Itt állok, és várok. Már csak pár perc van hátra, a gépem indulásáig, de én még mindig csak várok. A hölgy a kapunál, már vagy ötször szólt, hogy igyekeznem kellene, hisz a repülő azonnal indul, de én még mindig csak rezzenéstelen arccal állok, lábamnál a telepakolt bőröndömmel. Nézem a reptér kijáratát, arra várva, hogy Harry belép rajta. Belép, és iderohan hozzám. Megölel, szeme könnybe lábad, ahogyan nekem is. És azt súgja a fülembe, hogy ne haragudjak. Hogy ő nem így gondolta. Hogy ő nem így tervezte. Nem akar elveszteni, és az, hogy a banda szünetet tart, még nem jelenti azt, hogy a kapcsolatunkat is szüneteltetnünk kell. Azt várom, hogy magához húzzon, egy forró és szenvedélyes csókra úgy, mint régen. Azt akarom, hogy ne hagyjon elmenni. Hogy megakadályozza azt, hogy felszálljak a Los Angelesbe tartó járatra, kitörölve az emlékeimből őt és a kapcsolatunkat. Megfogja a kezem, és kivezessen az utcára. El innen. El messzire. Azt akarom, hogy azt suttogta, hogy nem akar elveszíteni. Mert fontos vagyok számára. Azért engem.
A hölgy már sokadszorra néz rám bosszúsan, és mutogat a kapu felé. De én még mindig nem vagyok erre kész. Nem. Harry bármelyik pillanatban megérkezhet. Intek a hölgynek. Csak még pár perc. A barátom, vagyis a volt barátom, azonnal befut. Magához húz, azt suttogva, hogy maradjak. Vagy azt, hogy menjünk együtt haza Los Angelesbe. Vagy együtt a közös lakásunkba. És éljük le együtt az életünk, úgy ahogy azt pár hónappal ezelőtt, még nagyban terveztük. És kezét végigsimítja arcomon, és apró csókokkal halmoz el. És azt kívánjuk, hogy ez a pillanat bár csak örökké tarthatna.
Újabb pillantás a bejárat felé. Emberek jönnek mennek, de sehol se látom az én Harrym kócos fejét, ahogy átverekedi magát a tömegen, ide, hozzám. A taxiban, amivel idefelé jöttem, végiggondoltam a kapcsolatunkat, és elmerengtem az összes emlékünkön, amit együtt, egy párként éltünk meg...
Sziasztok! Ez lenne a Larrys fanfictionöm bevezető része! Remélem tetszik😊
