Fülszöveg: Most mit csináljak? Ezt kérdeztem magamtól azon a bizonyos estén, mikor három idegen megjelent a hálószobámban éjjel. Valkyrie, Thor..és Loki. A skandináv mitológiából. Vagy a filmekből, ki melyiket ismeri. A nő és Thor nem annyira látszi...
Ha máskor nem is tűnt olyan hosszúnak az út Loki szobájától az ebédlőig, most mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Még ha nem is minden lépésnél, de minden öt méteren túl belehasított a hasamba az elviselhetetlen fájdalom. Próbáltam úgy csinálni, hogy a srácoknak ne tűnjön fel, ám a fekete hajú istenem szinte rögtön átlátott rajtam, azután pedig már Thor is, és már ő is kezdte a túlzott féltést. De igazából kicsit tényleg jólesett, hogy törődnek velem.
Viszont Loki viselkedése tényleg kikészít már. El se enged egy percre! (Már nem mintha ez annyira nagyon zavarna. Na mindegy.) Már majdnem odaértünk a teremhez, mikor belesuttogta halkan a fülembe, izgató hanggal:
- Biztos, hogy ne menjünk vissza a szobába?
Ez most viccel? Nem azért jöttem el idáig, hogy azután ugyanilyen esetlenül visszabotorkáljak az ágyba. Hiszen még két sarok és ott is vagyunk!
Majd válaszként meg is ráztam a fejem vadul, miközben ki is fejtettem az előbbi gondolataimat neki is.
- De ha te vissza akarsz menni, csak tessék. Majd Thor segít tovább - vigyorogtam rá mindentudóan, hiszen tudtam, hogy sosem adná át a "segítsünk Vandának" helyét a bátyjának. Hát igen. Azért egy kis egészséges, testvéri rivalizálás megmaradt benne. Nem is tévedtem, mivel rögtön rá is vágta:
- Nem! Én segítek neked! Az én barátnőm vagy - húzta ki magát, de közben talán egy kicsit még szorosabban tartott magához. Csak egy egészen "haloványan".
Én csak somolyogtam és adtam az ajkára egy csókot. Imádom a féltékeny énjét. Viszont a szőkeség már eléggé türelmetlenül nézte végig a kis jelenetünket Lokival, így megkérdezte nyafogva:
- Megyünk már tovább? - mi meg, szerelmemmel, elnevettük magunkat, hogy ebben a szituációban látjuk Thort. Aki nem is várta meg a röhögésünk végét, és elindult önmaga a kajákkal teli helyiséghez.
Ennél a pontnál pedig én is megéreztem az éhséget, amit Lokinak is kommentáltam.
- Szerintem is ideje tovább mennünk. Farkaséhes vagyok! - kuncogtam, majd megéreztem egy apró csókot a homlokomon. Erre felnéztem a férfi szemeibe, amik mosolygósan tekintettek vissza rám, egy apró félmosollyal a szája sarkában. Majd elrontva ezt az idilli pillanatot, megszólalt:
- Jól van, akkor menjünk, Sózsák - vigyorgott, de rögtön elkomorult, mikor látta milyen ölni tudó szemekkel nézek rá.
Készült is már arra lélekben, meg testileg is, hogy lekeverek neki egy pofont, amit ilyenkor szoktam tenni, de meglepetésére most mást csináltam. Kicsit kibontakoztam az öleléséből, majd utoljára, a cselekvésem előtt, ránéztem vészjóslóan (Csak megjegyzem, mai napig tisztán emlékszem az arcára ekkor. És imádom.), majd erőteljesen...oldalba vágtam a könyökömmel.
- Áú! - kapta oda rögtön a kezét - Mikor lettél te ilyen erős? - masszírozta meg azt a részét közben, rám nézve, mire csak megvontam a vállam vigyorogva.
- Én? Én mindig ilyen voltam - vigyorogtam vissza, majd észrevéve, hogy Thor már tényleg eltűnt a látókörünkből, hozzátettem - De már tényleg ideje lenne indulni kajálni.
Loki egyetértve velem bólintott, majd nyújtotta újfent a karját, amibe belekaroltam, és elsétáltunk az ebédlőig.
