1./ reggel - junhao (svt)

1.2K 58 2
                                    

330 szó
-

A kék anyag alá óvatosan lopódzott be a szellő, mely felfutott a vékony test bőrén, cirógatva aranybarna valóját. A napsugarak gyengén simogatták arcukat, hiszen korán volt még. Nem is bánták annyira. Legalább annál több időt tölthettek kettesben - együtt.

Kint reggeliztek a teraszon, ahonnan lehetett érezni a sós víz illatát, s hallani a tenger moraját, ahogy a hullámok hozzácsapódnak az útjukban álló sziklákhoz. Minghao letette üres bögréjét az üvegasztalra, majd fehér székével közelebb csúszott Junhuihoz. Az idősebb mosolyogva fonta össze ujjaikat, élvezve
bőrük érintkezését, még ha ilyen kis felületen is. Felsője ujját két kézzel fentebb hajtogatta a másik csuklóján.
Az ő inge volt Minghaon. Szerette a ruháiban látni reggelente, hiszen valami megnyugtató hang olyankor azt suttogta a fejében, hogy hozzá tartozik, csak az övé - senki másé!

- Szeretem az ilyen reggeleket! - szólalt meg a fiatalabb, fejét a másik vállára hajtva, ahova később jólesően sóhajtva dördölte orrát. Jun első gondolata az aranyos jelző volt erre a cselekedetre.

- Én is. - de még mennyire. Szemeit lehunyva szívta tele tüdejét az akkor minduntalan frissebbnek tűnő oxigénnel, mely hiába segítette a légzésben, ha Minghao a közelében volt, szinte hatástalannak érezte e folyamatot.

Egy nappal azelőtt - vagyis tegnap - nem csináltak semmi eget rengetően különlegeset. Reggel ugyanúgy reggeliztek, ahogy ma. Jun készített mindkettejüknek kávét, egy nagy bögrében, ahogy szokták - egy korty ide, egy oda - megitták ketten. Persze Minghao először leette a tetejére nyomott tejszínhabot, miután belekeverte az italba, hogy lehessen rajta érezni az ízét. Azt hinnénk, hogy az a kis hab véletlenül maradt szája szélén, pedig azért, hogy Jun lecsókolhassa onnan. Amolyan íratlan szabály volt ez a reggeli kávé ivás mellett.

A mai napukat sem tervezték meg. Úgy voltak vele, hogy tökéletesen ráérnek bármire, hiszen a nyaralás erről szólt, pláne ha két hétig tartott. Régóta vágytak már egy kis kikapcsolódásra, ahol csak ketten vannak, minden zavaró tényező nélkül - csendesen, nyugodtan.

2018.augusztus
...
Woow, remélem valaki fogja ezt olvasni.
Mint láthatjátok, itt fogom publikálni a novellákat-one shotokat-two shotokat,,, tehát jah. Minden rövid irományomat, aminek nem szánok külön könyvet.

TEJESKÁVÉ 彡 kpop novellákDonde viven las historias. Descúbrelo ahora