Capriccio~Vkook (BEFEJEZETT)

12. Hol voltál?

"Kook nagyon későn ért haza, és meg is kérdeztem tőle, hogy hol volt..."

-Jungkook, hol voltál?
-Téged ez hol érint?
-... Csak érdekel. Azért barátok maradtunk, nem?
-Csak barátok...
Erre nem tudtam, mit válaszoljak.

Kook felment a szobájába. Én ott maradtam a nappaliban. Bambultam és próbáltam kitalálni,hogy hol lehetett.

Pár perc múlva visszajött, biztos azért, hogy vegyen el valamit. A karikás szemei csillogtak a könnyektől. Megállt, rámnézett és közeledni kezdett felém. Megijedtem, hátráltam egészen addig, míg a hátam a falnak ütközött. Becsuktam a szemem és úgy vártam, hogy mit fog tenni.
A kezét éreztem meg a fejemen, azzal kezdett el gyengéden simogatni. A másik kezével megfogott és a derekamnál fogva magához húzott. Még mindig csukva volt a szemem. A szívem megint a torkomban dobogott.

Megcsókolt... Hosszan, érzékien és nyugodtan. Pár percig úgy álltunk; a lábam reszketett, ha nem tartott volna, összeestem volna. Megint úgy éreztem, hogy megállt az idő és nem létezett semmilyen határ, semmi rossz. Újból a kis világunkban éreztem magamat. Ennyi idő után, ennyi szenvedés után ez jól esett. Tudtam, hogy még mindig szeretjük egymást és nem tudunk külön élni...

Mikor vége lett a csóknak, Jungkook szemébe néztem. A két feketeségben a szomorúság, vágy és fájdalom tükröződött. Megállás nélkül folytak a könnyeink, mindketten tudtuk, hogy nagyot hibáztunk. Szavak nélkül, csak érzésekkel kommunikáltunk.

Jungkook odahajolt a nyakamhoz és gyengéden megharapta. Pár percig csinálta, de egy idő után valami folyékonyat éreztem meg a nyakamon. Nem értettem mi lehet az, ezért becsukott szemmel élveztem tovább. Egyszercsak az agyamon átfutott egy gondolat... Mindent megértettem. Rájöttem, hol volt Kook, rájöttem, hogy mi ez a nyakamon. Mintha az áram rázott volna meg, úgy nyitottam ki a szememet és odakaptam a nyakamhoz, amit Jungkook még mindig harapdált.

A kezemet felemelve láttam a vért, ami vörösen csillogva folyt le az ujjaimon. Most kapott el igazán a sírás... Jungkook látta, tudta jól mi történik és mit akarok, de nem engedett. Utolsó erejéből leszorította a karjaimat.

-Ju...ngh...kook- beszéltem sírás közben.
-Shhh... Játszodj nekem! Zongorázz!
Leült a székbe, engem az ölébe ültetett és átölelte a derekamat.
-Játssz!

Elkezdtem játszani neki a Capricciot. Szeszélyesen, fájdalmasan és vegyes érzelmekkel tele zongoráztam. A sok vér végigfolyt a nyakamon és a pólómon.
-Jungkook, engedd, hogy felhívjam az orvosokat!- bőgtem.
-Nemh... Játssz!
Folytattam.
-Jungkook..
...
-Jung..kook.. -már nem ölelt olyan szorosan.
...
-JUNGKOOK!!-megfordultam és megfogtam Kookot, aki eszméletlenül ült a székben. Kényelmetlen volt a pozíció, ezért valahogyan sikerült lefektetnem őt a kanapéra.

Rohantam a telefonhoz és felhívtam a mentőket, akik meg is jöttek nemsokára... Megint kezdődik! Megint! Ezt nem hiszem el!! Az élet mindig kitol velünk. Miért?!

A Capriccio is a vesztünket okozza! Én ezt nem értem... Mikor játszom, mindig valami rossz történik. Miért?

Nem mehettem az orvosokkal, mivel meg kellett operálni Kookot.Miután elmentek, letusoltam és belenéztem a tükörbe. Rá sem ismertem magamra. Ez mind miattam volt! Ha nem lettem volna ilyen idióta, még mindig a gyönyörű napjainkat élnénk és nem lenne semmi baj.
A szemeim vörösek voltak a sok sírástól, a fejem fájt a vegyes érzésektől és a történtektől, a szívem hevesen dobogott a stressztől, a hasam görcsölt az izgalomtól. A hajam izzadtan lapult a homlokomra, a nyakamon látszódtak a nyomok. A nyakamban ott lógott a lánc...

A drága lánc, amihez annyi emlék fűződik! Eszembe jutott Jungkook levele is, előkerestem és még egyszer elolvastam. Megint sírva fakadtam.. Tiszta dráma ez az élet! És ekkor pillantottam meg a diplomámat, amit az eddigi legsikeresebb versenyen kaptam. Második helyet nyertem a Capriccioval.

Haragudtam a Capricciora. Ez a darab tartott eddig össze minket, de most ez a darab rontott el minket. Lementem a nappaliba és a zongora mellé állva megfogtam a Capriccio kottáit. Mérgemben összetéptem őket és a földre dobtam.
-Átkozott Capriccio! -kiabáltam.-Ha nem kellett volna téged minden egyes alkalommal játszodjalak, mikor Jungkook beteg volt, akkor még mindig itt lenne!

Nem értettem miért haragudtam a darabra, mivel az igazából nem is volt hibás... De hát valamin ki kellett töltsem a dühömet. Mindenféle érzés összegyűlt bennem, ölni tudtam volna.

Felvettem a kabátomat és kiszaladtam az utcára a kórház irányába. Rohantam, mint akkor, első alkalommal. A könnyeim folytak még most is...

A kórházba beérve megint felmentem a mosdóba, ugyanoda, ahol akkor voltam. Belenéztem a tükörbe megint, csak mostmár nem olyan félve és erőtlenül, hanem sokkal határozottabban és mérgesebben.
-Nem lesz semmi baj! Ha kell, együtt halunk meg! Ha az élet ezt kívánja, hát legyen! Csak nem most! Még túl korán van ahhoz.

Megkerestem a rendelőt, ahol Jungkook volt. Már átesett a műtéten, és egy lélegeztetőre téve feküdt eszméletlenül. Odaültem mellé; kitartóan figyeltem és türelmesen vártam, hogy felébredjen.

Nem lesz baj, mostmár fel fog kelni.. Majd... egyszer,..... vagy mégsem?

Sziasztok!🎵💕
Ez egy kicsit rövidebb rész lett, mint az előző, de csak ennyire voltam képes. Nem bírtam magammal, ezért megírtam ma.😁

Ez egy nagyon kegyetlen résznek indult, meg is ijedtem, amikor átolvastam, ezért átírtam.😅
De most is elég kellemetlen lett.. Mindegy, remélem azért tetszett!❤
(Mennyit beszélek megint!😅)

Szép estét mindenkinek!💕💕💕