Meddig mész el értem?

8. fejezet

(Nathan)

  A tudat, hogy ennek a szemétnek engedte Jessy, hogy megcsókolja, dühít. Nem tudom mi oka lehetett rá, de határozottan nem tetszik. És ez a vélemény valószínűleg kiülhet az arcomra is, mert Jessy mentegetőzve húzódik közelebb.
- Nathan, én nem...
- Hallgass! - a kemény él a hangomban és mélysége idegen. Nem akarok veszekedni vele, d az istenit! Féltékeny vagyok. Elfog a tudat, hogy mostantól Jessy nem csak az enyém, hanem az összes alteremé. Ha úgy tartja kedvük, bármikor átvehetik az irányítást. Jessy pedig nem fogja tudni, hogy nem én vagyok az.
  A kezeim ökölbe szorulnak, a fejemet lehajtom, hogy ne lássa a könnyel telt szemeimet, na meg persze... nem akarom látni az előző mondatom eredményét. Durva és rideg vagyok vele, pedig nem érdemli meg.
  Megérzem az ujjait a kézfejemen, de nem emelem rá a tekintetemet, csak mikor a kezével arra kényszerít. A szemében nyoma sincsen dühnek vagy megbántottságnak...csak szerelemmel. Eddig miért nem láttam? Ez a lány minden hibámmal együtt szeret! Annyi kínkeserves és fájdalommal teli hónap után...
- Hogy tudsz még szeretni? - a kérdés szinte költői, hisz tudom a választ.
- Nem tehetsz róla. - a tekintete gyengéd, szint már-már védelmező. - Nathan, én téged szeretlek... éppen ezért kérdem, hogy... meg tudsz bennem bízni, és tudsz abban hinni, hogy meg tudlak menteni?
  Az előbb csókolóztál az egyik alteremmel, most meg azt kérdezed, hogy meg tudok-e bocsátani? Nem vagy semmi. De mégis, mindennek ellenére még képes vagyok benned bízni.
  Halványan bólintok, de nem kérdezek. Közelebb hajol és gyengéden megölel. Az ölelése perzsel, felkorbácsolja az érzékeimet.

(Jessy)

  Érzem, hogy a szíve hevesebben ver. Nem tudja, hogy miért történt meg ez az egész, de nem is fogom neki elmondani. Néha jobb ha az ember nem tud dolgokat. A szememet égetik a könnyek, de nem azért mert Nathan csalódott bennem. Ricky egyszerűen nem találhatott ki egy ilyen történetet, ahhoz túl meggyötört volt a tekintete. Fogalmam sincs, hogy most mit kéne tennem, de nem halogathatom ezt az egészet tovább.

***

- Ígérem, hogy maximum egy fél órát maradok.
  Hiába győzködtem Nathan-t, hogy maradjon itt, azt mondta, hogy muszáj visszamennie a megnyitó végére, hogy mindenkit megnyugtasson. Rossz érzés fog el. Nem akarom, hogy visszamenjen. Valami fog máma történni, én pedig nem leszek mellette, hogy megvédjem.
  Az ajtó tompa puffanása ösztönöz arra, hogy cselekedjek. Nem fogok tétlenül ülni ebben a szobában. A kisebbik táskámért nyúlok és elkezdek pakolni. Nem tudom, hogy mi fog történni, de nem hagyhatom, hogy Ricky vagy Nathan öljön.
  A kezem megáll a pakolásban, mikor az agyamba bevillan a pár perccel ezelőtti kép, ahogy Nathan elhagyja a szobát. Az agyam kattog, mert valami nem stimmel. Valami más volt. Újra és újra lejátszódik előttem a jelenet, másodpercről másodpercre haladva. Képkockáról képkockára.
  Mikor hátrafordul fejben megállítom a jelenetet. Rendezett haj, hamis mosoly, enyhén részeg tekintet. De nem ez az, amitől lever a víz. Az agyam csak most fogja föl, hogy rég elkésett. Már akkor megtörtént a baj, mikor kiengedtem az ajtón és nem néztem meg alaposabban. Most fogja fel az agyam, hogy mi nem stimmelt. Nathan szeme zöld volt, nem szürke....