Miért hittétek el?(short story)

Nincs más út

Körbeölel a csend,mely egykor nyugalmat adott oly fájdalmas napjaimon.Egy könnycsepp gördül le az arcomon ahogy belém hasít a tudat,hogy mostantól örökké csend lesz.Az örök nyugalom birodalmát választottam az élet helyett.Megviseltek a mindennapok,testi,és lelki sebeim sajognak.Túl fáradt vagyok a küzdelemhez,menthetetlen vagyok,távozom erről a világról,mert számomra már nincs más út.Olyan sokszor zokogtam tehetetlenül a saját véremben fekve.Rengetegszer felmerült bennem az öngyilkosság gondolata,de tartani akartam magam,hinni,hogy még van remény.Egy pillanatig tétovázom,próbálok szép emlékeket gyűjteni,hogy kevésbé legyen fájdalmas,és ijesztő a halál.Próbálom elnyomni az előző évek szenvedéseit,hogy boldogan távozhassak az élők sorából.Eszembe jut kisgyermekkorom mikor még képes voltam segítséget kérni a szüleimtől.Elmosolyodom amint ismét látom magam előtt amint anyám szorosan átölel,és azt suttogja minden rendben lesz.Újra érzem az illatát,a karjait ahogy magához szorít,olyan régen nem volt már részem ebben a csodálatos élményben.Elém tárul néhány újabb szép emlék,a szülinapok,a vidám kirándulások,és a pizsama bulik.A könnyeim utat törnek maguknak,s megállíthatatlanul csorognak le arcomon.Elfog a zokogás,hiszen már soha többé nem leszek boldog,még akkor sem ha életben maradok.Visszaköszön az ok amiért most készülődöm a halálra,baj volt,de segítség sehol.Egyedül voltam egy problémával,a barátaim ellenem fordultak,csak,mert valaki azt mondta én vagyok a rossz.Évekig gyötörtek rémálmok,mégis mindenki a pletykáknak hitt,az életem összeomlott.Szeretném azt hinni,hogy nem teljesen az én hibám,igaz azt mondtam jól vagyok,de látszott,hogy nem igaz.Miért hittetek nekem mikor látszott,hogy vágom magam?Miért nem beszélgettetek velem,vagy öleltetek át?Ezekre már sosem kaphatok választ,de ti még igen.Egész testemben megremegtem miközben kezembe fogtam a láncot,és a súlyokat.A bokámra helyeztem a nehezéket,élvezettel,és kis szorongással töltött el a hideg fém érintése.Biztos ezt akarom?Igen biztos,az élet további szenvedés lenne felesleges tovább halogatni az öngyilkosságot.Végignéztem sovány,sebzett testemen,majd letöröltem a könnyeimet,és nagy nehezen a medencénkbe vetettem magam.Vörösre festett hajam legyezőként terült szét a langyos vízben.A testem elülső része fájt,ahogy a víznek csapódott,ez előcsalogatott még néhány könnyet.Hamarosan éreztem,és láttam a kék borítást a medence alján.Még bírtam levegő nélkül,lehunytam a szemeim,és hagytam,hogy ringasson a víz.Egy idő után éreztem az oxigén fogyását,fuldokolni kezdtem,az életösztön miatt kapálózni kezdtem,de a súlyok a víz alatt tartottak.Tudom a fulladás nem a legszebb halál,de nem akartam a saját véremben fetrengve,vagy fuldokolva eltávozni.Ismét lehunytam pilláim,és elengedtem magam,ismét emlékképek tárultak szemem elé.Fájdalmas képek eddigi életemről,úgy látszik mégsem tudok békésen meghalni,de nem tehetek semmit.Ha így kell véget érnie hát legyen,remélem nem ér haza senki,hogy kimentsen,nem várhatok tovább a halállal.Nincs értelme tovább élni,és várni a csodát ami sosem jön el,jobb lesz ez így.Csak lebegtem a vízben,és hagytam,hogy az emlékek magukkal ragadjanak.