Capriccio~Vkook (BEFEJEZETT)

4. Egy fellépés

"Mondjam el? Mi lesz, ha megtudja, hogy belé vagyok szerelmes..? De ő is a fiúkat szereti, úgyhogy lehet, hogy kedvel engem..
Egy próba nem árt..."

-Neked is van múzsád...?- tereltem el magamról a témát.
-Igen, akarod tudni ki az?
-Ja, ha nem nagy titok.
-Én minden kérdésedre válaszolok, úgyhogy nem titok! De nem akarom egyből elmondani, először elmesélek egy történetet és abból rá fogsz jönni, hogy ki az.
-Kíváncsi vagyok..

-Miután a szüleim itt hagytak egyedül, egy ideig nagyon szomorú voltam. A nagymamám volt az egyetlen, aki akkor meg tudott nyugtatni. Neki mutattam be a darabjaimat és neki játszottam, míg egy nap összetört bennem valami. Nagymamám meghalt. Szörnyen éreztem magamat, keveset ettem heteken keresztül és nem jártam többet versenyekre. Rosszul voltam, nem volt kedvem gyakorolni. És ez addig folytatódott, ameddig megtaláltam a múzsámat. Azt az embert, aki motivál, akivel meg akartam ismerkedni, akit megszerettem az első koncerten. Nem játszott jól, de érződött, hogy a tehetsége utat akart törni magának. Ez motivált engem és késztetett a további gyakorlásra. Szerettem volna megismerni azt az embert, szerettem volna segíteni neki. Ezért praktikáztam, dolgoztam ennyit, hogy idáig eljussak! Hogy tanárként érezhessem magam. És nem akárki tanárjának, hanem a múzsám tanárjának!

Itt már tudtam, hogy rám gondolt. Furcsa volt, nem tudtam elképzelni őt, amint játszás közben rám gondol.

-Na? Rájöttél?
-Igen... Jungkook, hogy lehetek én a múzsád? Hogy tudsz te engem szeretni? Hiszen nem vagyok jó zongorista; sőt, az egyik legrosszabb vagyok!
-Pont ezért kedveltelek meg. Nem akarom, hogy elvesszen a tehetséged. Azért tanítalak, mert tudom, hogy te képes vagy rá! Te meg tudod csinálni! Ha kitartóan dolgozol, olyan leszel, mint én!
-Nagyon kedves vagy Kookie... Úgy látom számíthatok rád.
-Kookie?- ismételte meg mosolyogva.
Elpirultam, mikor rájöttem, hogy mit is mondtam.
-Ahm...
-Aranyos vagy, tetszik ez a becenév. És igen, mindig számíthatsz rám!

Egymással szemben álltunk és néztünk a másik szemébe. Jungkook megfogta a kezemet és magához húzott. Gyengéden nekidőltött a zongorának és közeledni kezdett felém.
De, mint mindig, most is kellett történjen valami. A pillanatot a telefonom csörrenése zavarta meg és Kook elengedett.

...-Mi történt?-kérdezte érdeklődve, miután befejeztem a beszélgetést.
-A tanárnőm hívott, és azt mondta, hogy beiratott még egy versenyre...
-Ó, az nagyon jó! Mikor lesz?
-Jövő héten.
-Addig felkészítelek!

Sokat dolgoztunk; a Capriccioval kellett fellépjek. Az eset óta Kook nem közeledett annyira hozzám, csak néha puszilt meg vagy ölelt át. Ilyenkor görcsölt a hasam és ezerrel vert a szívem.
Megszerettük egymást, és tudtunk erről, de sohasem hoztuk fel többet a múzsás témát. Ez egy kicsit elszomorított, de ha Jungkooknak így jobb, hát legyen.

Elérkezett a verseny napja is. Megint keveset aludtam és délelőtt egy kicsit gyakoroltam a Capricciot.
A helyszínen sokat kellett várjunk, mert én a lista végén voltam. Addig hányingerem volt és szédültem. A tanárnőm nem tudott eljönni, ezért Jungkookkal ácsorogtunk a váróteremben. Nem voltak sokan velünk, mert a legtöbb zongorista kint állt a folyosón.

