Meddig mész el értem?

3. fejezet

(Jessy)

Az ablakon keresztül figyelem az el-elsuhanó tájat. Kora tavaszhoz híven a fák többsége virágba van burkolózva a hideg ellenére. Olyan ez, mintha a tél már menne el, de a tavasz még kéreti magát. Már megtettük az út felét, de még mindig vissza van úgy fél óra kocsiút mire megérkezünk.
A rádióból halk zene szól, ha jól tudom Sia. Lehunyom a szemem és hagyom, ahogy a dal szövege betöltse a hallójárataimat.

🎶Only a genius could love a women like me...🎶

Mennyire igaz. Akaratlanul is elmosolyodom erre a gondolatra.
A kocsi hirtelen fékez, ezért ijedten kapom a fejem Nathan felé.

(Ricky)

A rohadt életbe! Sejtettem, hogy küzdeni fog, de ez azért fájt. A homlokom egy ponton lüktet, ahol nekicsapódott a kormánynak.
-Nathan, minden rendben?
A szemem a hang irányába fordítom. Ha visszakapom az irányítást efölött a test fölött, az első dolgom az lesz hogy keményen megdugom ezt a szépséget.
Megjátszva a szerepem, halvány mosoly kúszik a számra.
-Persze, Édes. Csak egy kicsit elbóbiskoltam.
A szeme kétkedőn méreget, de nem szól egy szót sem. Jó kislány. Újra elindítom a kocsit ami halk berregéssel fejezi ki nemtetszését.
Halkan tesszük meg az út további részét. A fejem hasogat, érzem, ahogy Nathan küzd és ez feldühít.
-Akarod, hogy én vezessek?
Ez mindenképpen jobb lenne tekintettel a fejemben folyó néma harcra. Leállítom a motort és ránézek Jessyre. Olyan közel van most hozzám. Meg akarom érinteni, mielőtt Nathan visszatérne.
A szájára siklik a tekintetem. Csak előrébb kell hajolnom. Megtehetem, mert nem tudja, hogy én vagyok.
A kezem a nyakát érinti, lágyan, mégis birtoklón. Megérti a mozdulatom és közelebb húzódva a két keze közé fogja az arcomat, majd a szemét lehunyva hagyja, hogy megcsókoljam.
Jól mondja Nathan, ennek a lánynak édes a csókja. De többet akarok ennél, még többet!
Hagyd békén!
Ó az istenit, FOGD MÁR BE! 8 évig te irányítottál, most egy ideig kispadra kerülsz.
A nyelvem utat tör magának, a kezem lejebb siklik Jessy combjára. Enyhén előre dőlök, a másik kezemmel megtámaszkodom a kocsiajtón.
-Nathan...elég...
A kezei a mellkasomon pihennek, enyhén eltolva magától. Hevesen lélegzik, tudom, hogy akarja. És meg is tenné...Nathannek...bassza meg!
Fékezve a dühömet húzódok vissza az ülésre. A mellkasom még mindig forró, ahol Jessy érintette. Ez a test többért könyörög. Azt akarja, hogy az évek alatt felgyülemlett vágyat ez a lány csillapítsa. Méghozzá most.
-Nathan, én...
-Ugye tudod, hogy addig nem tudok tovább vezetni, amíg ilyen állapotban vagyok?
A szeme gyanúsan összeszűkül erre a mondatra.
- Ki vagy?
Értem, szóval nem tudom átverni. Az ajkam gonosz vigyorra húzódik. Látom az ablakban magamat. Méregzöld szemek, kemény és rideg vonások.
De ez a lány nem ijed meg. Dacosan megemeli az állát és várja, hogy mit teszek.
Megfogom a kézfejét és apró csókot lehellek rá.
-Ricky Hyde, Ms. Morgan.
A szemeim előtt máshogy látom őt. Ugyanolyan mint én. Mint lenne egy őrült énje. Ezt akarom. Hogy ugyamolyan legyen mint én. Őrült, aki hidegvérrel megölne bárkit.
Mégegyszer közelebb hajolok hozzá. Nem szól semmit, de a szemében végre azt látom, ami jó kezdő pontot ad a tervemnek. Félelmet.

I'm back. És nem tudom elmondani mennyire sajnálom, hogy eddig nem folytattam. Nem tudom megígérni, hogy rendszeresen lesznek részek, de igyekezni fogok.