1. rész: A Menedzser

640 33 7
                                    




A leharcolt színházterem vibráló fényei elhalványulnak. Sötét lesz. A közönség halk morajlása tartja fenn a feszültséget, aztán megszólal a zene. Sejtelmes, lágy zongoraszó. A sötétségbe kék színű fények hullámoznak, majd egy fekete alak sétál be a színpadra. Ujjongás és sikítás mindenfelől. Még nem is látjuk az arcot, de már mindenki tudja, hogy kit fog megpillantani a következő percben.

Jeon Jungkook egy mikrofonállvány előtt áll. A spotlámpa csak őt világítja meg. Gibson gitárja az oldalán pihen. Narancssárga és fekete színű.
Lassú a szám, amivel kezd. Hangja lágy és simogató, nem hamis egy pillanatra sem. Kezdetben suttogja a szavakat, majd ahogy egyre hangosabb lesz, úgy nyílik ki tiszta, magas hangszíne is. Még a lélegzetvétele is érzéki. Szemei lecsukva, ujjai a mikrofon köré kulcsolódva. Fekete tincsei a szempilláit cirógatják. Együtt él a zenével. Amikor a basszus csatlakozik és gyorsabbá válik a tempó, hirtelen megragadja a gitárt és azon penget fülbemászó dallamokat.

Tehetséges.

Nem is kellene kivárnom a koncert végét, hogy tudjam, ebben a fiúban több van, mint ilyen kis gyatra lebujok olcsó fellépése. Öltözéke ugyan túlságosan is egyszerű, a fekete farmer és a sima fehér póló mégis valahogy jól áll rajta. A kisugárzása teszi őt vonzóvá. Nagy sztár lehet belőle. Én biztosan azzá tudnám tenni!

Kiosonok a székek között és a backstage felé veszem az irányt. Megállítanak a biztonsági őrök, de felmutatom az igazolványomat és már nyílnak is ki az ajtók előttem. Aki ebben a szakmában mozog, az ismeri a nagy kiadót, aminek dolgozom. Itt most, csak el kell kapnom a srác menedzserét, aki valószínűleg egy dilettáns barom, és meg kell győznöm, hogy mennyivel jobb vagyok nála. Ez nem is kérdés!

Magas sarkúm hangosan kopog a megsárgult parkettán. Meglepően üres a folyosó, ami az öltözők felé vezet. Amatőr szervezés!
Ismerem a helyet, nem először jövök ide vadászni, így pontosan tudom, merre kell fordulni, hogy a színpadhoz érjek. Nem túl nagy ez a színház, így elég könnyű tájékozódni.

- Maga mit keres itt? – egy magas, barna hajú férfi szólít meg. Felmutatom az igazolványomat és egy gúnyos fintort vágva megyek is tovább. Már fél lábbal a színpadra vezető lépcsőn állok, de megállít.

- Hé, álljon már meg! Oda nem mehet fel! – elkapja a karomat, majd se szó se beszéd leránt.

- Nem látja, hogy a Comet Records-tól vagyok? – emelem fel arcáig az igazolványomat. Nem kell sok, hogy teljesen bele ne nyomjam a képébe.

- Az sem érdekel, ha maga a First Lady, oda akkor sem mehet fel.

- Nekem beszélnem kell a srác képviselőjével - már ha van ilyenje -, márpedig azok a félnótások mindig a színpad mögül figyelnek.  Úgyhogy engedjen el, de azonnal! – ellazul a tartása és oldalra dönti a fejét. Irritál ez a fickó.

- Miből gondolja, hogy félnótások? - kérdezi  még inkább megszorítva az alkaromat.

- Mert mindenki tudja, hogy a közönség soraiból kell nézni az előadást, lehetőleg a keverőpult mellől, mivel ott...

- ...ott a legjobba a hangzás, mert onnan hangolnak be  – összehúzom a szemeimet. Ki ez az ember, és tulajdonképpen miért is magyarázkodom neki?

- Ha megengedi? Folytatnám az utam. – Kirántom a kezemet a szorításából és már fordulok is meg.

- Hölgyem. Teljesen felesleges oda felmennie – a férfi hangjában pajkosság huncutkodik, olyan érzésem támad, hogy éppen kinevet.

✔️A siker útján (RM FF) Where stories live. Discover now