𝘽𝙡𝙖𝙘𝙠 𝙇𝙖𝙜𝙤𝙤𝙣 𝙞. // 𝙋𝙚𝙩𝙚𝙧 𝙋𝙖𝙣

𝗰𝗵𝗮𝗽𝘁𝗲𝗿 𝗜.

A Nap vörös sugarai már Sohaország nyugati vizeit, homokos partjait súrolta. A megszokottnál csöndesebb volt a sziget. Sehol egy gyõzelmi kurjantás, a nap vadászatának megkoronázásának jeléül. A Elveszett fiúk szótlanul ültek az elözõ napi tűz hamvai körül, s vezetõjük, Pan a legynagyobb sziklán foglalt helyet, jobbján az Elveszett fiúk, balján az egyetlen Elveszett lány.

Az általánostól eltérõen most senki nem nevetett, kiabált, vitatkozott. A sok párszem most nem az étellel megtömött fadeszkákat kémlelte. Mindenki tekintete Peter Panre szegezõdött, várva a fiút, arra, hogy rendeletbe adja a feladatokat. De órák után még mindig nem tette. Csak térdére helyezett tenyereit vizslatta, hisz maga se tudta, mit is kéne most cselekedni.

A fiatalok óráknak tűnõ percekig ültek szótlanul, mígnem a Nap utolsó sugarai is eltűntek a vörösen izzó horizont mögött. Sötétség borult Sohaországra, ami még ridegebb tónust adott a szigeten történõ eseményeknek.

' Valamit azért tenni kell!' szólalt meg órák óta elõször az elsõ emberi hang.
' De mit?' sóhajtott valaki a fiúk tömegében.
' Állítsunk fel õrséget!' javasolta egy újabb fiú hang az ifjak közül. -  'Váltanánk egymást és...'
' Szó sem lehet róla. Nem hagyom, hogy több embert elveszítsünk ma.' szólalt meg Pan, majdnem egy teljes nap után elõször. 'Lehet, hogy ismerjük az Álomárny hatásait, de nem tudhatjuk Ben miképp éli meg õket. Bárkit megtámadhat, megsebesíthet, akár meg is ölhet. Nem kockáztathatom meg a ti életeteket is.' - Pan felállt eddigi ülõhelyérõl, s lassan kiegyenesedett. ' Én állok õrt. Egyedül.' s a végszó után a tábor egyetlen bejáratához lépett.

A fiúk elvonultak sátraikba, vacsorájukat magukkal véve. Pan a tanácskozás óta a táborba vezetõ ösvény végén állt, az elõtte elterülõ õsrengeteget s csapást kémlelve. A feldúlt fiú baljàn egy pislákoló fáklya volt a földbe szúrva, fényénél épphogy látni lehetett a dzsungelt.

' Segítek, bármit is mondasz!' lépett Pan mellé egy nála egy fejjel alacsonyabb, világos bõrű lány.
' Kérlek Tara, ne kelljen most ezzel is törõdjek.'  sóhajtott Pan.
' Nem leszek láb alatt. Nem is rontok el semmit!' bizakodott a lány.
' Pontosan tudom. De akkor sem.' Pan Tara felé fordult, két kezét a lány csípõje mögött összekulcsolta.  ' +Majd reggel beszélünk, de éjszaka ne gyere ki addig, amíg nincs meg Ben! Tudod hogy téged féltelek a legjobban. Nem tudom mi történne, mit tennék ha bajod esne! Végképp akkor nem ha elveszítenélek.' Pan szorosan magához ölelte Tarát,úgy mintha most utoljára lehetnének kettesben.

A két ifjútól nem messze, az egyik sátor sötét függönyei mögül, egy világos szempár figyelte õket, ahogy a fiatal pár óvatlanul az éjszakai világ tudtára adja erõs, kölcsönös érzelmeiket.

Tara már rég visszatért sátrába, a nyugott, hosszú alvás reményében. A tábor majdnem hangtalan volt. Lágy szuszogások szűrõdtek ki, s Peter Pan bakancsának tompa, csendes puffanása a porban.

Pan idegesen sétált fel s alá, az ösvény és a sátrak között. Néha megállt egy-egy pillanatra, tekintetét a csillagos égre emelte, s mintha mormogott volna valamit. Ujjaival szerszámíjának idegét pengette, mutatóujja hegyét néha végig simította a fegyverbe vésett neve körvonalán. Volt, hogy pillanatokra abbahagyta minden mozdulatát, s az elõtte lévõ, sötétbe nyúló csapásra pillantott.

' Peter?' a lágy hangra a fiú háta mögé pillantott.
' Tara.' a lány hófehér hálóingjében állt a tábor közepén, kezében egy vörösen izzó fáklyát tartott. 'Mit keresel idekint? Megkértelek, hogy legalább éjszaka ne gyere ki, míg nincs meg Ben!' a fiú bármennyire is próbált ráförmedni a lányra, szíve nem engedte.

' Segíteni jöttem. Ha Ben visszajönne, én lennék az egyetlen aki tudna segíteni rajta. S a fiúnak most ez lenne a legfontosabb.' Tara Pan mellé lépett, fejét lassan oldalra billentette, barna szemeit a fiú idegességtõl eltorzult arcára szögezte.
' Nem biztonságos most itt.' kapta el tekintetét a lányról Pan.

Pan és Tara hosszú percek óta álltak némán, egymás mellett, s a sötét távolba meredtek. Szentjánosbogarak repkedtek körülöttük, mint megannyi apró, mozgó mécses. Tücskök ciripeltek, pattogott a parázs, s a távolban, messze a tábortól a hullámok csattanó hangja töltötte be az éjjeli eget. Semmi zavaró, oda nem illõ hang nem volt az éjszakai, harmónikus zsizsegésben.

' Mi van ha...?' kezdett mondandójába Tara, de már nem fejezte azt, csak Panre pillantott, hisz pontosan tudja a fiú, hogy õ mire gondol.
' Meglehet.' bólintott lágyan a fiú.
' Akkor nem kéne...?' kezdet bele újra a lány.
' Nem.' szögezte le Pan. S tovább meredtek a sötét messzeségbe.

' Mi van, ha megtaláljuk õt odakint? Vagy esetleg visszajön?' törte meg ismét a hossza csendet Tara.
' Nem fog visszajönni. Láttad milyen állapotban volt. Kizárt, hogy bármilyen cselekedetre képes lenne. Ha megtaláljuk, akkor...' Pan most elõször gondolkozott el ezen. Még senki sem esett az Álomárny áldozatává. 'Ha életben megtaláljuk, akkor meg kell ölni. Hacsak a méreg nem végez vele hamarabb.'

Ekkor vérfagyasztó üvöltés rombolta le az éjszakai nyugalmat. A világokat rengetõ, mély hang a tábortól keletrõl jött, a Nagy-hegy, s a Feketelagúna irányából.

Pan és Tara csak egymásra pillantottak, s szavak nélkül is, azonnal megérették egymást. Futásnak eredtek, Pan a saját szerszámíjjával a kezében, Taranál pedig egy fáklyával.

A/N

Kicsit több idõbe telt, mint reméltem, DE itt van az elsõ rész, remélem tetszett. Véleményeket, észrevételeket, hibákat, segítséget szívesen fogadok. Köszönöm, hogy elolvastad, ha kérhetlek jelezz vissza egy kommenttel/"vote" - tal.❤️