Farkas illúzió
Dunaújváros, Magyarország
- Kislányom elmegyünk a boltba, mindjárt jövünk. Ne menj el a kertből! Szia, sietünk! - küldött anya nekem puszikat, mintha másik bolygóra készülne és nem a szomszédba.
- Sziasztok! - integettem nekik.
- Ja és kislányom, öntözd meg a virágokat!
- Jó, jó, csak menjetek már, mert bezár a bolt! - forgattam a szemem.
Miután anyuék elhajtottak az autóval, elmentem a csaphoz és megnyitottam a csapot, hogy megtöltsem a kancsót vízzel. Amíg arra vártam, hogy tele legyen, a hangyákat figyeltem a földön. Felvettem egyet a tenyerembe ás hagytam, hogy az ujjaim között szaladgáljon. Aztán ahogya kancsó megtelt, összenyomtam a pici testét és lemorzsoltam a bolyba. Reméltem azért eltemetik majd szegénykét.
Megfogtam a kannát és akkor vettem észre egy kis macskát, aki a vékony kövezett úton felém tartott.
- Cicc, cica! - cuppogtam neki, hogy felkeltsem magamra a figyelmét. Leguggoltam, hogy meg ne ijesszem, azonban ahogy egyre közelebb ért, észrevettem, hogy a fejével valami nincs rendben. Hogy pontosabb legyek: nem macska volt. A feje aránytalanul nagy volt a testéhez képest és inkább egy kis farkasra hasonlított.
Kicsit tartottam tőle, hiszen nem ismertem, ezért inkább felálltam és futásra készen voltam.
Amikor már csak 3 méter volt a távolság közöttünk, megállt és mélyen a szemembe nézett, majd hirtelen egy szempillantás alatt egy hatalmas. vérengző vérfarkassá változott. Mozdulni sem tudtam félelmemben, a lábam földbe gyökerezett. Tudtam, hogy nincs esélyem menekülni, hiszen két méter magas volt, csupa izom és engem szemelt ki áldozatául.
Fél másodpercen keresztül farkasszemet néztünk, majd egy ugrással rám vetette magát. A földre lökött és a teljes súlyával rám feküdt. Próbáltam kimászni alóla vagy lelökni magamról, de lehetetlen volt. Szorosan magához szorított, én pedig annak következtében elvesztettem az eszméletem.
Még a konyhát kellett rendbe raknom, aztán készen lett az egész ház.
"Mindennek ragyognia kell! Mamánál nincs fontosabb."
Miután az utolsó simításokat is befejeztem, kimentem a ház elé és a vendégeket vártam.
Hamar meg is érkezett az egész rokonság. Mindenki csodálkozott, hogy minden ragyog, "Olyan mintha vadonatúj ház lenne!" - mondták.
De ők engem nem érdekeltek, a tekintetemmel csak mamát kerestem. Az utolsó hintóval érkezett, de fiatalosan, élettel telve szállt le a kocsiról. A szemeim örömkönnyekkel teltek meg.
Ahogy a házat felújítottam, úgy újítottam meg mamát is.
Mama 4 éve szenvedett alzheimer kórban. Az állapota folyamatosan romlott és a betegség szép lassan átvette mama felett az irányítást. Az emlékeit összekeverte, az egyéni higéniájával nem foglalkozott, semmit nem csinált magától. az egyetlen dolog, amit szeretett csinálni, az alvás volt; azt is kizárólag otthon.
És most négy év szenvedés után megmentettem.
- Erika! Erika! – hallottam anya hangját. Felnyitottam a szemem és újra a kertben találtam magam.
Riadtan a vérfarkas után kutattam, de már rég elmehetett akkora. Vagy soha nem is volt ott.
- Minden rendben kicsim? – kérdezgetett anya
- Igen... biztos leesett a vércukorszintem és elájultam.
- Ó akkor gyere, gyorsan egyél valamit! – fogta meg anya a kezem.
Felálltam és elkezdtem leporolni a ruhám, amikor észrevettem egy szőrcsomót a pólómon. tehát nem csak álmodtam...
- a történet valós részeket is tartalmaz.
viszont ez csak az egyik álmomból formált történet. valószínűleg elég értelmetlennek tűnik (mert az), de nekem elég fontos, mert nagyon szeretem a nagymamám.-
