For my dead Angel

Február 17.

Lakásunkban a fájdalom sötét hamva lassan beterít mindent. A mindig vidám maknae sem nevetgél már, a szerelmespár is csak megtört pillantásokat vet egymásra. Az első két napban ez még nem volt annyira jelen. Akkor egyszerűen még csak sokkos állapotban volt mindenki, senki sem fogta fel, hogy nem láthatunk többé. A koncerteket a te vokálod nélkül kell végig vinnünk és néznünk kell a síró közönséget, akik szintén érzik, hogy már semmi sem lesz a régi. Mindeközben nekünk tartanunk kell magunkat, hogy legalább előttük ne sírjunk. De mind tudjuk jól, hogy ez nem fog menni.

Mégis látom, hogy jobb neked így. Így már nem bánthatlak többé. Ugye jól vagy odafent? Te is egy lettél az égi csillagok közül? Esetleg angyallá változtál? Minden esetre kérlek, néha nézz le ránk, s adj egy apró jelet, hogy mostmár boldog vagy.

Február 3.

Reggel egymás kezét fogva ébredtünk. Sebeidet bekötöztem, hogy nehogy még ennél is nagyobb baj legyen, majd az estihez hasonló ölelésbe vontalak.

-Sajnálom Jongin... Én csak...-kezdtél el szomorúan beszélni, de én elég hamar félbeszakítottalak.

-Ne magyarázkodj. Tudom, hogy miattam tetted. Akinek bocsánatot kell kérnie, az egyedül én vagyok. Ne haragudj. Do KyungSoo, sajnálom, hogy egy vak barom vagyok. Észre kellett volna vennem mindent. Azt hiszem, én szeretlek. Azt hiszem, hogy szerelmemként szeretlek.

Csak lágyan, mégis keservesen elmosolyodtál.

-Ezt nem csak hinni kell, hanem érezni.- simítottál arcomra, majd homlokomra csókot nyomtál. Ölemből felálltál, majd lementél a vidám társasághoz reggelizni.

A nap további része próbákkal telt. Készültünk a comebackre.
A koreográfiában volt egy páros rész, melyben a párod ChanYeol volt. Azt hittem, ott esz meg a féltékenység, ahogy az a tökéletes derekadhoz ér.

Itt jutott eszembe, amit mondtál. Érezni kell. A féltékenység is ez a kategória? Már mondhatom erre azt, hogy tudom?

Ezernyi kérdés kavargott ezeken kívül a fejemben.