Hibrid a hősök között

4. fejezet

Ötkor kipattantak a szemeim, nem tudtam visszaaludni. Nem volt kedvem lemenni edzeni ezért csak elővettem a laptopom és megnéztem a híreket. Nem láttam semmi érdekeset ezért megnéztem Mystic Fallsi híreket. A szemem megakadt két állattámadáson, elolvastam a részleteket, és jól gondoltam ez egy vámpír volt. Vagy Damon kattant be vagy új vámpír érkezett a városba. Túl kíváncsi vagyok ezért előveszem a telefonomat és már tárcsázom is a számot. Már majdnem leteszem amikor meghallom Damon álmos hangját.
- Mi a fasznak kell fél hatkor felhívnod? Kurva fárasztó estém volt.
- Neked is szia. Egyébként most olvastam a támadásokról, gondoltam megkérdezem mi volt.
- Új vámpír érkezett a városba, még újszülött és vérszomjas volt, de csak volt.- hangsúlyozza.
- Tehát megölted.- állapotom meg.
- A többiek is segítettek, de természetesen egyedül is elintéztem volna.- mondja büszkén.
- Ó, ebben egy percig sem kételkedtem... Rég találkoztunk. Majd valamikor meglátogatlak titeket.- gondolkodtam el.
- Tökre örülök hogy erre az elhatározásra jutottál, de ezt tényleg ilyen korán kell közölni?
- Jó sajnálom hogy felkeltettelek, de te is tudod hogy koránkelő vagyok.
- Persze hogy tudom, ha nem rémlene laktunk is együtt. Egyszer hajnali négykor átjöttél hogy nem tudszaludni és unatkozol, de mikor nem keltem fel felborítottad az ágyam.
- Már vagy egy milliószor bocsánatot kértem, de be kell vallanod hogy vicces volt.
- Nem volt vicces, Stefan azóta is azzal piszkál hogy így fog kelteni reggelente.
- Na jó mostmár hagylak. Menj, aludj vissza.
- Oké, szia Izzy. Majd hívlak.
- Szia Damon.- bontottam a vonalat.
Még most is csak hat óra van és én még mindig unatkozom. Bemegyek a fürdőmbe és rendbe szedem magam, felveszek egy edzős gatyát és egy sportmelltatót. A szobámban még felkapom a telefonom már megyek is le. Szokás szerint a lépcsőt használom. Mikor leérek a terembe megpillantom Stevet.
- Mizu Steve, nem tudtál aludni?
- Szia Bella. Egyébként nem, rémálmaim voltak. Mikor lejöttem azt hittem már itt leszel.
- Először nem volt kedvem lejönni ezért megnéztem a híreket és felhívtam az egyik barátomat.
- Örülök hogy lejöttél, már unatkoztam egyedül. Edzünk együtt?
- Persze, csak előbb bemelegítek.- mondjuk nem kellene, de egy normális ember így csinálná ezért elkezdem a gyakorlatokat. Mikor végzek beállunk a kezdő pozícióba.
- Hát ti meg mit csináltok?- kérdezi Clint az ajtóból. Mögötte ott áll majdnem az egész csapat.
- Elverem Amerika pajzsos hősét.- felelem. Beszólásomra Steve horkantott egyet, a többiek pedig csak röhögtek.
- Azt megnézem.- vágja rá még mindig röhögve Tony és leül a fal mellé.- Az oké hogy jó ügynök vagy, de most egy szuperkatonát akarsz megverni.
- Izzyt sose becsüld le, engem is könnyűszerrel legyőzött.- mondja Nat, mire a többieknek tátva marad a szája.
- Igazat mond. Tudjátok mennyi pénzt buktam a fogadáson amit azon a meccsen kötöttünk?- gondolkozik el Clint.
- Akkor lássuk mit tudsz, Bella.- mondja Steve.
Én indítottam egy jobbhorgossal amit kivédett de ez csak elterelés volt. A következő pillanatban a nyakába ugrottam és levittem a földre. Hála istennek nála nem kellett annyira visszafognom az erőmet. Mikor leértünk a földre arrébb gurultam, de nem számítottam arra hogy annyire gyors lesz hogy máris rám veti magát. A földön feküdtem, Steve pedig a hasamon ült és ütni készült, de elkaptam a kezét és kicsavartam. Gyorsan fordítottam a helyzetünkön és a kezemet a nyakára tettem, de nem szorítottam meg.
- Szép volt Steve, közel voltál.- mondtam miközben felálltam és a kezemet nyújtottam neki.
- Hol tanultál meg így harcolni?- kérdezi Tony.
- Már kiskoromban megtanították a nagyját, a családom közelében senki sem lehet biztonságban. Meg kellett tudjam védeni magamat különben megöltek volna. Kemény gyerekkorom volt. Aztán bejártam a világot, rengeteg országban voltam már katona, titkosügynök vagy kém. A második világháború idején is katona voltam, méghozzá kiképző. Ha azt hiszed a Tél katonája a HYDRAnál tanult mindent akkor elmondanám hogy én képeztem ki, a HYDRA már nem tanított neki semmi újat.- meséltem végig kicsit szomorkásan.
- Barnes akkor is egy gyilkos ha te képezted ki ha nem. Sokakat megölt.- vágja rá Tony.
- Azért mert kitörölték az emlékeit és irányították.- vág vissza Steve. És itt elkezdődött a lavina, mindenki mondta a magáét. Csak mondták és mondták. Ordibáltak, a családomban is folyton ez volt. Nem hagyták abba, csak akkor ha észrevették hogy eltűntem. Mondjuk akkor amiatt veszekedtek hogy ki miatt mentem el. Elegem van a veszekedésből, régen az volt hogyha túlzásba vittem előjött a szörnyeteg és ezt most nem akartam, ezért gyorsan kell cselekednem.
- Elég!- ordítom, de közben automatikusan mozgásba lendült a kezem a mellettem lévő bokszzsák felé. Csak az utolsó pillanatban jutott eszembe hogy vissza kell fognom az erőmet. De már nem sikerült. Teljes erőből ütöttem meg a zsákot ami a öt méterrel távolabb lévő falba csapódott. Mindenki abbahagyta a veszekedést de helyette meglepetten néztek hol a zsákra hol rám.
- Basszus.- suttogom ingerülten.
- Ezt hogy csináltad? Az a bokszzsák legalább ötven kiló.- nézett hitetlenkedve Steve.
- Én.....nem mondhatom el. Sajnálom.
- Mi vagy te?- kérdezi Pietro.
- Nem mondhatom el, ez nem csak az én titkom. Ezzel nagyon sok ember titkát árulnám el.
- El kell mondanod.- mondja dühösen Tony.
- Nem, nem kell.- vágom rá dühösen és kiviharzok a teremből. Nem hiszem el, majdnem lelepleztem magam, ha még egy percig ott kell maradnom a szörnyeteg elszabadult volna.
Senki nem jött utánam. Helyes, úgy látszik még élni akarnak.