Belépve az ajtón, a szőke villámisten már nagyban falta a vadkant (most már tuti, hogy kell lennie valami rokonságnak közte és Obelix között), Valkyrie pedig mellette, amint észrevett minket, vidáman integetett és köszöntött:
- Vanda! Szia, hogy vagy? - kérdezte, mire elmeséltem neki, hogy még fáj a sebem, de szerencsére már tudok sétálni. Ám Lokinak rögtön meg kellett cáfolni ezt:
- Ja, persze, csigalassan, segítséggel. Én mondom, hogy jobb lett volna még, ha az ágyban maradtál vol... - de nem tudta befejezni, mert ekkor megint meglátta a villámokat szóró tekintetem. Jó, oké, nem úgy, mint Thornál, de na. Csak majdnem - Most meg mi van? - kérdezte angyali arccal tőlem, mire már csak legyintettem.
- Semmi - majd egy kicsit sóhajtottam. ●○●
Utána már tényleg átvette a szerepet nálunk az étkezés és beszélgetés. A többiek ittak is, de nekem még nem lehetett semmi alkoholt a sebem miatt, így csak gyümölcsleveket, meg vizet ittam.
Ám épp a legemelkedettebb hangulatba betoppanva, kopogtatott a baj az űrhajó ablakán. Vagyis pontosabban, betörte a baj az ablakot. Mindenki arrafelé nézett, ahova az a tárgy esett, és megdermedtünk.
Mivel a tárgyon ott virított a mediolusok címere.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
(Remélem nem lett annyira rossz.😅😂)
Közelebbről megfigyelve pedig kiderült, hogy ez a tárgy egy kisebb csomag volt, amit Valkyrie hozott ide lassan az asztalhoz, és letette Thor elé. A király szétnézett a teremben lévő ijedt arcokon, majd a mi dermedt képünkön. Kedvenc fekete hajúm törte meg a csendet:
- Mi lesz már? Nyisd ki! - és Thor a csomag felé nyúlt.
Ahogy a keze lassan oldotta ki a csomagon lévő csomót, egyre feszültebb hangulat alakult ki köztünk, és a terem többi embere között. Mi lehet benne? Most milyen fenyegetést küldtek? Kérdeztem magamtól ezalatt. De még valami volt bennem ezen kívül. Félelem. Még élt bennem az az emlék élénken, amit annak a mediolusnak a tükre újra megmutatott nekem. De tudom, hogy segítenem kell a többieknek akkor is, legyőzni Cidolfust a seregével. Kötelességem.
Ezalatt a villámok istene leoldotta végre a csomót a csomagról, és kinyitotta. Abban a csomagban pedig volt egy levél, mellé helyezve pedig egy szerződésszerűség a feladásunkról.
A levelet Thor kinyitotta és hangosan olvasni kezdte:
"Tisztelt asgardi uralkodó!
Adok még egy esélyt a feladásotokra, hiszen láttam milyen jó harcosaitok vannak nektek is. De ez mégis kevés ahhoz, hogy véglegesen legyőzzetek.
Ha továbbra is ellenálltok, mostantól mindenféle kegyelemtől mentesültök szemünkben, és könyörtelenül lemészárolunk benneteket.
Ezt elkerülve küldöm neked, nagy Thor, Odin fia, ezt a feladási szerződést. Ebben kitérek arra, hogy ha önként az uralmunk alá hajtjátok fejeteket, akkor nem szólunk bele az életetekbe, csak megfelelő mennyiségű pénzösszeget várunk el bizonyos időintervallumokban.
Remélem, bölcsen fogsz dönteni.
Cidolfus, a mediolusok fejedelme
Ui.: Valamint azt kérdezem: a kis újonc valkűrötöknek még mindig a fejében megy az emléke? 👿"
Amint végzett a felolvasással, az utóirat után, mindenki rám nézett, a reakciómat figyelve. De csak néztem magam elé, a kezem a térdemen nyugodott, amit folyamatosan ökölbe szorítottam. Loki ezt látva mellettem, óvatosan megérintette nyugtatóan a kezem, mire végre felnéztem aggódó szemeibe.
- Minden rendben? - kérdezte, mire néhány perc elteltével válaszoltam halkabban:
- Persze - majd ezután megerősítettem magam, és hangosabban mondtam nekik - Szóval..újfent káosz kering a levegőben? - mutattam egy szomorkás kis félmosolyt.
