Egyéjszakás kaland

CHAPTER ELEVEN

-Kay, csörög a telefon, vedd fel légyszíves - kiáltottam ki a nappaliba, miközben elvégeztem az utolsó simításokat a hajamon. Késve ébredtem, és nem hittem abban, hogy az édesanyám örülne, ha két lábon járó zombiként járulnák elé. Mert bizony ez volt a helyzet. Lassacskán több, mint egy hete úgy jártam-keltem, mint akinek semmi célja nincs, és nehezére esik levegőt venni is.

-Rohanok - üvöltötte vissza és szó szerint hallottam, ahogy kitrappol a telefonhoz.

Beléptem az egyetlen magassarkúmba, amiben még tudtam járni és a tükör elé léptem. Kivételesen elégedett voltam a látvánnyal. Mustár sárga felsőm alsó szegélye be volt tűrve a fekete ceruzaszoknyám derekába, hajam szögegyenesen omlott a hátamra, és a tetemes mennyiségű vakolat az arcomon egész normális összképet nyújtott. Végre önmagam voltam, legalábbis kívülről. A belső káoszt pedig el lehetett rejteni pár kamu mosollyal.

Táskámat és blézeremet a kezembe kaptam és elindultam kifelé a szobámból, de az ajtómban Kayla-ba botlottam.

-Téged keresnek - suttogta és felém nyújtotta a készüléket.

Elvettem tőle, mire ő ruganyos léptekkel elsietett.

-Haló - szóltam bele a telefonba.

-Szia Emma, itt Levy. - csengett magabiztosan valaki hangja a vonal másik végén.

Hiába kutattam emlékeim között, hogy ki lehet ő, képtelen voltam rájönni, így ajkamba harapva arra jutottam, hogy muszáj rákérdeznem kilétére.

-Levy.... Ne haragudj, de ki is vagy te?

A vonal másik felém egy pár pillanat csönd volt, majd felharsant Levy öblös nevetése. Mikor lecsillapodott, jóval higgadtabban szólalt meg.

-Szóval Josh nem hazudott, mikor azt mondta, nem emlékszel semmire. Hát ez felettébb sajnálatos és vicces egyben, de ezt majd később megbeszéljük. - terelte el a témát azonnal. -Ráérsz valamikor?

-Hát figyelj, ismételten kérem, hogy ne haragudj, de még most is csak annyit tudok, hogy közöd van a ... görbe estémhez- fejeztem be kíméletesen az eredeti gondolatomat.

-Ja igen. Levy vagyok, én csináltam a tetkódat.

Ezen mondat hallatán kicsit felment az agyvizem, és ezt egy jól hallható szisszenéssel hoztam Levy tudtára is.

A fiú elnevette magát, majd magyarázni kezdett.

-Tudom, az ördög fattya vagyok, amiért kivarrtalak és nem emlékszel rá, de pont emiatt hívtalak. Biztos vagyok benne, hogy semmire nem emlékszel abból, amit elmondtam neked akkor este, de én szívemen viselem a vendégeim sorsát, és muszáj lesz még egyszer elmagyaráznom a helyes ápolási technikát.

Akaratomon kívül is elmosolyodtam. Bármennyire is szeretném, nem hibáztathatom amiatt, hogy teljesítette, amit alkoholmámoros pillanatomban kértem tőle. És éppen azt bizonyította, hogy bár csak egy apró munkája vagyok a sok óriási között, mégis szeretne segíteni. Emiatt is egyeztem bele a vele való találkába, még azelőtt, hogy újra rákérdezett volna.