𝔓𝔰𝔶𝔠𝔥𝔬 𝔏𝔬𝔳𝔢 || 𝐙𝐚𝐜𝐤 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫 ᴴᵁᴺ

✟Hatodik játék: Önfeledt kacagás✟

Másnap arra ébredtem, hogy a fél lábam lelógott a kanapéról és mindenem el volt gémberedve. Valami nagyon meleg dolgot éreztem, ami az egész testemet beborította.
Lassan kinyitottam a szemeimet és realizáltam a helyzetet, miszerint Zack teljes testtel rám van fordulva!
Úristen, olyan nehéz és hatalmas ez a férfi, hogy mindjárt összenyom!
Ráadásul a feje a nyakamba van fúródva és a bőrömön érzem minden egyes lélegzetvételét. A szája a torkomnak van simulva, a forró és kemény mellkasa az enyémnek nyomódik, szinte már fájdalmat okoz.

A szívem iszonyat hevesen vert, ilyet még soha nem éreztem. Majd ahogy ficánkoltam és igyekeztem 'kibújni' alóla -mert szólni ügye nem mertem neki- lassan Zack is ébredezni kezdett.
-Mmm... Ha? Mi a f*sz?!- mordult fel a reggeli rekedtes hangján miután észrevette, hogy alatta fekszek. Majd gyorsan fel is nyomta magát. Én meg csak most vettem észre, hogy a férfi térdei a combjaim között voltak. A kezeivel pedig a fejem mellett tartotta magát és úgy nézett le rám. Mind a ketten csak némán, tágra nyílt szemekkel meredtünk a másikra. Én pedig teljesen lefagytam, mozdulni sem mertem.

-Zack...? Mit csinálsz [neved]-el?- zökkentett vissza Ray hangja, aki a kanapé mellett állt és minket figyelt.
-Haa?! Én aztán semmit!- csattant fel és felült. Viszont még mindig a lábaim között volt, ezért én csak felkönyökölni tudtam. Az arcom valószínűleg pirosabb volt, mint a nadrágja...
És miután Zack végigmérte fekvő pozitúrámat, szerintem még nálam is jobban elvörösödött.

-Egész este így feküdtetek. Ezt hívják párzási időszaknak?- nézett ránk kíváncsian, mire Zack a fogait csikorgatva mászott le rólam, hogy megrángathassa Rayt. És amikor ütésre emelte a kezét, szinte gondolkodás nélkül megragadtam a kardigánját, hogy megállítsam.
-E-elég volt Zack... ez csak egy kellemetlen szituáció volt... és Ray még csak egy kislány...-
-Tch, ne érj hozzám!- nézett rám gyilkos tekintettel és elrántotta a karját, majd szitkozódva kiment a szobából.
-Emeljétek a seggeteket, indulunk!- kiáltotta kintről, én pedig Rayre sandítottam és halkan odasúgtam neki, hogy semmi sem történt az este. De nem úgy tűnt, mintha hinne nekem.

~

Miután gyorsan összeszedtem magam, elindultunk mind a hárman ahhoz a felvonóhoz, ahol minden kezdődött. A Zackel való találkozásom és ahol Akane hátrahagyott...
Szép emlékek mondhatom.

A liftajtók kinyíltak, mi pedig beszálltunk. Ahogy haladtunk felfele, senki sem szólt a másikhoz. Zack egész idő alatt rám sem nézett, szándékosan kerülte a tekintetemet. A levegőben érezni lehetett a feszültséget, az utazás egy örökkévalóságnak tűnt.
-Zack, tényleg nem bántottad [neved]-et?-
-Mondom, hogy semmit sem csináltam vele! Még mindig ezen lovagolsz ha?!- hajolt fenyegetően Ray felé, akinek a szeme sem rebbent. De végül a felvonó megállt és kinyíltak az ajtók.

A kaszás minden szó nélkül előrement, Ray és én is így tettünk. Egy különös terembe érkeztünk, mindenhol sírköveket láttam. Félénken lépkedtem a férfi mögött és közben végignéztem a hátborzongató helyen. De a tudat megnyugtatott, hogy Zack velem van. Valahogy biztonságban érzem magam mellette. Ahhoz képest, hogy tegnap kis híján megölt...

Ray besétált a sírkövek közé, majd hirtelen megállt kettő előtt és felolvasta a rajtuk szereplő neveket.
-Rachel Gardner és a másik síron... [teljes neved].-
Hatalmasra tágultak a szemeim, amint meghallottam a nevemet. Zack jobban megfigyelte a sírokat, majd valami feltűnt neki.
-Huh? Ez az enyém akar lenni?- mutatott egy befejezetlen sírra.
-Valószínűleg. De az is érdekes, hogy [neved]-é a legnagyobb.- tette hozzá a lány.
Feltűnt, hogy valóban a nekem szánt nyughely a legnagyobb mind közül, mellette pedig Ray és Zacké, ha azt egyáltalán sírnak lehet nevezni. Mivel az volt a legkissebb és a legcsúnyább.
-Na várj csak, porrá fogom zúzni!- morogta a férfi, majd az égbe emelte kaszáját.
-Bele fog törni.- szólt oda Ray.
-Hallgass már! Én is tudom!-

Eközben körülnéztem a helyen és észrevettem egy nyílást a falban.
-Nézzétek!- szóltam nekik, mire mind a ketten rám néztek.
Ray hunyorogva a rést figyelte, majd megszólalt.
-Én szerintem beférek rajta, de ti ketten túl nagyok vagytok.-
-Ha? Ügye nem akarsz lelépni és minket meg itt hagyni?-

A lány megpróbálta elmagyarázni Zacknek, hogy máskülönben nem jutunk tovább. Hosszas magyarázkodás után a férfi végül megadóan felsóhajtott.
-Oké, menj csak.-
-Ach és Zack, ha lehetséges ne pusztítsd el a síromat.- azzal belépett a sötét nyílásba és lassan eltűnt.

~

Türelmetlenül vártunk a lányra, de Zack hamar megunta az időzést.
-A francba! Hol marad már az a kis picsa?!-
Halkan elkuncogtam magam, mire a férfi zavarodott tekintetével találtam szemben magamat.
-Alig öt perc telhetett el, és te máris azon aggódsz, hogy Ray esetleg itthagyott minket?-
-Mivan? Hogy én aggódok valaki miatt? Miket gondolsz te róla— huh?- hirtelen félbeszakította a mondatát és egy kis halom földhöz lépett, amin egy csákány pihent. Nem is kellett sok, Zack elégedetten felemelte az eszközt.
-Hm, ezzel szétrombolhatom a 'síromat'.- a szája széles vigyorra húzódott, majd a sírkövéhez sétált és hatalmas erővel rávágott, amitől egy pillanatra összerezzentem. A kőhalom azonnal darabjaira hullott.
-Hahaha láttad ezt [neved]?- kérdezte boldogan. Válaszul egy apró mosollyal bólintottam.

Zack körbenézett a termen, a szemeiben őrület csillogott. Pont mint az első találkozásunkkor.
-Az összeset szétzúzom!- alig hogy ezt kimondta, önfeledt kacagással rohant neki a síroknak és egyesével rombolta le őket. Hagytam, hogy az enyémmel is így tegyen, mivel nem akartam itt meghalni.

Ahogy elnéztem Zack tombolását, csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire vad, erős és önfejű. Hogy mennyire élvezi a pusztítást.

És nekem nemrég valóban a lábaim között térdelt ez a fékezhetetlen férfi?