Tapintás || Taehyung ff.

2.

Pár nappal később

Csak a folyamatos munka vesz körül minket a lányokkal. Éjjelig dolgozunk, másnap fáradtan kelünk. Állandóan csak rohanunk és sosem állhatunk meg egy pillanatra pihenni. Hogy miért? Mert olyat nem enged az élet. Eltelt pár nap a buli óta, azóta semmit nem hallottam Taehyungról. Pedig kísért az a fiú, álmomban, gondolataimban. Megvan a száma de nem vagyok elég bátor felhívni. Mégis csak nem én fogom elhívni bárhova is. Csajból vagyok és megtartom a büszkeségem. Bármennyire is halok meg érte. Linának viszont bejött az élet. Jiminnel elválaszthatatlanok, munka után együtt vannak, vacsoráznak minden szombaton. Amikor Jimin nálunk alszik, nos akkor nincs menekvés. Fülhallgató a fejre ugyanis a falak vékonysága miatt áthallatszik ez az. De mindegy is örülök, hogy boldogok. Jimintől rákérdeztem azért, hogy miújság a haverjaival. Szűkszavúan csak annyit árult el, hogy Taehyung üzleti úton van Párizsban, Jungkook pedig a munkahőse.

Haza jöttem a munkából. Ma este egy bálra vagyok meghívva. Liam hívott meg, aki nagyon jó barátom de mondhatni, hogy mindig forrt köztünk a levegő. Csak sosem jöttünk össze mivel legtöbbször távkapcsolat lett volna, azt meg valahogy egyikünk sem akarta. Liam egy divat cégnél dolgozik, méghozzá a Dolce Gabbananál. Most épp Szöulban tartja ezt a bált és mit is mondjak örülök, hogy meghívott. Egyrészt, mert végre kikapcsolódhatok, embereket ismerhetek meg és úgy tudom nagyon finom boruk van.

- Elfogok késni. - néztem az órára, ami 6 órát mutatott.

- Honnan Adél? - kérdezte tőlem Nelli, aki kaccsintot felém.

- Csak ilyen céges bál. - legyintettem.

- Csak nem randi? - vont kérdőre.

- Mi? Nem. Mégis kivel? - néztem rá a fejemet forgatva.

- Hát jó, majd kiderítem. - majd elfordult, kacagott egyet és öntött magának egy csésze kávét.

A szobámba vettem az irányt. Néztem magam elé. Egy bálba valami csinos és elegáns darab kell. Majd megfogtam az első darabot. Egy tűzpiros koktél ruha volt.

- Túl kihívó. - mondtam a tükörbe nézve. Majd ledobtam az ágyra.

Kivettem a harmadikat, a negyediket. De mindegyikkel volt valami bajom. Túl csipkés, túl fodros, túl gyerekes. Mikor megláttam a szekrényem mélyén az igazit. A nővéreme volt, aki már csak a szívemben él. Megfogtam a darabot, végig simítottam a kezem a ruha anyagán majd minden előjött. Megjelent előttem, ahogy hosszú barna haját fújta a szél, kék szemei tűndököltek a napfényben és rajta volt ez a ruha amit a kezemben tartottam. Sötétkék színe volt, az alját csipke díszítette. Pont tökéletes. A tükör előtt könnyeimet törölgetve tudtam, hogy megvan a ruhám, amit kerestem. Pár óra alatt elkészültem, majd hallottam, hogy valaki csengetett. De ki lehet az? Nem hívtam senkit. - gondolataim gyötörtek.

- Adééél, egy fiatal ember vár téged. - kiabált fel a lépcsőn Nelli.

- Öhhm, megyek. - szóltam vissza.

A lépcsőn szaladtam már ugyanis kíváncsi voltam ki kereshet engem. Az ajtóban megpillantottam Liamot. Fekete haja volt, ami nagyon jól bevolt lőve, öltönyt viselt sötétkék nyakkendővel, így passzolt hozzá az én ruhám színe.

- Szia Adél, gyönyörű vagy. - szólt kedvesen az ajtóban állva.

- Szia Liam, köszönöm. - kissé hebegtem.

- Remélem nem gond hogy váratlanul érkeztem, de 8-kor már ott kéne lennünk. - mutatott az órájára.

- Persze, hozom a táskám és már mehetünk is. - szóltam hozzá kedvesen.

