Kiütve a föld alá

1

Az új lakásomban állok. A szobák egyhangú barna színét nézem, melyek unalmat sugároznak. Már előre érzem, itt mindig unatkozni fogok. Szinte a padló minden négyzetcentiméterét kartondobozok fedik. Még nem volt időm kipakolni. Az ágyamon Szeder fekszik az én gyönyörű gordon szetterem. Fél éve találkoztam vele a sztráda szélén sétált, nem volt rajta se nyakörv se csíp. A szőre gubancos és sáros volt, Az egész állat belenyugvást tükrözött. Megsajnáltam és haza vittem Lacockba. Ott él a bátyám és a szüleim, először nem nézték jó szemmel, hogy még egy szájat etetni kell, de egy kis idő elteltével mindegyikőjük fülig beleszeretett.

Meg kordul a gyomrom mire a szundikáló Szeder is felkapja a fejét.

Kihasználva a helyzetet már ugrál át a dobozok felett a pórázáért. Farok csóválva a kezembe ejti a fekete műbőr pórázt.

- Jól van, mehetünk. – szólók kuncogva. Felveszem a bőrkabátom.

Kilépve a lépcsőházból megcsap a november hűvös szele. Ilyenkor még nem elég hűvös az idő a télikabátokhoz, de az őszi kabátokban már vacogni lehet. Sok ember nyüzsög az utcán, ahhoz képest, hogy négy óra van. Általában csak ebéd és vacsora, időben szoktak az utcán lődörögni. Az utca végén álló hot-dogostól veszek egy kechupoast magamnak és egy virslit a kutyámnak. Kezemben a korai vacsorámmal elindulok az erdő felé. Itt szoktam elengedni Szedret mivel senkit sem zavar, itt nincsenek, emberek csak mi vagyunk és a természet. Még sosem mentünk be nagyon messzire, előbb a várost akartam megismeri. Pár napja költöztem ide, ez az első, hogy egyedül lakom.

Szeder hoz nekem egy botot, én automatikusan eldobom, ő visszahozza. Már legalább fél órája gyalogolok befelé, ennyire még sosem jöttem be. Egy kicsit félek, de nem mennék ki, itt minden olyan nyugodt és egy kicsit Locockra emlékeztet. Zörgést hallok, de biztosan csak egy madár volt. Újra eldobom a botot, a kutyám elfut a bot után. Megint zörgést hallok, megfordulok, de nem látok semmit. Szeder visszahozza a botot, habozok. A kutya kérlelő szemeivel rám pillant, újra eldobom, a botot ő pedig utána fut. Mögöttem megint megzörrennek a levelek, de most közelebbről, nem volt időm megfordulni, valami nekem csapódott és a földre zuhantam. Egy férfi volt. A vér a fülemben zubog, érzem, hogy adrenalin szökik a vérembe, felhúzom a térdem úgy, hogy pont kényes helyen találjam el. Ez beválik, a férfi legördül rólam, én pedig azonnal rohanni kezdek. Szeder észrevett és felém fut. Hátranézek, a férfi már nincs ott. Egyre inkább elkezdek félni. Tudom, hogy Szeder meg tudna védeni, de nem akarom, hogy bármi baja essen. Jobbról egy fekete hajú nálam százszorta magasabb kigyúrt férfi közelit felém. A kezében csak kábelkötözőt és kötelet látok. Vagy el akar, rabolni vagy fel akar kötni egy fára és hagyni, hogy megfulladjak. Egyre gyorsabban kezdek futni, ahogy a félelem, eluralkodik a testemen. Nem hiszem, hogy még sokáig tartani bírom ezt a tempót. Ezért elkezdek kanyarogni a fák között, hátha elveszít és időt nyerek. Ez bevált, a férfi másik irányba megy. Az egyik fa mögül a férfi, aki nekem jött előugrott, és a torkomnál fogva a hátamat a mellkasának dönti. Szeder morogni kezd. Megrázom a fejem és elhallgat.

- Csak, hogy végre megvagy – szól hozzám, a hangja meglepően könnyed, bár a futástól kissé zihált.

A zsebéből kábelkötözőt vesz ki. Nem várom meg, míg kiderül, mit tervez velem. Hátrafelé megfejelem, csont roppanását hallom, egyből szaladni kezdek. Mikor már kellő távolságba érek, hátrafordulok, a férfi orrából vér folyik. Már egy jó ideje futok nem hallok lépteket. Meg állok, alig kapok levegőt a sok futástól. Körbenézek újra és újra, de nem jön senki. Tudom, hogy kifelé kéne mennem, de eltévedtem már nem tudom merről jöttem. Szeder még csak most kezdett bemelegedni, bár én is ilyen állóképességgel rendelkeznék. Ballról a fekete hajú férfi fut felém. Látom rajta, hogy még tudna futni, de én már nem. Küzdenem kell vele. Most legalább hasznomra lesznek a kick-boksz edzések. A férfi egyre közelebb ér már csak tizenöt húsz méter választ el minket. Szeder megint morogni kezd.

