Egyéjszakás kaland

CHAPTER FOUR

-Na, haza akarsz-e már menni? 

Gondolkodás nélkül vágtam rá a választ. 

-Nem. 

Miután ez kicsúszott a számon rögtön viszakozni kezdtem. 

-De te biztosan fáradt vagy és van jobb dolgod, mint bébiszitterkedni felettem. Nyugodtan mehetsz haza én is hazataxizom. - tettem hozzá.

Josh fejcsóválva nézett rám. 

-Elsőnek szeretném kijelenteni, hogy magamtól vagyok veled, senki sem kényszerített rá, én akartam. Másodjára, ne képzeld, hogy egyedül hazaengedlek éjnek évadján. - hatásszünetet tartott majd hitetlenül kifakadt. -Egyébként mit képzelsz mennyivel vagyok én idősebb nálad? 

Ennek hallatán kitört belőlem a nevetés. Elképesztő, hogy pont ez a rész ragadta meg a figyelmét és ezen háborodott fel. 

-Bámulatos, hogy megragadtad a lényeget. 

Most én néztem rá fejcsóválva. 

Arcán bájos fintor futott végig, mikor az első esőcsepp elcseppent az orrán. Ő érezte, hogy ezt még száz másik fogja követni, de én nem törődtem vele csak álltam az ég felé meredő tekintettel. Leráztam magamról kezét és elkezdtem pörögni. akár egy balerina. 

Leesett állal bámult utánam, miközben egy-egy pörgés után távolabb léptem. 

Az eső cseppjei jéghideg pöttyökként érkeztek a magasból, és nem akartak alábbhagyni. Mégis szabadnak éreztem magam, a legszabadabbnak. Az utcai lámpa félhomályában, a szakadó esőben táncolva, fedetlen háttal, tudva, hogy valószínűleg életem legszebb csalódása követi minden mozdulatomat. 

Josh még hagyott pár másodpercig pörögni, de mikor az eső már zuhatagként ömlött, hangos szitkozódások közepette véget vetett mámorító állapotomnak. Derekamról leoldotta a dzsekimet és a hátamra terítette.

-Gyere! El kell tűnnünk innen! Te már így is valószínű, hogy tüdőgyulladást kaptál. 

Az egyetlen világító cégér felé rohanvást vettük az irányt. A bár nevét hirdető Cecilia's felirat hívogatóan villant fel a sötét éjben. A hely nem volt más, mint egy romos kocsma és egy otthonos non-stop étkezde keveréke. Amint beértünk az ajtón a bárban tartózkodó három vendég és a pultos felénk kapta a fejét. Egy bólintással nyugtázták, hogy ott vagyunk, majd a poharakban lévő aranyszínű whiskey-k és sörök felé fordították tekintetüket.  A zenegép halk dallama volt az egyetlen zajforrás a helyen. 

A falakon mindenfelé képek és plakátok virítottak még családiasabb hangulatot teremtve. A különböző bokszokat elkülönítő falak vörös bőrből készültek, amik meglepően jó összhangot teremtettek a kék abroszokkal. 

Josh belém karolva a márványpulthoz sétált. Farzsebéből előkapta a pénztárcáját és várakozóan tekintett rám. 

-Akármennyire élveztem kint a kis magánakciódat innen el nem megyünk még el nem áll az eső. Úgyhogy mondd, mit kérsz. Vagy én is választhatok. - tette hozzá habozásom után. 

-Nem gondolom, hogy többet kéne innom. - motyogtam halkan és kicsavartam a hajamból a vizet.

-Már mindegy. - legyintett. -Eggyel több vagy kevesebb, nem igazán számít.

Mosolyogva nézett rám és rendelt egy Martinit saját magának pedig egy whiskey-t jéggel. 

Fizetés után letelepedtünk az egyik bokszba és csendben kortyolgattuk az italainkat.