Capriccio~Vkook (BEFEJEZETT)

8. Kellemes meglepetés

"Mikor befejeztem, megfordultam és majdnem elájultam...:
Jungkook vértócsákkal körülvéve, csukott szemekkel, már a halál határán állva ült a kanapén és mosolygott...."

Megijedtem... Az a mosoly nem nyugtatott meg, pedig tudtam ,hogy Kookie annak szánta.
A mentők megjöttek és elvitték Kookot. Nagyon kellett siessenek, nehogy túl későn adják be az orvosságot. Én is velük mentem és beültem hátra Jungkook mellé a kocsiba. Még mindig sírtam, de próbáltam nyugodt maradni.

Jungkookot az oldalára fektették és egy törülköző-szerű anyagot adtak, amivel letörölhettem a vért a szájáról.
Megfogtam a kezét és simogattam az arcát.
-Ne...félj...-formálta a szavakat. Félig ájultan beszélt. -Légy..e-..rős! Ott a...lánc!
Megfogtam a láncot és válaszoltam:
-Nem fogok félni.. És te se aggódj emiatt! Ott leszek melletted, mert te is eddig mindig mellettem álltál.
-Nem... Én nem s-..egítettem...semmivel..
-Dehogy!
-Megérkeztünk -szóltak a mentők és gyorsan bevitték Jungkookot a kórházba.
-Szeretlek, Kookie!-kaptam el a kezét mielőtt elvitték volna.
-Én...is-mondta mosolyogva.
Ettől egy kicsit lenyugodtam és leültem egy padra.

(...)
Azóta eltelt egy hét... Minden nap ideges voltam és unatkoztam a suliban. Nem beszéltem senkivel (mondjuk eddig sem beszéltem), csak ültem a padban és az előttem álló növényt bámultam. Egy másik világot képzeltem el ilyenkor. Egy kellemes, nyugodt, fantázia világot. Egy olyan helyet, ahol csak mi ketten vagyunk Jungkookkal. Vagyis, egyfajta mennyországot.

Miután meglátogattam Kookot a kórházban, otthon is egyedül voltam. Ilyenkor leültem a zongora elé és gyakoroltam. A Capricciot játszottam el többször, és minden egyes alkalommal jobban ment. Volt, amikor elővettem a naplómat és lejegyzeteltem a gondolataimat. Nem tudtam egy napot sem kibírni írás és gyakorlás nélkül, annyira megszerettem.. Végre megtaláltam a két dolgot, amiben kifejezhetem magam: az irodalmat és a zenét.

Jungkookra gondoltam, egész nap ő járt a fejemben. Szomorú voltam, hogy nem lehetünk együtt, hogy ilyen távol vagyunk egymástól. Este sokszor sírtam: a tehetetlenségtől és mert hiányzott Jungkook.
Eszembe jutottak a szép emlékek, a sok segítség, a kis világunk és minden kellemes dolog.
Elalvás előtt elképzeltem, ahogyan Kook átölel és ettől sokkal jobban éreztem magamat. A láncot a polcra raktam, úgy, hogy lássam az ágyból.

-Erős vagyok, Jungkook jobban lesz és akkor újra együtt lehetünk! Ő nem szeretne sírva látni, ezért nem is fogok szomorkodni. Szeretlek, Kookie!-mondtam hangosan egyik este a láncot nézegetve; és utána oldalra fordulva, a pokrócomat ölelgetve egy széles mosollyal az arcomon mély álomba merültem.

... Kookról álmodtam: ott voltunk a világunkban, csak mi ketten. Hangszerek, csillagok és kellemes levegő vett minket körül. Az égen a Hold ragyogott titokzatosan. A háttérben a Capriccio szólt halkan.
-TaeTae, szeretlek!-mosolygott Jungkook.
Ez egy igazi, boldog, hűséges mosoly volt.
-Én is szeretlek, Kookie!
Leültem mellé és nekidőltem. Ő átölelt és megcsókolt. Együtt néztük az eget és a holdat. Hallgattuk a Capricciot és boldogok voltunk...

Ekkor felkeltem. Vissza akartam aludni, mert szombat volt, és újra a világunkban akartam lenni. Nem sikerült, ezért felkeltem, felöltöztem és álmosan leballagtam a lépcsőn.
Egy kellemes meglepetésben részesültem: Jungkook várt a konyhában egy finom reggelivel.

-Kookie? Hát te meg hogy kerülsz ide?
-Mert mondjuk itt lakom-nevetett.
-Jó, úgy értem kiengedtek?-mosolyogtam.
-Igen, amint látod! Nemrég értem haza és készítettem neked reggelit -a válaszára elpirultam, mert rájöttem, hogy milyen értelmetlen kérdéseket tettem fel.
-Jobban vagy?
-Igen, sokkal jobban! Egy ideig nem lesz baj. Ma este el akarlak vinni valahova. Tetszeni fog a hely, nincs messze-kacsintott.
-Milyen érdekes.., most kíváncsi vagyok.
-Majd meglátod. Hogy vagy?
-Unatkoztam és nagyon hiányoztál.
-Te is nekem- átölelt, én pedig megcsókoltam.

-Aranyos vagy!-mosolygott.
-Csak annyira,mint te-mosolyogtam vissza rá. -Rólad álmodtam.
-Tényleg? Mit?-csillant fel a szeme.
-Hogy együtt voltunk egy nagyon szép helyen.. és a Capricciot halgattuk.
-Ez aranyos! Ma igaziból együtt leszünk és ez is tetszeni fog.
-Már nagyon várom-nyöszörögtem.
-Nem kell sokat várni!- csókolt meg.

-Végül sikerült megoldanod a Capricciot-hozott fel egy új témát.- Ügyes vagy, látod, elérted a célod! Most csak tovább kell fejlődni és ugyanezen az úton haladni. Akkor minden rendben lesz. És a naplód is nagyon tetszett.
-Sokat segítettél, mindent köszönök neked!Igen, az írásban még mindig jobban ki tudom fejezni magamat, de mindent megteszek a siker érdekében.
-Azóta írtál a naplóba?
-Igen..
-Elolvashatom?

Odaadtam neki a füzetet és tanulmányozni kezdte.
-Kérlek, bocsáss meg... Nem akartalak ennyire megijeszteni. És de cuki vagy!- Erre újból elpirultam és boldog voltam, hogy tetszik neki.
Azután sokat beszélgettünk: ki hogyan érzett, milyen volt az elmúlt két hét, meg ilyesmik.

... Végre elérkezett az este is, amikor Jungkook így szólt:
-Nah, most indulhatunk! Nem kell sokat menni, úgyhogy sétálunk egy kicsit, jó?
-Persze, kell egy kis friss levegő-egyeztem bele.

Kíváncsi voltam, mire készülsz, Kookie! Azóta mindig eszembe jut a kis meglepetésed...

~Taehyung~

Sziasztok!🎵❤
Ez egy kicsit rövid rész lett, de csak ennyire volt időm és kedvem... A felét a suliban írtam meg, mert ma egész nap olvastam és gondolkodtam.. Nem volt kedvem senkivel beszélni és idegesített mindenki.
De ez nem ide tartozik; remélem tetszett a rész úgy, ahogy van. 😘

A "Megtalállak" most szünetel egy ideig, mert nincs nagy kedvem hozzá...