......(?)

131, Vers ábrázolásának elmondása

Irodalmon Petőfi költészetét vettük.

Tanár: A puszta, télen című vers nagyon jól leírja, hogy a téli pusztán nincsenek színek, csak fehér és szürke. A fehérnek kevés árnyalata van, a szürkének pedig 50.

Fél órával később már a János vitézről beszéltünk.

Tanár: Amikor jön a mostoha és megszidja Iluskát tök jogosan, amiért munka helyett gyereket készít, Jancsi szemtelenül bemondja az öregasszonynak, hogy kussoljon, vagy felpofozza.

Én: Tanár úr! Az hogy lehet, hogy Jancsi nem tudta, hogy Juliskának.... [(tudtam, hogy rossz nevet mondok, de nem jöttem rá a jóra)]... mostohaanyja van, de azzal tisztában volt, hogy száraz kenyéren él?

Tanár: Juliska? Na, és aztán Jancsi visszamegy a nyájához, de látja, hogy a nyáj szép csöndesen szétszaladt, mert mint tudjuk, A bárányok hallgatnak. Amúgy a műben irreálisan kerek mondatokat használnak a szereplők. Ez olyan, mintha Béla haza akarná kísérni Dalmát, és így beszélgetnének: *Béla hangjához hasonlítva* Dalma, ugye megengeded nekem, hogy ezen a szép tavaszi napon hazakísérjelek? *Vékony hangon Dalmát utánozva* Persze, Béla! Tudod ott lakom az xy utcában... *normális hangon* Ebben most semmilyen személyeskedés nem volt, akár Ferivel is példálózhattam volna, de az sértő lenne...