ÁLMOMBAN

3. Fejezet Elveszve

Riadtam ugrok ki az ágyból az egész épület mozog. Földrengés van? Kirohanok hálóingben a portához, de mire oda érek elmúlik. Org a monitorokat bámulja.
-Mi volt ez?-bambán felém fordul, tegnapi unott arckifejezésével tekint rám.
-Itt ez az ébresztő.-komoly mély hangja riasztóként hat rám, menekülésre buzdít, de hová mehetnék.
Lassan elkezdek hátrálni a bejárati ajtó felé neki ütközök a hátammal. Fordulok és már lenyomom a kilencset. A szörny az ajtóban áll.
-Nuxia úrnő kiszabta a mai feladatodat. A tegnapi helyre kell menned és folytanod a konyha takarítás.-nem értem miért kell ezt csinálnom, hiszen egy csentintéssel eltudná intézni a boszorkány.
Vissza megyek a szobába, hogy átöltözzek, már ki van készítve az ágyamra a tegnapihoz hasonló egyszerű fekete ruha. Felveszem közben hosszú vörös hajam magától kontyba csavarodik. Érdekes ez a varázslat. Elsétálok a közelben lévő 'munkahelyemhez'. Furcsa lények keresztezik utamat. Fekete tollas szárnyakkal rendelkező emberek, troll szerű lények. Félek, szívem a torkomban dobog. Tekintetem megakad egy kék színű orr nélküli tündér szerű formán, nagy piros szemeivel lesulytóan néz rám. Gyorsan besietek a mostmár tisztábbnak látszó helyre. Elterveztem, hogy idefelé majd menekülési utat nézek magamnak, de a furcsa lények sokasága és a felém túlsagosan is lefoglalt. A konyhában a mocskos edények, evőeszközök halomban állnak, és még az alattuk lévő márvány lapok is takarításra szorulnak. Rátamaszkodok az egyik pultra, hányingerem van, nem vagyok képes feldolgozni ezt a sok ingert és a lehetetlen helyzetemet. A fejem elkezd fájni a falcsonti részen, közben melegség önti el. A csap felé rohanok és elkezdek öklendezni, keserű ízt érzek a számban a sárga epétől ami a lefolyóba ürül. Kiöblítem a szám és megmosom az arcom. A fejemben vízhangzanak Nuxia szavai. Én leszek a vacsora, ha nem végzem jól a dolgom. Neki kezdek a mosogatásnak. Ma is olyan mintha nem órákat hanem napokat töltenék itt. Undorodok a rohadt kajamaradékkal teli tányéroktól. Minden mocsok a kezemre ragad és szinte ugy érzem, hogy megfertőződök tőlük, sőt maga a itteni világ mérgező. Lassan haladok és úgy érzem minden percben rám törhet egy pánikroham. Mikor végzek és kiindulok az épületből a boszorkány az ajtó előtt áll.
-Szarul nézel ki. Így nem leszel jó munkaerő.-szánalommal néz rám.
Nekem nincs erőm szólalni sem.-Holnap a palotámban várlak. Org majd elkísér. Nem kell aggódnod sem ő, sem más nem fog bántani a városomban. Nem nyulhatnak az embereimhez.-émelyítő tekintete kicsit megenyhül mintha látna rajtam, hogy e különleges világtól és lényei látványától összeroppanok.-Jó munkát végeztél. Talán még fizetést is fogsz kapni. Nem olyan rossz itt mint hiszed. Unalmas életed volt, folyamatosan panaszkodtál, hogy mennyire szörnyű, most kaptál egy kis izgalmat. Kihasznalhatod, még ha rabszolga is vagy.
Nem igazán nyugtatnak meg a szavai, elindulok az új otthonom felé. Kimerülten borulok a nagy ágyba. Már éppen elaludnék amikor kopogtatást hallok az ajtón. Org az, nagy kezeiben eltörpül a tálca amin leves és valami furcsa ciklámen színű dolog van evőeszközök kíséretében.
-Egyél!-leteszi az éjjeliszekrényre, de én szó nélkül a másik oldalamra fordulok az új terv talán az éhen hálás lesz, habár éves nélkül is van miből táplálkoznia a testemnek felvagyok szerelve zsírraktárokkal.
-Enned kell!-hangosabban és mérgesen szól rám, fülem botját sem mozdítom. Gyors lépteit hallom, megfog a felkaromnál kihúz az ágy szélére és felültet. Sötét szemöldökét össze ráncolja miközben engem néz.
Most nem félek, inkább remény vesztett vagyok. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan erre a szintre jutok. Sosem hagytam, hogy irányítsanak, mindig találtam valami kiutat, a legmélyebb gödörből is kimásztam, de most úgy tűnik az a tűz ami eddig hajtott kialudt, mintha jeges vízzel öntötték volna le és csak az áporodott füst maradt a helyén ami pánik formájában jelentkezik bennem. Mint egy játék baba, üveges tekintettel ülök és nézek ki a fejemből, az óriás még mindig engem bámul vállaimat fogva. Azt gondolhatja, ha nem tartana eldőlnék mint egy lélektelen bábu, talán jól gondolja. Próbát tesz az elengedésemre még én is meglapődök rajta, hogy úgy maradok. Élem tartja az ételt, a kanalat pedig a kezembe akarja tenni.
-Nem vagyok éhes, nem bírok most enni.-az ételt nézem hányingerem támad tőle.
-Ha nem eszel te is olyan leszel mint azok az emberek akiket az utcán láttál.-fájdalmat érzek a hangjában, mintha érezné, hogy én is nemsokára oda jutok, mintha már sokszor látta volna ezt a folyamatot. Lassan felpillantok szürkés barna szemébe, ilyen kombinációt még sosem láttam. Ő az én barna tekintetem nézi. Feláll és magamra hagy. Vissza dőlök az ágyba, folytatom az önsajnálatot. Két lehetőségre jutottam, vagy megszökök, vagy megölöm magam.