Foglyok |Changlix|

6.fejezet: Az Egyetlen Szórakozás

Munka végéig beszélgetek Seungminnel. Amint megszólal a felszabadulásunkat jelző dallam, mindenki leteszi az eszközeit és indul kezet mosni, majd vacsorázni. A ételt nem a fiúval fogyasztom, mert siet az evéssel és megy a barátját biztatni és lecsillapítani.

- Miért, a barátod nem eszik?

- Nem... túl frusztrált ahhoz, hogy egy kis kaja is lemenjen a torkán. Őszintén szólva én is. -vakarja meg tarkóját idegességében.

- Öhm... Hát oké, akkor egy kalappal, üzenem neki... Szia!

- Átadom, köszi. A műsornál ülhetünk együtt majd! Szia! 

Lehunyom szemem és elmondom a vacsora feletti imát, majd körbe nézek, Seungmin már el is tűnt, olyan gyorsan bevágta ételét. Minho mellettem nagyban beszélget Jeonginnal, de nem akarom zavarni őket, így elvagyok a két szelet barackos lekváros kenyeremmel, aminek jobban érzem az ízét, mint az ebédnek.

Nagyon jól esik és nagyon finom, bár gondolom egy ilyen ételt elég nehéz elrontani, sőt szinte lehetetlen A kis Freddynek, mégis sikerült. Véletlenül paprikát tett lekváros kenyerére kakaó helyet, mert nálunk a polcon ezek a fűszerek egymás mellett, vannak és ő csak levette azt, amiről gondolta, hogy kakaó és rögtön szórni kezdte. Anyáék úgy kiakadtak, hogy lehet ilyen felelőtlen, hogy ráparancsoltak, hogy egye meg. Szegénykém úgy sírt. Nem bírta, öklendezett és feje olyan színt öltött, mint amivel előtte próbálta édesíteni kenyerét. Annyira megsajnáltam, hogy elvettem a nagyobbik részét, így ő megkönnyebbülhetett, viszont én rám várt a feladat, hogy megegyem. Nagy nehezen legyűrtem, így visszagondolva megérte minden falat, ami az én torkomon ment le és nem a kisöcsémén. Emlékszem kisírt szemével, hogy milyen hálás volt nekem, én letöröltem könnyeit és azt mondtam neki: - Máskor is megtenném öcsi!

De most nem vagyok ott neki, most nincs ki megvédje. Ki fogja helyette megenni a félresikerült kajákat, kinek fogja kisírni minden fájdalmát, amikor otthon megbüntetik? Egyáltalán szeret még engem a testvérem, ez az incidensek után? Elfogad ilyennek... melegnek? Nem! Nem szabad ilyenekre gondolni, persze, hogy szeret még. Hisz én vagyok az egyetlen, aki megpróbálja a helyes úton nevelni, aki nem engedi a szüleinknek, hogy bántsák, és vigyázok rá otthon, iskolában, utcán. Én vagyok a bátya. Vagyis csak voltam... Minden, amit itt felsoroltam csak voltam neki. Mire hazamegyek lehet nem is fog emlékezni rám. Csak egy idegen leszek neki, akinek nem engedi meg, hogy megvédje és felsegítse a bajban.

Az eddigi tapasztalataim alapján én sem fogom felismerni magam és egyáltalán, nem leszek olyan gondoskodó, ha beválik a program. Tiszta röhej belegondolni, ha hazamegyek nem leszek homoszexuális. Mi lesz velem, ha újra találkozok Jackkel? Meg fog utálni. Miket gondolok?! A homoszexualitást nem lehet kigyógyítani szóval, ha hazajutok valahogy, akkor a szüleim, ugyan úgy kitagadnak, megszégyenítenek, és lebuziznak, ahogy eddig. Freddy is megutál, mert nem voltam vele 1 évig és ez mind az én hibám.

Én rontottam el, mert nem kellett volna a parkban mutatkoznom Jackkel és akkor nem derült volna ki másságom. Én miattam vagyok itt, én vagyok a defektes. Otthon minden egyes ütést megérdemeltem, és most is megérdemlem ezt a szenvedést. Viszont az is az én vétkem, hogy most valószínűleg otthon a kisöcsém feneke vérben ázik, mert rossz fát tett a tűzre azzal, hogy csak megérdeklődte szüleimtől, hogy hová tűntem. Ezekkel a keserű gondolatokkal nyelem le utolsó darabot sovány vacsorámból.

- Lee Know hyung ekkor elesett és az összes festéket kiöntötte volna, ha nincsenek ilyen reflexei. Eszméletlen volt. - Jeongin utolsó mondatára figyelek fel, aki Channek mesél egy storyt, ami a mi nap történt. Az eset úgy kezdődött, hogy valaki, bemutatta tánctudását munka közben.