Lehoztam a táskám, adtam egy puszit a lányoknak, akik ámultan figyelték az idegen férfit. A lakásunk előtt parkolt, kedvesen kinyitotta nekem az ajtót, amit én elhúzott mosollyal köszöntem meg. Rengeteget beszéltünk az út alatt, minden jó emléket felhoztunk, ami a hátunk mögött hevert. Úgy éreztem ismét érzem azt a melegséget mellette, mint régen. A bálban rengeteg ember nyüzsgödt. Gyönyörű díszítés ölelte át a táncparkettet. Rengeteg virág díszítette a termet. A pultnál sokan szürcsölgették a borukat, vagy koccintotak. Egy ketten a táncparketten táncoltak. Nem voltunk még olyan sokan, egy fél óra elteltével viszont minden helység megtelt. A pultnál órákat kellett várni, hogy kérhess valamit, a mosdók tele voltak. De mégis jól éreztem magam. Liam olyan kedves, őszinte és gondoskodó volt. Volt pár barátja, akik mind üzletemberek voltak. Sorban bemutatott nekik, bár néha elég irritáló volt némelyik. Egyik sem a szemembe nézett, mind az a alakomat bámulta vagy a mellkasom. Had ne kelljen kifejtsenem mit. A ,,Thinking Out Loud" című zenét játszották amit imádok Ed Sheerantől. Fogtam Liam kezét és a táncparkettre tessékeltem.

- Igen tudom, még mindig ez a kedvenc számod - nevette el magát, egy gúnyos mosoly kíséretében.
Közben kezét a derekamra tette én pedig kezeimet a vállán pihentetem. Egy ideig csak lassúztunk, élveztük a pillanatot. Majd lekapcsolták a fényeket, így még hangulatosabb lett az egész.

- Adél. - nézett rám Liam a világosbarna szemeivel.

- Igen, így hívnak - szóltam vissza, kicsit hergelve. Mire mindketten elmosolyodtunk.

- Nem tudom mi jár a fejedben, de az enyémben az, hogy megakarlak csókolni. - szólt hozzám, kicsit elfordítva a fejét.
Kezét még mindig a derekamon pihentette majd egy picivel is de lejjebb csúsztatta. A fejét csókra billentette, majd éreztem ahogy ajkaink összeértek. Rövid csók volt, mivel hamar elhúztam a fejem és akkor jöttem rá, hogy nem tudom mit diktálnak az érzelmeim. Biztos ez a helyes? Újra felbojgatni a múltat? Ami igaz sosem lett lezárva, de újra és újra előjön.

- Sajnálom. - csúsztatta vissza a kezét Liam az eredeti helyére.

- Én sajnálom. Nem tudom, de felkavarodtak bennem az érzelmek. Nem tudom át tudnám - e vészelni, ha megint nem tudnánk összejönni. Nehéz téged elengedni Liam Hill. - szóltam hozzá lágy mosollyal. Majd kicsit közelebb húzott magához és ölelkezve táncoltunk.

- Hozok valami italt. - távolodott el tőlem.

- Megyek veled. - majd kezét rákulcsolta az enyémre és leültünk a baráti társaságába.
Kis idő elteltével mindenki beszélgetett én kimentem a mosdóba. Mosdóból kijőve, ott állt előttem Liam barátai közül az a három ember, akiknek a szeme mindig rajtam pihent.

- Ne húzzuk egymás idejét Adél, csak egy kör semmi több. - szólt hozzám a nagyobbik darab majd neki döntött a falnak. A másik a háta mögött perverzen megnyalta a száját.

- Seeee gít sség. - próbáltam ki mondani, de túl erősen fogta le a számat a férfi. Felfelé hurcoltak a lépcsőn, mint valami rongybabát. Erőm nem volt 3 férfi ellen. Amikor a szobába értünk, ledobott engem az ágyra majd megpillantottam ki állt ott. Liam. Felé fordulva üvöltötöttem, hogy csináljon valamit de nem mozdult, csak mosolygott. Torka szakadtámból kiabáltam, sírtam és nagyon féltem. Amikor nagy nehezzen mindent félre téve, ütöttem mind a hármat teljes erőmből, hogy egyik se érjen hozzám a piszok mancsával, úgy éreztem feladták. Odaléptem Liamhoz, aki az ajtóban állt.

- Dögölj meg te rohadék. - Vágtam pofon. És futottam ahogy csak tudtam, egészen le az aulába ahol már csak néhány ember sétálgatott vagy beszélgetett. Liam arca pedig beleégett az aurámba, mosolygott gúnyosan. Összekellett gyűjtenem minden erőm, annyira rosszul érintett ez, lelkileg és fizikailag is egyaránt. A színpad mellé lekucorogtam és zokogtam.

-  Hogy tehette ezt velem? Ennyi lett volna a szerelmünk? - gondolataimban elveszve éreztem, hogy valaki engem fürkész szemeivel, majd kis idő után felnéztem rá. Taehyung állt előttem. Vörös öltönyt viselt, kék haja a megszokottnál is jobb volt. Megállt a lélegzetem, hogy mit kereshetett itt ő.

                           ×××

Remélem tetszett nektek. Köszönöm aki olvassa. ❤️