- Fekszik! – szólok, rá ő pedig engedelmeskedik.

Támadóállást veszek fel. A szíven vadul kalapál. Tíz méter. Öt méter. Két méter. Egy méter. Gyomron rúgom, a meglepetéstől nem tud félreugrani előle. Majd egy jobb felütéssel állon találom. Ő ki akarta rántani a lábam, de én egy ugrással kikerülőm. A ball egyenesemet kivédi. Most már ő is komolyan veszi az összecsapást, lába felém lendül, de én elkapom és megcsavarom. Másik lábával oldalba rúg, fáj, de még elbírók több ilyen rúgást is. A jobb horgomat és a ball felütéseimet mind sorra kivédi, bepróbálkozok egy szurkálással, de ezt is könnyedén félrelöki. Gyomron rúg, elvesztem az egyensúlyomat és a földre zuhanok, a fejem koppan legelőször. Szédülök és tekintetem elhomályosul. Amint visszanyerem látásomat kirúgom a lábát és így már ő is a földön van. Szeder feláll, majd visszafekszik, nem tudja, mit csináljon, ide szeretne jönni, segíteni, de tudja, hogy nem szeretném. Szemem sarkából meglátom a másik férfit. Imbolyogva felállok, és futni kezdek. Kettőt nem tudok legyőzni.

- Szeder! – kiálltok.

Mellém rohan, majd együtt szaladunk újra. A férfi felállt már ketten futnak utánunk. Egy gyökérben megbotlok és újra a földre hullok. A két férfi utolért. Szeder nekik támad, de a véznábbik felvesz egy botot és odébb üti vele. Szeder felnyüszít.

- Ne! – kiáltom kétségbeesetten.

Az egyik férfi megfogja a karom és kábelkötözővel összeköti. Hasba rúgom.

- Ez nagy hiba volt. – mondja dühösen, és egy jobb egyenessel arcon vág.

Vér ízét érzem, az arcom zsibbad. De megint hason rúgom, ő megint arcon üt. Feladom, most már nincs esélyem elmenekülni. A férfi talpra húz és el indulunk. Szederre nézek, aki épp most állt lábra. Elindul felénk morogva. Megrázom a fejem. Szeder értetlenül néz rám, de lemaradva követ. A testesebb észreveszi, és lehajol egy kőért.

- Ne merd bántani! – mondom neki dühtől fortyogva.

Rám néz, felemeli a szemöldökét és elhajítja a követ. Szeder félre ugrik előle. Nekitámadok, de a véknyabb férfi erősen tart.

- Nyugi kislány. – szól rám

Ettől a mondattó csak még dühösebb lettem. Elkezdtem ficánkolni, viszont még mindig erősen tartott. Megfejeltem megint, már kezdtem sajnálni.

- Te kis kurva. – Kiált, és a fájdalomtól elenged.

Elkezdek futni, de a másik férfi rám veti magát és elkap.

- Nem menekülsz! – mondta majd talpra állított és újra elindultunk.

A másik férfi orrából megint vér kezdett folyni.

- Nyugi Joshep. – Próbálja nyugtatni dühödt társát.

Most már kezdek örülni, hogy az engem taszigáló férfi mögöttem van, és nem hagyja, hogy Joshep bántson. Joshep Homlokán kidagad egy ér. Azt akarom neki mondai, hogy milyen csinos az orra, de nem teszem, mert félek, hogy a végén még rám támad. Körülbelül tíz percig haladtunk csendben, mire megérkeztünk egy szürke besötétített ablakú furgonhoz. A kocsi nagyon szép és rendezettnek tűnt. Joshep kinyitotta a kocsit, én és a férfi a csomagtartóba ültünk be, Joshep pedig a vezetőülésbe. A testesebb férfi egy csőhöz bilincselt. Bár nem tudom hova mehetnék hátul összekötött kézzel és egy emberrel, aki megakadályozza minden lépésemet. A kocsi felbőgött, és elindultunk. Pár perc múlva Joshep hátra kiabál.

Ezt a storyt már régebben kezdtem el csak valamiért nem raktam ki, de most úgy döntöttem, hogy ideje feltölteni. Ha tetszik ne felejtsd el jelezni!

Liza