Amikor az előttem lévő fiú ment ki a színpadra, kettesben maradtunk Kookkal. És akkor kezdtem el reszketni! Ilyen még egy koncerten, egy versenyen sem volt. Szó szerint rázott a hideg, a görcs és az izgalom. A kezeim jéghidegek voltak, de mégis izzadtak. Kookie nekem adta a kesztyűjét, amit elfogadtam. Ő is látta, hogy mennyire lámpalázas vagyok, és nyugtatni kezdett.

-Tae, nyugodj meg! Nem ez az első koncerted, nem kell ennyire félni! Csak szépen ügyesen.. nem fogod elrontani, jól fogod játszani.
Ettől csak még jobban elkezdtem reszketni.
-Tae! Jól vagy? Nem kell elmenj a mosdóba, vagy nem kérsz vizet?-aggódott.
-N-nem..
Jungkook odajött hozzám és szorosan megölelt.
-Kész..nem foglak megverni, ha nem fog sikerülni..!-mormolta a fülembe. -Nem lesz semmi baj! -megpaskolta a hátamat és a szemembe nézett.

Még mindig reszkettem...
-Hívjak mentőt?-kérdezte nevetve.
-Nem.. kkell..-próbáltam én is mosolyogni, de a rázkódástól nem tudtam sokat beszélni. A fogaim úgy koccantak, mint egy traktor motorja. Valósággal zúgtak a fejemben.
Az előttem játszó fiú kezdte befejezni a programját. Mikor a végére ért és tapsok hallatszódtak, Kook egy utolsót mondott:

-Ügyes leszel!-és egy puszit nyomott az ajkamra. Azt hittem rögtön elájulok. Kicsit lesokkoltam, de annyira jól esett!! Elfogadtam volna egy igazi csókot is, de arra már nem volt idő.

Mikor leültem és játszani kezdtem, Jungkookra gondoltam és a szájpuszira. Többet akarok, többet! gondoltam magamban és észrevettem, hogy szeszélyesebb lett a darabom. Sokkal jobb kedvem lett és megbátorodtam, de még mindig reszketett a kezem, meg az ujjaim. Nehéz volt így játszani, egy pár helyen elrontottam, de nem annyiszor, mint múltkor. A végét megint elfusiztam, de nem mutattam ki zavaromat és a tapsok között kimentem a teremből.

-Ügyes voltál! -dícsért izgatottan Kook, aki közben visszajött a váróterembe. -Sokkal jobb voltál, mint a múltkori koncerten! A hibákat meg majd kijavítjuk!
-Köszönöm a segítségedet! Ez volt a harmadik versenyem/koncertem...
-Eddig? 10 éve játszol és ez csak a harmadik koncerted??-csodálkozott.
-Igen, mert első osztályban voltam először versenyen, a régi tanárommal. Ugyanígy izgultam és azóta nem küldött koncertekre. Most van ez az új tanárnőm, vele volt a második versenyem, amin te is részt vettél. Ez meg a harmadik.
-Értem! Akkor nem csodálom, hogy ennyire izgulsz! Én minden évben szerepeltem valahol, ezért vagyok ennyire nyugodt. De semmi baj, javíthatunk ezen!
-Kookie...
-Igen?
-Jól esett a puszid...
-Oh, tényleg? -pirult el ő is.-Akkor még kaphatsz többet is, csak érjünk haza...
-Komolyan?-csillant fel a szemem.
-Igen, de ezt ne itt beszéljük meg- mondta, és a karomtól fogva kihúzott a folyosóra.

Mikor hazafelé ballagtunk, már sötét volt. Decemberben nem is csodálom.
-Akarsz valamit inni? Egy kávét?
-Egy cappuccinot.
-Jó, akkor gyere!

Bementünk a közeli kávézóba és egy asztalhoz ülve leadtuk a rendeléseket.
-TaeTae.. várj itt, mindjárt visszajövök!
Kisietett a helyiségből.

Pár perc múlva megkaptam a cappuccinomat, Jungkook pedig a kávéját. Még mindig nem jött vissza, ezért elkezdtem kavargatni az italt. Azon gondolkoztam, mi juthatott eszébe ilyen hirtelen.
Néhány perc múlva megjelent mosolyogva az ajtóban és visszaült a helyére.
-Hol voltál?
-Majd megtudod! Először igyuk meg, amit rendeltünk!

Sziasztok! Ehhez a könyvhöz nincs annyi ötletem, de megpróbálom folytatni ma este.❤