For my dead Angel

Február 20.

Csak fekszem ágyadon, mely már rég elvesztette kellemes illatod. Az egyetlen, amit mostmár érezni rajta, az az én izzadtságom, az én könnyeim. Az én vérem.

Annyira hiányzol. Nekem kellene halottnak lennem, nem neked! Én gyenge vagyok! Főleg most... nélküled üresnek érzem magam... nélküled nem teszek mást, csak a halál után sóvárgok.

Fehér paplanod az én vérem színezi egyre vörösebbé, a rólunk írt napló fehér lapjait az én vérem teszi egyre mocskosabbá.

Február 12.

"-Őszintén sajnálom, hülye voltam! Szeretlek KyungSoo, hiba volt, hogy ilyen idiótán viselkedtem, egyszerűen nem tudom, mit miért tettem! Könyörgöm, kezdjük újra!"- mondtam előtted térdelve, kezedet fogva. Tudtam jól, hogy vissza fogsz fogadni, hiszen megesik rajtam a szíved. Túl naiv voltál, itt nemet kellett volna mondanod. Persze így visszagondolva könnyű ezt mondani. Ezen a napon még hittél abban, hogy nem teszlek tönkre. Ezen a napon még hittem, hogy többé nem bántalak.

Mégis azt tettem, méghozzá észre sem vettem.

Újra összejöttünk, de a viselkedésem csak romlott. Egyik pillanatban közel vontalak magahoz, szorosan öleltelek, utána meg már szinte egy világ választott el minket, úgy eltoltalak magamtól. Abban a pillanatban azt gondoltam, hogy ez így oké, csak igénylem a magányt.
Nem figyeltem, hogy ezzel belülről téplek szét.

Persze te csak mosolyogtál. Nem adtad semmi jelét annak, hogy minden reményed halványul, hogy minden boldogságod felemészti a fájdalom.

Édes szerelmem...Én egyetlenem... hogy ronthattam el ennyire? Miért bántottalak a lehető legaljasabb módon? Hogy tehettem?

-Semminek sincs értelme...-suttogom magam elé, miközben lábaimról és hasamról törlöm le a vért.

-Jongin, gyere ki! Értem én, hogy fáj. Nekünk is! De ez egészségtelen, hogy ott gubbasztasz étlen, szomjan!-hallom meg a maknae hangját.

-A szobához tartozó fürdőben néha iszok. Hagyj magamra! Takarodj innen!-intézem hozzá szavaim.
Hiába beszél tovább hozzám, én teljesen kizárom hangját.
Csak írni kezdem a hét levelet.