Meddig mész el értem?

9. fejezet

(Ricky)

  A szemem sarkából minden Jessyre emlékeztető nőt lesek, hogy biztosan nem ő az. Tudom, hogy nem hülye, ezért nyilvánvaló, hogy itt lesz ma este. Ha van egy kis szerencsém, akkor azután lép be a terembe, hogy én elmennék egy ostoba nővel. Nem akarok újra ölni, de nincs más lehetőségem...
- Szia, Nathan
   A mögülem jövő hangra felkapom a fejem, még emlékszem rá. Szőke haját az egyik kezével óvatosan előre húzza jobb oldalt, kiemelve bal oldalt a nyaka ívét. Egyértelmű, hogy mit akar Nathan-től, de sajna nem fogja megkapni. Nathan most nem létezik. Most csak én vagyok jelen, te pedig segédkezni fogsz a tervemben, még ha nem is tudsz róla.
- Szia, Jessica. - a szám mosolyog, de csak én tudom, hogy mennyire hamis ez a mosoly. Hisz tudom, hogy elég ez a mosoly, meg pár kedves szó, és ez a liba a karjaimban fog landolni.
- Ugyan, hagyd a formaságokat, hisz nem vagyunk ismeretlenek. Hívj nyugodtan Jessy-nek
  Mélyeket pislogva emeli rám a tekintetét.
- Szóval, azt mondod, hagyjuk a formaságokat, ugye? - egyből eltűnik a mosoly az arcáról, félve pillant rám. - Akkor mi lenne ha őszinték lennénk egymással?
- Ezt hogy értsem? - van egy figyelmeztető él a hangjában, ami idegesít.
- Teljesen nyilvánvaló, hogy nem bájcsevej miatt jöttél ide hozzám. - a szemében az apró meghökkenés sejteti velem, hogy igazam van. - Le akarsz velem feküdni igaz? Nincs ellenemre, viszont ha tévedek, akkor kérlek javíts ki.
  Először dühösen lesüti a szemét, majd alig észrevehetően körbepillant, hogy biztos nem hall minket senki.
- És, ha igen? - tesztel, hogy tényleg komolyan gondolom-e vagy csak jól esik szívatni. Ami azt illeti, mindkettő.
- Akkor azt javaslom, hogy menjünk fel a lakásodba, mert ez a rendezvény nem vezet sehova.
  Az utolsó kortyot is kiiszom a pezsgőspohárból, mielőtt a mellettem lévő asztalra raknám.
- A közeli hotelben foglaltam egy szobát, ha az neked megfelel.
  Ó de még mennyire, hogy megfelel. Aprót bólintok és felé nyújtom a kezem amit elfogad. A terem szélén megyünk ki, hogy ne kerüljünk a figyelem középpontjába. A szememmel egyszer körbenézek és megakad a szemem egy ismerős lányon.
  Jessy idegesen keres a szemével, minden idegent aki csak egy kicsit is hasonlít rám leszólít. Egyszer csak találkozik a tekintenünk én pedig megragadom a nő kezét és sietősen távozok a teremből.
-Nathan, várj! A kabátok bentmaradtak!
-Majd utána visszajövünk érte ne aggódj.
  Hagyom neki, hogy mutassa az utat, de nem jegyzem meg, hogy merre megyünk csak folyamatosan hátra sandítok, hogy Jessy követ-e még minket.

***

  Az arcát késsel okozott vágások tarkítják, a szőnyeget vörösre festette a vére. Undorodok ettől a látványtól, de egy részem mégis élvezi. Nem nagyon ellenkezett, mikor a konyhából vett késsel közeledtem felé. Egy pillanatig semlegessé vált az arckifejezése. Egy hang nélkül hagyta, hogy megöljem.
  Szinte el is felejtettem már, hogy milyen felemelő érzés is ez. A késen még csillog a frissen ráragadt vér amit egyetlen mozdulattal lenyalok róla. Morbid vagyok, tudom.
-Ricky, miért?
  Annyira meglepődök, hogy kiejtem a kést a kezemből. Mikor hátrafordulok, Jessy ott áll előttem könnyes szemmel, csalódottan. Szóval? Kiben csalódtál igazán? Bennem, mert megint megtettem, vagy Nathan-ben, mert nem tudott megakadályozni?