𝚃𝚊𝚛𝚝𝚜 𝚏𝚎𝚗𝚗 𝚊 𝚟𝚒́𝚣𝚎𝚗 ○Yoonmin○

Ａ ｂűｎ ｔｅｔｔｅ

Jungkook

Fejemet félre hajtottam.Nem akartam,nem akartam újra kezdeni.
Nam mégis tovább hajolt az arcomhoz és egy puszit adott rá.

-Fejezd be-suttogtam neki.
Újra megpuszilt,de most nem állt meg egynél egyre többel és többel fedett be.

-Jungkook...akarsz engem?-Tette fel ezt az egyszerű kérdést.
Nem válaszoltam.

-Jungkook,figyelj rám kérlek.
Felálltam róla de visszahúzott,elég közel magához.

-Újra akarom látni a mosolyod-megsimogatta ajkaim-ez az álmom mostantól.

-Nam....-nyögtem miközben nyakamat kezdte el boldogítani.
Minden pillanatban egyre közelebb és közelebb akartam tudni és egyaránt olyan távolra is akartam tartani magamtól.Magamban vitatkoztam olyan voltam,mint a végtelen kígyó köre aki,magát pusztította el minden egyes pillanatban örökre.Bele feledkeztem még abba is,hogy éppen mi történik

-

Nam engedj el,félek-nem figyelt rám-Nam!!!-erre se ,ideges lettem arrébb löktem.

-Menj el vagy maradj, de dönts végre

-FEJEZD BE!-ordítottam újból rá.

-Jungkook...te jobb ,ha haza mész-üveges tekintetével rám nézett még egyszer ezek után elsétált,ott hagyva engem.

Magamba mélyedve álltam összetörve.
Üresnek éreztem magam,egy bukott embernek.
Yoongi hyungot akartam,ő mindig segített,ő mindig felhúzzott a mélyből,látni akartam,azt akartam,hogyha akkor felhívom akkor álmosan hangos lebaszás után segítsen rajtam.

Összerogytam a térdeimre.
Felálltam újból,de nem bírtam megtartani magam túl sok volt.
Olyan volt,mintha leperegett volna előttem az életem.Yoongi hyung.

Nagy nehezen újra felálltam majd magam után azt ajtót becsukva elmentem.

Éreztem a lépcső ház fülledt kellemes melegét,a lépteim hangját ahogy mentem lejebb és lejebb.
Kilépve az utcára megcsapott a valóság gyenge lámpa fénye.Zsebembe nyúltam a telefonomért,az idő miatt és elindultam.

17:30