartozik, fogadd el

Cameron Davis:

Na jó, én tudom mi az szitu, nem kell, hogy beismerd. Na de akkor, ha nem emiatt, akkor miért vagy fent?

Én:

Miért érdekel ennyire, miért vagyok ébren?

Cameron Davis:

Csak érdekel, de ha nem akarod elmondani ne tedd

Én:

Nem tudtam aludni. Na és te miért vagy ébren hatkor?

Cameron Davis:

Viszem a kutyánkat sétálni, jöhetnél te is!

Én:

Ah, ezt most inkább kihagyom, esetleg máskor

Cameron Davis:

Te tudod, én most megyek, de majd látjuk egymást 😉

Én:

Alig várom...

Ezután a tartalmas csevej után levittem a bögrémet a konyhába, és helyette most egy pohár vízzel mentem fel. Ránéztem az órára, ami lassan negyed hetet mutatott, így odaültem az asztalomhoz és szépen komótosan elkezdtem besütni a hajamat. Nem kevesebb mint fél órába telt mire végeztem a hajam igazítgatásával, így már csak háromnegyed órám volt az indulásomig. Nem hittem, hogy valaha ezt mondom, de nem érzem magam fáradtnak, sőt jó érzéssel tölt el, hogy ennyi mindenre van időm. Ha nem szeretnék ennyire aludni, biztos hamarabb kelnék máskor is. Miután elpakoltam a sütővasat, felvettem a ruhámat, mellé pedig egy fekete harisnyát, és hála az égnek nem kócoltam össze a hajamat. Úgy döntöttem, ma sem viszem túlzásba a sminket, csak a szokásos módon használok alapozót, egy kis korrektor, majd ezt fixálom púderrel. A szememet egy vékony tusvonallal kiemelem és szempillaspirállal egészítem ki a dolgokat. Ezek után már csak egy kis highlightert és szájfényt raktam fel. Most már tényleg nem tudtam mit csinálni ezért leballagtam a konyhába, hogy elcsomagoljam az ebédemet.