Capriccio~Vkook (BEFEJEZETT)

13. Elfelejtettem

"..Megkerestem a rendelőt, ahol Jungkook volt. Már átesett a műtéten, és egy lélegeztetőre téve feküdt eszméletlenül. Odaültem mellé; kitartóan figyeltem és türelmesen vártam, hogy felébredjen.

Nem lesz baj, mostmár fel fog kelni.. Majd... egyszer..... vagy mégsem?"

Egész éjjel ott voltam, hajnalban a széken ébredtem fel. Ásítottam egy nagyot, nyújtozkódtam és szomorúan tapasztaltam,hogy Jungkook még mindig ugyanúgy feküdt. Fájt a derekam a kényelmetlen pozíciótól, ezért kimentem a folyosóra, hogy járjam meg magam.
Vettem egy kávét és egy szendvicset, amit gyorsan meg is ettem, mert nagyon éhes voltam.

Úgy éreztem magam, mintha én is egy beteg lennék és itt tartózkodnék már egy jó ideje. Még mindig fájt és görcsölt a hasam.

Miközben sétáltam a folyosókon, felhívott a zongora tanárnőm és kérdezte, hogy hol vagyok. Elkapott a hányinger... Eszembe jutott az újabb fellépés, amiről el is feledkeztem. Még a vakáció elején mondta a tanárnőm, hogy majd januárban lesz.
Egy órám maradt, hogy odaérjek. Eszemet vesztve szaladtam a suliba, ami egy pár utcával arrébb volt. Nagyon kifáradtam, mire odaértem. A díszterem már tele volt emberekkel, a zongoristák a helyeiken ültek. Ez volt a második alkalom, hogy Jungkook nem volt a koncertemen. Hála Istennek a tanárnőm kicsit lenyugtatott  pár kedves szóval.

A szívem dobogott, a hasam még mindig görcsölt. Úgy látszik, nem szabadulok többet ettől az idegesítő érzéstől. Mikor úgy érzed, hogy a hasadba kentek valamit, ami állandóan bizsereg és rossz érzést kelt. A hasgörcsök szeretnek engem, csak én nem szeretem őket. A kezem reszketett, mint mindig.

Ezek a fizikai akadályok semmiségnek tűntek amellett, hogy mi történt akkor az agyamban. A két énem, a jó és a rossz, mintha akkor találták volna meg a legmegfelelőbb pillanatot a veszekedésre.
A fejem zúgott a gondolatoktól, amik még a mikrofonnál beszélő igazgatónőnél is hangosabbak voltak. Nem hallottam semmit a beszédéből.

Csakis magamat hallottam: "Vajon sikerülni fog?"; "Jobb lesz-e, mint az eddigi koncertek?"; "Lehet, hogy rosszabb"; "Ki tudja, lehet elájulok"; "Ki tudja, lehet elrontom"; "Nem fogom elrontani"; "És ha igen?"; "Akkor mindenki szörnyen fog nézni.."; "Jungkook mit szólna ehhez?"

Jungkook... Elkapott a sírógörcs. Éreztem, hogy mindjárt elő fog törni belőlem az ezernyi könny.
-Kim Taehyung- Capriccio-szólalt meg a bemondó hangja.

Capriccio? Miért.., miért pont az?
Leültem a zongorához, próbáltam elfelejteni mindent. Elkezdtem játszani; csak úgy pörögtek az ujjaim. Minden jól ment egy darabig.

Egyszercsak egy gondolat villant át az agyamon. Jungkook nincs itt!
Hirtelen meginogtak az ujjaim és elveszítettem a kezeim feletti hatalmat. Egy kis részen át nem tudtam összeszedni magamat. Az egész furán jött ki. Úgy hangzott, mitha a felénél megszakadt volna a szál, és nem is én játszottam volna egy ideig, aztán a vége felé megint helyrejött minden.

Vége,...taps..taps,... meghajlás,..a taps folytatódik,... leülök a helyemre,... jön a következő,.. üdvözlő taps...
Mint valami régi lemez, amelyik mindig csak ugyanúgy forog; aztán megáll, mikor vége van a koncertnek. Egy újabb fellépésnél megint bekapcsolják és megint forog... Mindig ugyanaz történik. Egy idő után már unalmas.

Nem tudtam megvárni, amíg mindenki befejezi. Elvettem a táskámat, felvettem a kabátomat. A tapsviharnál elköszöntem a tanárnőtől és kisurrantam a díszteremből.

A folyosóra érve az ablaknál megláttam...Jungkookot. Odaszaladtam hozzá.
-Kookie! Mit keresel itt?
Jungkook megfordult és a szemembe nézve, mosolyogva mondta:
-Ügyes voltál Tae! Végig hallgattalak.
-Hogyan?? Hiszen mikor elindultam te még eszméletlenül feküdtél!
-Mindig van remény!
-És bent voltál? -kérdeztem sírva.
-Hát persze! Meg kellett hallgassalak. Gratulálok!
-Hogy nem vettelek észre?
-Mondjuk, mert túl sokat gondolkozol.
-Az lehet.

Jungkook nyakába borulva folytattam a sírást. Ő csak simogatta a hátamat és a hajamat. Annyira jó érzés volt megint vele lenni! Megint érezni azt a belőle fakadó nyugodtságot és szeretetet! Nem is szeretetet, hanem inkább szerelmet.

-Bocsáss meg nekem, kérlek...- suttogtam szipogva.
-Normális, hogy megbocsátok, de akkor te se haragudj rám- válaszolt a hajamba puszilva.
-Itt csak én vagyok hibás...
-Mindenki hibázik, az élet próbára tesz minket. De mi ketten megmutatjuk neki, hogy túl járunk az eszén! Ugye?
-Hát persze..- A könnyeim nem akartak megállni, de nem is akartam, hogy végük legyen.

Még egy kis ideig úgy álltunk, aztán hazasétáltunk. Elmeséltem Kooknak miket éreztem, milyen rossz volt nélküle. Ő nagy figyelemmel hallgatott és aztán ő is elmondott mindent. Próbára tett azután, amiután úgy döntöttem, hogy jobb nélküle. És akkor jöttem rá milyen hülye voltam. Többször bocsánatot kértünk egymástól és végül nevetve léptünk be a házba. Megfogadtam magamban, hogy soha többet nem hiszek el semmilyen kritikát senkinek.

Otthon vidáman megvacsoráztunk és tusolás után bebújtunk egymással szemben az ágyba.
-Álmos vagy?- kérdezte Kookie azzal az aranyos mosolyával.
-Igen, kifárasztott ez a sok esemény.. A tegnap nem is aludtam sokat. És a pozíció is kényelmetlen volt.
-Megértem, rossz lehetett. De hát nem kellett volna annyit várjál.
-Érted még egy életen át is várnék.
-Ohh.., hát ez megható.
Elmosolyodtam és hozzábújtam Kookiehoz.
-Jó éjt!
-Jó éjszakát, aludj jól TaeTae! -megcsókolt és átölelt.
Beszippantottam a kellemes, nyugtató illatát és mély álomba merültem...

Bárcsak minden mindig ilyen jól megoldódna!

~Taehyung~

Sziasztok!🎼💕
Remélem tetszett! Még hátra van 2 rész.🙄❤❤❤❤❤
Köszönöm az eddigi voteokat és kommenteket!😘 Szeretlek titeket!💕